Monstre szuperkoncert készül

ddd

A Global Citizen jótékonysági szervezet szeptember 26-ára tűzte ki azt a 24 órás, világszerte közvetített szuperkoncertet, amelyen olyan sztárok lépnek fel, mint a Metallica, Billie Eilish, a Coldplay, a Duran Duran, a Green Day, a BTS, Ed Sheeran, The Weeknd, Andrea Bocelli, Ricky Martin és Lorde.

Hugh Evans, a Global Citizen vezérigazgatója elmondta, hogy a közvetítés élőben zajlik majd a nap nagy részében, az előadók hat kontinens nagyvárosaiban állnak színpadra, a New York-i Central Parktól a párizsi Champ de Marson át Szöulig. A szervezet tavalyi koncertjével szemben, amikor a pandémia ezt nem tette lehetővé, idén mindenütt közönség előtt koncerteznek a fellépők. A Central Parkba 60 ezer főt várnak, és az Eiffel-toronynál is nagy tömegre számítanak.

A Global Citizen számos célt tűzött ki maga elé az egész napos show-val, egyebek között a nagy adományozók bekapcsolását a szegénység, az éghajlatváltozás és a nemzetközi oltási egyenlőtlenségek elleni küzdelembe. Evans kiemelte, hogy a szeptemberi esemény a Live Aidhez hasonlóan generációs élmény lehet. Szerinte nagy szükség van az összefogásra, mivel a Világbank becslései alapján 150 millió embert taszított a pandémia mélyszegénységbe. És bár a járvány alatt a szén-dioxid-kibocsátás ideiglenesen csökkent, az ötszáz legnagyobb árbevételű vállalatnak csupán negyede vállalta a nettó zéró kibocsátás elérését. A szeptemberi rendezvényre tehát úgy tekintenek, mint egy egyedülálló lehetőségre a bolygó védelme és a szegénység legyőzése érdekében.

Evans arról is beszélt, hogy nem a közönségtől várnak adományokat, hanem a vállalatoktól, a világ vezetőitől és a dúsgazdag üzletemberektől. „Csodálatos lenne, ha ugyanazok a milliárdosok, akik szívüket-lelküket és anyagi forrásaikat adják az űrrepülésért, a bolygónkon meglévő lehetőségeket is felkarolnák” – jegyezte meg a Global Citizen vezetője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?