Mit szólnak a hazai szakmabeliek Ishiguro Nobel-díjához?

<p>Kazuo Ishiguró rendkívül sokszínű, folyamatosan vitákat generáló alkotó.</p>

Tóth László József Attila-díjas költő, író, műfordító, szerkesztő  Az irodalmi Nobel-díj 116 éve jó játék, melybe különböző ideologikus szempontjaival a politika is itt-ott belepiszkál. Nekem megvannak a saját Nobel-díjas íróim, akiknek fele már megkapta a díjat, a másik felük helyett más kapta meg. Az idén az én listámon nem szerepelt a befutó. Kazuo Ishigurótól, bár több könyve is megjelent magyarul, nem olvastam még semmit. Igyekszem azonban ezt mielőbb pótolni, aztán majd kiderül, fölkerül-e a Nobel-díjasaim közé vagy sem.  Görözdi Judit, a Szlovák Tudományos Akadémia Világirodalmi Intézetének munkatársa  Sok nagyszerű, jelentős művet alkotó író van a világon, mindez áttekinthetetlen művészi érték. A Nobel-díj rávilágít egy-egy életműre, segít észrevenni, ami fölött átsiklottunk, vagy ami túl távol esik földrajzilag, nyelvében, problematikájában – vagy egyszerűen az irodalmi ízlésünktől. Viszont idén olyan szerzőt díjaztak a japán származású brit Kazuo Ishiguro személyében, akit ismerhetünk magyarul megjelent könyveiből, vagy ha máshonnan nem, a regénye alapján született Napok romjai című filmből. A kortárs angol irodalom fontos szerzője, kitűnő történetmesélő, sok nyelvre lefordítják a könyveit, szakmai presztízzsel bíró irodalmi díjak birtokosa. A magam részéről örülök, hogy a szépirodalmi peremműfajok díjazása után (dokumentumpróza, dalszövegvers) most egy vérbeli regényíró került reflektorfénybe, de igazából már évek óta úgy hallgatom az irodalmi Nobel-díj kihirdetését, hogy azért szorítok, Nádas Péter neve hangozzék el. Ez marad tehát jövőre is.  Beke Zsolt irodalomtörténész, a dunszt.sk online kulturális magazin főszerkesztője  Kazuo Ishiguro: Bob Dylan után visszatértünk a klasszikusabb értelemben vett irodalomhoz, bár a The Guardian híradásából megtudhatjuk, hogy Salman Rushdie szerint „Ish” is jól gitározik. A hasonló című regénye alapján forgatott filmet, a Napok romjait Anthony Hopkins és Emma Thompson főszereplésével talán többen ismerik a magyar olvasók közül, mint a műveit. Funfact: még magyar Wikipédia-oldala sincs. Holnap veszek egy Ishiguro-könyvet.  Vida Gergely  költő, irodalomtanár, szerkesztő  Bevallom, ha már japán (származás), én Murakaminak szurkoltam.  A magyarok után, természetesen. A napok romjai kimondottan nem tetszett, viszont a Ne engedj el című romantikus klón-scifije annál inkább. Összességében nem tudom… biztos megérdemelte. Olvassuk. Olvassunk. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"290144","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"480","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"300"}}]] H. Nagy Péter irodalomtörténész, popkultúra-kutató, a komáromi Selye János Egyetem oktatója  Kazuo Ishiguro díját lényegében megalapozottnak tartom, de igen vegyes fogadtatása lesz ennek. Ugyanis a szerző rendkívül sokszínű, folyamatosan vitákat generáló alkotó. A művei köztes zónában mozognak, például a sci-fi és a fantasy elemeivel ötvözi a szépirodalmi anyagot. A Ne engedj el... című regény a klónozás kérdését tematizálja, a talán már klasszikusnak számító Napok romjai pedig kivételes igényességgel valósítja meg a karakterépítést. Éppen ebből a sokszínűségből fakad, hogy olvasói olykor fanyalognak az újabb és újabb kódváltások miatt, lásd az Eltemetett óriás fogadtatását. Tehát Ishiguro megosztó figurája az irodalmi térnek, de tehetsége megkérdőjelezhetetlen, abszolút profi szerzőről van szó, aki minden egyes művével képes meglepetést okozni és megújulni. Ez csak keveseknek sikerül ilyen színvonalon. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"290145","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"479","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"300"}}]]
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?