A Dunaj sorozat nézői ezúttal is résen voltak, és „kiszúrtak” egy olyan hibát, amelyet a sikersorozat készítői valószínűleg nem vettek észre. A zavaró részletre a Holubec lakásában játszódó jelenetnél lettek figyelmesek.
Óriási baki a Dunaj sorozatban, a nézők nem bírták abbahagyni a nevetést
Nem ez az első eset, hogy a Duna-rajongóknak feltűnt egy-egy apró részlet a cselekményben, aminek nem látták értelmét. Az egyik legutóbbi epizód egyik részletében sem kerülte el a figyelmüket egy jelenet, amely a lebénult Holubec és Lena között játszódott. A nő alaposan kiélvezi a férfi jelenlegi helyzetét. Ugyanakkor visszavágott neki mindazért a gonoszságért, amit a brutális férje tett vele, még akkor is, amikor Anton éppen a beosztottjával beszélt telefonon, hogy megpróbálja kideríteni Krištof rendőr meggyilkolásának a részleteit. Utóbbinak még a halála előtt kellett volna információkat adnia a dunai gyilkosról, de erre nem volt ideje. Léna volt az, aki félbeszakította a beszélgetést. Kihúzta a telefonzsinórt, és feltette a szekrényre. A feldühödött, tolószékben ülő Tonko aligha tudott újra kapcsolatba lépni az ügynökkel, a következő jelenetben azonban ez mégis sikerült neki, és ez volt az, ami a közönségnek egyáltalán nem tetszett. „És a telefont Holubéknál ki fogja nekem elmagyarázni? Léna a szekrényre tette a zsinórral együtt, de Anton levette, és rögtön telefonált. Mikor dugta be? Miután lehúzta a szekrényről, rögtön tudott beszélni egy ügynökkel?” – kérdezte Marcela. „Ez furcsa volt, azt hittem, miután letette a telefont, megpróbálja elérni a szekrényre tett kábelt, hogy valahogy ismét csatlakoztassa” – tette hozzá egy másik néző. „Legközelebb a telefonzsinórt kell bedugni, és csak akkor tud Holubec telefonálni. Ezt az apró részletet nem vették figyelembe a film készítői” – ismételték a nézők.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.