Moyer nanokiri

Baráth Katalin

„A Birodalom és a Demokrácia megvetette a moyereket, holott a moyerek mindőjüknél nemesebbnek képzelték magukat. Valójában megtűrt drogdílerként tengették napjaikat, a határvidék páriái voltak, és a remény tartotta őket életben, hogy egy kései kor majd megdicsőíti őket és a tetteiket. Hogy egyszer majd, valahol, valamikor megsimogatja buksijukat egy láthatatlan kéz, hálából, amiért testüket csak egy buroknak tekintették, ahol az Ige meghúzódhat, és ha eljön az idő, kiröppenhet belőle ezerszínű pillangószárnyával. A Lingvista már tudta, hogy ez a remény ostobaság.”

Baráth Katalin, az olvasók és a kritikusok körében is nagy sikerert aratott, négy kötetet megélt Dávid Veron-sorozat szerzője műfajt váltott: a századfordulós krimiszéria – majd egy méltatlanul keveset emlegetett, ízig-vérig mai krimi-thriller, az Arkangyal éjjel – után a sci-fi térfelén mutatkozik be. Az Afázia univerzumában a tőle megszokott biztonsággal, intelligenciával használja fel a zsáner jellegzetes elemeit, témáit, klasszikusakat és kortársakat egyaránt: nagyjából az extraterrális birodalmak szembenállásától a poszthumán manipulációkig terjed ez a horizont. Minderre pedig ráépít valamit, amitől a könyv több értelemben is eredeti mai magyar sci-fivé válik: a magyar (pontosabban: moyer) nyelvet, a magyar irodalmat.

A Föld évszázadokkal ezelőtt lakhatatlanná, mérgezővé vált; a gazdag kiváltságosok kirajzásával a Naprendszeren két nagy entitás osztozik – a keleti totalitárius rendszerek hullámával megszületett Háló Birodalom, valamint a nyugati gyökerű Demokrácia. Előbbi lakóit a Háló tartja teljes kontroll alatt, gyakorlatilag szerves robotokká változtatva őket, utóbbi polgárai nagyrészt a maxneten és virtuális valóságokban vegetálnak. Az evolúció pedig továbbra is működik: az emberiség maradéka már csökevényes, töredezett nyelven is alig képes kommunikálni.

A két nagyhatalom közé néhány kisebb, „független” alakulat is beékelődik. Ilyen Pandonhya, ez a mesterséges égitest, amely egy különc milliárdosnak köszönheti a létét – alapítója itt gyűjtötte össze a nagyvilág megmaradt moyerjeit. Mind a 7700-at. A moyerek különleges, küldetéses nép: már-már vallásos átszellemültséggel, kiváltságtudattal őrzik az Igét – a nyelvüket, a szövegeiket, a beszéd képességét. Ami az evolúció játékának következtében egyben fegyverük is: a szépen zengő moyer szavakkal szemben védtelenek a beszédkészségüket fokozatosan elvesztő többiek, a moyer nyelvvel akár ölni is lehet. Amikor pedig nem kell ölni, a moyer nyelvezet biztos bevételi forrás: Pandonhya hírszerzői rendszeres időközönként leadják az anyagot és beszedik a sápot a reszketeg igefüggő dzsankiktól...

Posztapokaliptikus, apokaliptikus világot rajzol Baráth Katalin, amelyben moyerjeink sorsa törvényszerűen a pusztulás felé tart. A Naprendszer egyre szűkösebb, a két nagyhatalom egyre éhesebb, és az eddigi fennmaradásnak is megvolt az ára. Például, hogy ez az egyébként elzárkózó népesség az ideig-óráig tartó túlélés érdekében furcsa szövetségeket, nehéz alkukat kötött. Az emicídium után befogadta a megmaradt mesterséges intelligenciákat és egyfajta szimbiózisban él velük; alkalmazta a radikális genoplánereket és átszabatta a teljes moyerség génállományát; a személyes szabadság eszméjét hirdetve saját tagjaitól is képes volt megvonni az életük feletti rendelkezés legelemibb jogát. Nem véletlen, hogy egyre több moyer kérdőjelezi meg a moyer identitás hitelességét. És ahányan, annyiféleképpen látják a moyer megmaradás lehetőségeit.

Az Afázia talán legkevésbé kontúros, kidolgozott eleme a szűken vett cselekmény. Az, hogy eljutunk-e a remélt csodafegyverig, szinte mellékes; sokkal izgalmasabb, ahogy a kihagyásokkal, elhallgatásokkal profin operáló Baráth Katalin egy-egy szereplő nézőpontjából folyamatosan hajlítja, homorítja, domborítja a kirajzolódó képet. Generációs gyűlölet, belénk nevelt előítéletek, szükségesnek ítélt megalkuvások, cinikus vagy hithű önigazolások prizmáján át tekintve juthatunk el olyan kérdésekig, mint a nemzeti önkép hitelessége vagy torzulása, a megkérdőjelezhetetlennek vélt identitásképző értékek haszna vagy kára, a manipuláció sokféle útja-módja. Némiképp még az is ott bizsereg az agyalapunkban, hogy a szerző a korunkra reflektáló szatirikus olvasat lehetőségét is megnyitotta, anélkül, hogy feltétlenül direkt irányt szabott volna neki. Az pedig tényleg csemege, ahogy a regénybe illesztett idézetek, vendégszövegek (Babits, Vörösmarty, Vajda, Nemes Nagy, Szerb Antal vagy Rejtő Jenő sorai) érzelmek és asszociációk sorát képesek előhívni.

A regény végére a két főhős is megszületik: az egyiket egy bizonytalan irányú átalakulás kellős közepén hagyjuk magára, a másik éppen elfogadta a sorsát, a testét, a küldetését. Az Afázia így, ahogy van, kerek egész, de akkor sem lepődnénk meg, ha lenne még folytatás. Baráth Katalin túl sok mindent töltött bele ebbe az univerzumba. És nagyon sok mindent nem mesélt végig.  

Almási Sára

Baráth Katalin: Afázia. Agave Könyvek, 2021. 336 oldal

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?