Mit olvas Mészáros András filozófus?

Tudtam, hogy a Tátrában, két túra között, amikor az elme letisztul, akkor fogom kézbe a terjedelmét tekintve is nagy könyvet. Mert ez valóban Nagy Könyv. Olyan szöveg, amelyben nincsenek üresjáratok. Nehéz elkezdeni, de utána nem lehet letenni. Nehéz elkezdeni, mert rá kell hangolódni arra a filozófiával, pszichológiával átszőtt beszédmódra, amelyik nem engedi, hogy ellazuljon a figyelem. De ha képesek vagyunk a figyelemre, akkor kapunk egy tűéles, helyenként könyörtelen iróniával árnyalt képet egy korról és a benne élni kényszerülő emberről. Nádas tudatosítja velünk, hogy az emlékiratok narrációja más, mint az emlékezet topográfiája, de ha behatolunk a személyes terek és gubancokba összeugró életidő labirintusába, akkor az egyedi történet rálátást enged a történelemre és főként az emberre. A másik, őszeleji olvasmányélményem Laurent Binet A nyelv hetedik funkciója című szemiotikai detektívregénye. A könyvben egymás útjait keresztezik a huszadik század hatvanas éveinek francia politikusai (Mitterand, Giscard d’Estaing), sztárfilozófusai (Althusser, Foucault, Deleuze, Derrida), irodalomtudósai (Barthes, Kristeva), teniszezői (Borg, Lendl), szovjet és bolgár titkosszolgálatok, valamint a Camorra emberei. Valós eseményekbe épülnek be észbontó fikciók, amelyekre elismerően bólintana Umberto Eco is (aki egyébként szintén beleavatkozik a cselekménybe). Akinek a felsorolt nevek mondanak valamit, és kíváncsi a nyelv hetedik funkciójára, vegye kezébe Binet könyvét! (Én cseh fordításban olvastam.) Harmadikként pedig gyönyörködve merültem el Szobotka Tibor – kicsit Szerb Antal stílusát idéző – novelláiban. Engedtessék meg egy idézet tőle: „Az öregség nem teszi az embereket sem bölcsebbekké, sem szomorúbbakká, mindössze csak a mosolyuk egypár pillanattal tovább marad az arcukon, mint a fiataloknak, s az ernyedtségnek, a bágyadtságnak az a pár pillanata, amely sajnál egy mosolyt megsemmisíteni, ez az öregség.”