„Most Eurüdiké maradt egyedül”

<p>Irodalomtörténeti csemege. Felbecsülhetetlen értékű kordokumentum. Az év könyvszenzációja. Ez is, az is igaz, valami mégis megakadályozza az embert, hogy pusztán mohó birtokvággyal vegye magához Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni most megjelent, súlyos 1200 oldalon rögzített kétkötetes Naplóját. Itt és most megtörik a hallgatás pecsétje, és megtörik az az intimitás is, amit a költő özvegye 70 éven át olyan gondosan védelmezett.</p>

Nem vállalta a hivatásos özvegy szerepét. Nem vett részt a hivatalos megemlékezéseken. Hiába kérték sokan, sokszor, nem volt hajlandó nyilatkozni Mik és Fif közös életéről. (Illetve, ahogy azt a hagyaték gondozója, a szöveget sajtó alá rendező Ferencz Győző irodalomtörténész utószavában megjegyzi, kétszer adott interjút, mintegy személyes tartozást leróva.) A Naplóból kirajzolódó habitus és személyiségjegyek alapján számos indoka lehetett a hallgatásra. Férje halála után ez a történet volt minden, amit csak a sajátjának mondhatott a szoros házastársi szövetségből, s nem kívánta, hogy apránként rángassák szét. Nehezen viselte, ahogy az egykori barátok – akik java része Gyarmati Fanni mérlegén egyébként is könynyűnek találtatott – saját érvényesülésükre használják fel Radnóti emlékét, s nem akart egy hang lenni a kánonban. Ott van a sorok között a döbbenet, ahogy jártában-keltében néznie kellett az arcokat, és muszáj volt arra gondolni, hogy: ezek is megtették volna. És persze ott vannak a friss özvegy tapasztalatai, akinek a fájdalma sokszor még a szűkebb környezetében is részvétlenségbe ütközött: „Egyáltalán, arra nagyon kell vigyázni, hogy az ember ne mutasson semmit abból, hogy halált hordoz magában. Az emberek nagyon kényesek és érzékenyek a halál szagára, elidegeníti őket azonnal.” Gyarmati Fanni nem kívánt eltávolodni az életét meghatározó eseményektől „akkor és ott” beszédmódra váltó visszaemlékezésekkel, helyette az „itt és most” érzését közvetítő naplója megosztására készült. Az 1935 és 1946 között született, eredetileg magáncélra szánt, gyorsírással lejegyzett szöveget a hetvenes években kezdte előkészíteni a közzétételre; tartalmi változtatásokat nem eszközölt, legfeljebb stiláris módosításokat engedett meg magának. „Olyan gyerekek vagyunk. Este Laciéknál vacsoráztunk, és Laci nagy bőkezűen megajándékoz ezzel a könyvvel. Mik kéri feljegyzésekre, de a pontos dátum csábít a naplóírásra. Végül is ez lesz belőle. Én kapom a megbízást vezetésére. Szép kemény vasárnap a mai. Folytonos hóesés, igaz, de jó edzőidő ez. Lacival hármasban síelünk. Kellemes, nem túl korai indulással, délután 4-ig. Olyan pihentető üresek leszünk azalatt, míg kint vagyunk. Nem merül fel semmi más, csak a síről, hóról egy pár megjegyzés. Esésekről és apró bolondozásokról. Boldog vagyok. Jó látnom Miket, hogy ügyes, ruganyos Laci puhánysága mellett, noha ő a »szép fiú«, de ahol testi keménységet kell mutatni, keveset ér. Jó, hogy Mikkel együtt tudok lenni ebben is. Néha csak zúgunk el egymás után, és síkságra érve összenézünk: remek volt, és jön egy kis csók állomás. Jó ízű, friss téli csókok ezek, és elfelejtődik minden ránk tapadó szörnyűség: kor, elmúlt és folyton meglévő bajok. (…)”Ezzel a szinte már idilli bejegyzéssel indul a napló, 1935. február 10-én. Egy fiatal, 23 éves nő kezdi el feljegyezni élete eseményeit a bátyjától kapott füzetbe, napi rendszerességgel, még ha olykor kötelező penzumnak tűnik is az a pár mondat. Gyarmati Fanni apja gyorsíróiskolájának a jövője miatt aggódik, mert egyre kevesebb a jelentkező, így bizonytalan a megélhetésük; reménykedik, hogy Mik sikeresen vizsgázik, és végre egybekelhetnek, fizikailag is beteljesedhet a szerelmük. Feltűnnek