Mit olvas? Sánta Szilárd irodalmár

Minden kornak megvolt a maga melankólia fogalma; a köznyelvben gyakran a szomorúság vagy a mélabú szavakkal helyettesítik, holott ez a jelentésszűkítés pontatlan, mivel a melankólia nagyon sok hangulatot felölelhet. Olyan árnyékként vetül egy-egy korra, amely „a világot a visszájáról engedi látatni”. A „melankólia (…) belső erő, aminek birtokában az ember másra figyel, máshol fedezi fel azt, amit korábbi civilizációk »lényegnek« neveztek, s szakadatlanul rákérdez minden olyasmire, ami látszólag magától értetődő és evidens”. A gazdag kultúrtörténeti anyagot mozgató esszék egy olyan univerzumba engednek belépni, ahol a rendező elv nem világos – túl van renden és rendezetlenségen; zavarba ejtő és értelmezhetetlen, mint Dürer Melancolia I. rézkarcán a polihedron vagy Kubrick 2001: Űro­düsszeia című filmjében a monolit.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"281247","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"480","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"343"}}]]

Földényi érzékletesen megmutatja, hogy a melankólia ellenáll a logikai meghatározásnak, a fogalmi körbekerítésnek, folyamatosan mozgásban van, nem ismer célt, irányt vagy nyugvópontot. Nem véletlen, hogy mindig gyanakvással figyelték a napos oldalon állók. Az esszék azért is élvezetes olvasmányok, mert a szerző pontos, nem mesterkélt nyelven fogalmaz. A könyvön azt is lemérhetjük, vajon képesek vagyunk-e még a digitális kultúra és a szétszórt figyelem korában az elmélyült, fókuszált olvasásra.