Miss Tökély, Dögösmaca és Mimóza

A félszeg Zsanetten (Szabadi Emőke) Mary (Nagy Kornélia) vaskézzel uralkodikGabriel Bodnár felvételeSzembesüljön-e saját gyötrelmeivel, vagy merje remélni, hogy nem szembesül velük, mert egy dél-amerikai származású, Egyesült Államokban élő írónő világa azért mégis más. Győz a kíváncsiság meg a színház iránti lángolás, e sorok írója végül elmegy a Thália sorrendben hetedik, március folyamán harmadik bemutatójára. És nem bánja meg!

A színpadon tökéletes díszlet (Bényei Miklós munkája), egy családi ház nappalija, nagy könyvszekrényekkel, több ajtóval, kandallóval, asztallal, fotelekkel. Egy díszlet, mely egy nagyon kényelmes otthon benyomását kelti. Aztán sorra színre lépnek a szereplők, és kiderül, hogy a kellemes otthon csupa feszültséggel van telítve.

Elsősorban is itt van Zsanett. Sikeres írónő, szingli-bestsellerek ünnepelt szerzője. Büszkének, magabiztosnak illene lennie. Helyette találunk egy lelkileg visszamaradott nőt, aki olyan, mint egy gyerek, bátortalan, támaszra szorul, a valós élet csupa veszedelem számára. Pedig a szellemi képességeivel semmi baj. Csak önbizalma nincs. Szerencsére nincs egyedül. Hisz vele él titkárnője, mindenese, Mary, aki akár az anti-énje is lehetne. Magabiztos, kemény, harcias nő, mindenhez ért, mindent elintéz. Az együttélés lehetne ideális is. De nem az. Már az első párbeszédekből rájövünk, mennyire megalázóan bánik Mary Zsanettel, mennyire dedósnak, alacsonyrendűnek tekinti, holott lényegében belőle él. De hiszen Zsanett megérdemli. Eltűri, lenyeli, természetesnek veszi, sőt talán szüksége is van rá. És ennek a megszokott párosnak az életébe robban be Cath, a mindenhez értő, modern „dögösmaca”. És nemcsak a házban épp uralkodó áramszünetet szünteti meg pillanatok alatt, hanem „kezelésbe veszi” Zsanett lelkét is.

Persze Mary nem lenne Mary, ha ezt eltűrné. Hiszen ha Zsanett megtanul mondjuk számítógépen dolgozni, az ő eddigi munkájának egy része fölösleges lesz. Ha Zsanett képes felnőni, és megállni a maga lábán, Mary mehet, amerre lát. Háború indul hát a két vetélytárs, Mary és Cath között, és egyikük sem válogat az eszközökben.

Három bravúrosan megírt jellem, három egyenértékű főszerep vár ebben a műben egy-egy jó színészre. A választásban nem is csalódhatunk. Kascsák Dóra Cath szerepében nemcsak „formailag” felel meg a dögös fiatal nő szerepére. Tud kedves, türelmes, szelíd lenni Zsanettel szemben, tud kegyetlen és engesztelhetetlen lenni Mary iránt. Jellemének kettősségét remekül érzékelteti minden mozdulatával. Szabadi Emőke Zsanettje félszegségével, esetlenségével, ügyefogyottságával azonnal a nézők szívébe lopja magát. Valóban nagy gyerek, szeretnivaló és érzékeny, akár egy mimóza, testtartása, mozdulatai hitelesen közvetítik kisebbségi érzését. A Mary szerepét megformáló Nagy Kornélia számára pedig nemcsak a magabiztos és megingathatatlan tekintélyt megjeleníteni gyerekjáték, hanem akár a szívbetegség különböző tüneteit is. A második felvonásban színre lépő történészprofesszor (Illés Oszkár) szerepe pedig csupán annyi, hogy groteszkebbé tegye a darab legjobb jeleneteit, jelenlétével aláfesse a két harcos amazon és a szelíd áldozati bárány egyéniségét.

Letisztult, a realitás alapjain nyugvó rendezést láthatunk a Thália színpadán Moravetz Levente jóvoltából. Nincs szükség bohóckodásra, erőltetett gegekre, idétlen mozdulatokra. A jellemek önmagukban is érdekesek, a színészek számára pedig mindhárom női szerep nagy lehetőség egy-egy karakter számos árnyalatának bemutatására. Ezzel a lehetőséggel a szereplők sikeresen élnek is. A néző nem színházat, valóságot lát a színpadon. Mert a darab ismerősen mai, a modern élet minden kellékével és problémájával együtt, ismerősen maiak a konfliktusok és a karakterek is. Ebben persze nem kis szerepük van a Molnár Gabriella tervezte nagyszerű kosztümöknek, melyek a szereplők egyéniségét még jobban kiemelik.

És a szingli életmódot folytató nő, aki azon vacillált, megnézze-e a darabot, elfeledkezik a pasihiányos szingli-életmód gyötrelmeiről, és belefeledkezik az uralkodásra termettek harcába és a megalázott Zsanett kicsinységébe. Csak azt az egyet nem tudja, a színházból kilépve, hogy valóban vígjátékot látott-e.