Mit olvas Gál Zsolt?

Többnyire újságot, napilapokat (természetesen az Új Szót is!), hetilapokat, hazait és külföldit, nyomtatottat és interneteset, annyit, amennyit nem is győzök végigolvasni. Ezért – szégyen ide vagy oda – igencsak megfogtak a kérdéssel pár hónapja. Azóta mégis sikerült néhány jó könyvvel csökkenteni a polcaimon sorakozó „majd egyszer elolvasom” művek listáját. Az Absynt kiadó mostanában sok orosz (posztszovjet) témájú könyvet jelentet meg, kiemelném a fiatal író, Michail Zygar alkotását (Všetci mocní Kremľa, 2016), amely lényegében a Putyin-rezsim természetrajza. Hogyan válik egyre inkább önkényuralkodóvá Putyin és diktatúrává Oroszország, visszakanyarodva a kommunista és a cári idők abszurd keverékéhez. Pedig milyen sok reményt fűz(het)tünk hozzá – nem alaptalanul – a kezdetekkor, s ezek hogy foszlottak szét folyamatosan... Aztán egyik kedvencem, Márai, Hallgatni akartam (eredetileg 1950) című, az Egy polgár vallomásai folytatásának, befejező részének szánt könyve. Szomorú olvasmány, amely megmutatja, hogyan rohan az Anschluss után vesztébe Magyarország, majd omlik össze és vész el minden (egyebek között a polgárság, Márai osztályközössége is) a második világháború poklában. Eközben kitűnő látlelet arról, micsoda önsorsrontásra és önámításra vagyunk képesek mi magyarok, de félelmetesen aktuális is a mű, a rengeteg áthallás miatt, egyes sorai mintha tegnap íródtak volna. Végül nem tagadhatom meg szakbarbár önmagamat, és mindenképpen fel kell hívnom a figyelmet arra, hogy kis országunkban él egy nagyszerű közgazdász, Juraj Karpiš, aki a helyi kis problémákon messze túlmutató, nagyívű könyvet írt a pénzügyi válságokról („Zlé peniaze”, 2015). Bár a csaknem 600 oldalas terjedelem elrettentő lehet, nem kell megijedni, a könyv a nem közgazdász olvasó számára is érthető, sőt sziporkázó humorral és elragadó stílusával szinte bárkit bevezet a valós (pénzügyi) világ működésének rejtelmeibe, ami higgyék el érdekesebb és megdöbbentőbb, mint bármilyen fikció vagy összeesküvés-elmélet.