Mit olvas? Jarábik Balázs, külpolitikai elemző

<p>Éppen a napokban és pont Kijevben fejeztem be Richard Sakwa Háború a határon című könvyvét, amelyet még 2014-ben írt az ukrán válságról, Ukrajna üllő és kalapács között alcímmel.</p>

Bár azóta három év eltelt, Sakwa kifejezetten aktuálisnak bizonyult, miután mind Trump amerikai, mind Macron francia elnök adminisztrációja – Merkel német kancellárral együtt – ismét nekigyürkőzik a donbaszi konfliktus megoldásának.  A kenti egyetem professzora azon kevés nyugati akadémikusok egyike, akik az ukrán konfliktust nem kizárólag az orosz agresszió eredményeként szemlélik, hanem elsősorban belső konfliktusként,  amelybe a nyugati hatalmak és Oroszország is a maga módján és érdeke mentén lépett be. Míg Oroszország motivációját – a térség kiváló szakértőjeként – defenzívnek értékeli,  hajlamos a nyugati politikát, amely kétségkívül megosztáshoz  vezetett a régióban, előre megtervezett stratégiaként értelmezni. Ezzel óhatatlanul is ahhoz járul hozzá, hogy a könyvet mint oroszpártit elvessék, pedig részleteiben több mint figyelemreméltó. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"277817","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"480","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"315"}}]] Sakwának igazat lehet adni abban, hogy az ukrán válság a legveszélyesebb európai konfliktus a hidegháború lezárása óta. Sőt abban is, hogy nem kizárólag Moszkva a hibás. Borult az érv, hogy a globalizált nemzetközi struktúrák megvédenek a konflitkusoktól (vagy hogy demokráciák nem háborúznak egymással).  A válság fokozatos feloldásához azonban nemcsak a Nyugat részéről lenne szükség több odafigyelésre Ukrajna belső problémai és aktuális igényei iránt, nem pedig az értelmetlennek bizonyult politikák folytatására. Ám Moszkva részéről szinte teljesen hiányzik az empátia a formálódó ukrán nemzet sorskérdései iránt, ami leginkább a válság elhúzódását vetíti előre. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?