a családtagok, a barátok, a kollégák (élénk társasági élet, népes társaság – a kiadvány végén közölt, az eligazodást, értelmezést segítő, a lehető legtömörebb adatokat tartalmazó névjegyzék bő száz oldalt tesz ki), és kirajzolódnak egy modern szellemiségű házasság kontúrjai, amelyben természetes, hogy a nő a kereső fél, míg a férjnek az a dolga, hogy alkosson. Mert mindennek a középpontjában mindvégig Radnóti Miklós és az ő zsenijébe vetett megingathatatlan hit áll. Egyébként is sejthető volt, hogy az elbeszélőnek van szíve, van esze, van gerince – s most kiderül, hogy vannak karmai is. Aki jó Miklóshoz, az jó ember. Aki nem közli a versét, kritizálja valamelyik írását, az hűvös, mintegy mellékesen rögzített pengeéles megállapítások formájában azonnal megkapja a magáét. Azt mondhatnánk, Miklóst nem a legnagyobbra tartani Gyarmati Fanni szerint – jellemhiba. S éppen itt, ezeken a pontokon kezd felsejleni a felismerés, amely a Napló vége felé csak megszilárdul: nagy érzelmek, nagy fájdalmak mellett hol jól, hol kevésbé jól leplezett (vagy talán már takargatni sem kívánt) erős indulatok feszítik a szöveget. Gyarmati Fanni néhány év alatt vált igazán érett naplóíróvá. Miközben mindvégig szikáran, pontosan, a tények nyelvén szólalt meg, az idő előrehaladtával egyre plasztikusabban volt képes ábrázolni az őket körülvevő valóságot. Egyebek mellett azt a hiábavaló küzdelmet, amelyet a munkaszolgálatra behívott Radnóti megmentéséért folytatott; amikor a barátoktól sem kapott mást, mint – jobb esetben – üres buzdítást. Rögzít és nem magyaráz, nem önigazol, akkor sem, amikor megrázó személyes élményeket oszt meg: hat abortuszát, megerőszakolását Budapest ostroma alatt, érzéseit az abdai tömegsírból előásott sáros tetemet rejtő nyitott faláda felett… Innen már nehezen jönnek a szavak. „Most Eurüdiké maradt egyedül, és Orpheuszt nem engedik fel többé Hádészból egyetlen pillantásra sem.” Pár nappal Radnóti újratemetése után, 1946. szeptember 9-én születik az utolsó bejegyzés: „(…) Később Illyés tizenöt versét láttam a Valóságban. Régi, tiltott közlésű versek, sok szép részletük van. Mélységesen elkeseredtem: ő dolgozhat, ő változhat, nőhet és megújulhat. Miklóst megölték, és most is folyton megölik, mert mit érnek a reklámozó ismertetések és nekrológok, mikor a temetésen Illés Endrén kívül más nem volt a nyugatosok közül. Az Írószövetség nevében is a »moszkovita« Gergely Sándort küldték búcsúztatóra. Nekik most sem kell Miklós, kitaszították, és élete legnagyobb gyötrődései ekörül még mindig folytatódnak. Idegen… vagy könyörtelenül azzá formálják maguk között. – Rettenetes ideges napom volt, korábban eljöttem, mert nem bírtam már tovább. Lefeküdtem és szenvedtem. Aztán Margit nővérének, Bözsinek egy órát adni felkeltem. Közben Kun Miklós jött fel, megnézni, de elengedtem szó nélkül, hogy jöjjön később. Harag bujkál bennem, hogy az a csinos, okos, fiatal nő, aki vele dolgozik a minisztériumban, és akivel tavasszal Mallász Gittáéknál találkoztam, megint ott járt náluk, amikor én ott voltam. Féltékeny vagyok barátaimra, és érzékeny. Begubózom a szenvedésbe. Alkonyatig cigarettázom, mélyen, felnőttesen az ablakban, és csorog a könnyem. Sietek lefeküdni, csak Margitom rohan le aggódva, miért nem jövök vacsorázni. Ilyenkor idegességemben egymás után rágcsálom a vajas kenyereket és mindent, ami itthon adódik, nem vagyok tehát éhes. Belefojtom magam egy jelentéktelen, szellemeskedő Paul Morand-regénybe, amit már régen elkezdtem, aztán abbahagytam.” Élt még csaknem 70 évet. Elhunyt 2014. február 15-én. Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni: Napló 1935–1946. Jaffa Kiadó, Budapest, 2014.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?