Minimális eszközökkel a maximumot

A Durica Katarina regénye nyomán Kovács Krisztina dramaturgiai munkájával, Paczolai Béla rendezésében bemutatott darab a Vígszínház Házi Színpadán fut nagy sikerrel, de már a bezártság idején is komoly érdeklődést váltott ki a közönség körében. A kilencvenes évek Dunaszerdahelyén, amikor szörnyű események tették elviselhetetlenné a hétköznapokat, három nő sorsának tükrében látjuk Európa egyik legsötétebb maffiatörténetét.

Kiss Mari a végsőkig leroncsolódott Erzsit formálja meg minimális színészi eszközökkel. Ez az asszony is gürizett eleget. A nyálkás húst tapogatta egy boltban, a felvágottaknál, de már nyugdíjas. A magány legfájóbb, legsötétebb, lehangoló színeibe burkolózva éli maradék életét. Ahogy Horváth Csaba ren-dező-koreográfus, a szakmai zsűri egyik tagja írta laudációjában: „Kiss Mari tetőtől talpig játssza a szerepet. Mozdulatlanságában érzelmi dinamika, némasága beszédes. Nem egy hozott iskola stílusjegyeit látjuk rutinszerűen visszaköszönni, hanem a személyisége által vezérelt kifejezőerőt. Ettől marad hiteles és korszerű.”

Fesztivál, díjkiosztás… Kiss Mari ezzel egyáltalán nem foglalkozott. Azért sem, mert eddig valahogy elkerülték a díjak. Pedig minden elismerést megérdemel. Nagyot és még nagyobbat. Minden alakításáért. De mint mondja: díjak nélkül is rendben, sőt, jó az élete. 

„Kovács Krisztina hívott telefonon, hogy Mari, gratulálok! Nagyon örültem. Furán hangzik a számból, tudom, hiszen én kaptam a díjat, de valóban nagy nevekből állt a zsűri. Radnóti Zsuzsa, Ráckevei Anna, Horváth Csaba, Ujj Mészáros Károly, akivel most a Rózsavölgyi Szalonban fogok dolgozni. Mindannyian a szakma elkötelezett hívei. Megvan bennük az elhivatottság és a tisztesség. Őszintén döntöttek, nem befolyásolta őket senki és semmi. Zsűriztem már én is a POSZT-on, és engem sem tudott befolyásolni sem puszi, sem ölelés, a szent meggyőződésem alapján döntöttem. Nagyon jólesett ez a mostani elismerés. Meghatott. Nyilván meglepte őket a karakter. Eddig másféle jellemeket játszottam. Főként szép, dekoratív, finom lelkű nőket és vígjátékokat. A szombathelyi színházban is elég széles színészi skálán mozogtam. Most nyilván ez az erős megfogalmazás érintette meg őket.”

A bemutató euforikus állapotba sodorta, extra feszültség után. Volt minden, lép vissza az időben. Ideg, stressz, koncentráció. De a premier így is százasra sikerült, mondja. A küzdelem természetesen ma is ott pulzál a játékában, mivel minden előadáson ugyanazon a magas színvonalon szeretne teljesíteni, de nem mindig érzi, hogy ez megadatott.

„Örülök, ha egy előadás után valaki azt mondja: jaj, Mari! Ha meglepi az embereket, amit nyújtottam. Végül is ez a színészet lényege. Vigyél egy sorsot. Azon már rég túl vagyok, hogy csak elegáns asszonyokat, szép édesanyákat játsszak. Szombathelyen, Alföldi Róbert rendezésében, a Salemi boszorkányokban Rebecca Nurse voltam, aki tizenegy gyereket szült. Hogy néz ki, milyen a járása, a fizikai állapota egy ilyen asszonynak? Robi kitalálta, hogy járókerettel közlekedik. Imádtam a szerepet. Ibsen Kísértetek című drámájában, Zsótér Sándor rendezésében már elegánsan voltam felöltözve, nagyon szép frizurám volt. Ez az igazi öröm számomra, amikor ilyen ellentétes figurákat formálhatok meg. Engem nagyon megfognak, megráznak az emberi sorsok. A rendes lányok csendben sírnak Erzsije lakótelepen él, fizikailag teljesen leépült. Magány, pénztelenség, szegénység. Segítség nélkül nevelt fel két gyereket, akiknek mindent szeretett volna megadni. Rengeteg sérelem érte, nehéz kérdésekben kellett egyedül döntenie, közben egyre szárazabb lett a szíve, egyre keserűbb, ami a kilátástalanság mellett nemegyszer rosszindulatot szül. Pici örömei vannak. Hozzányúl a pohárhoz. Rettenetes sorozatokat néz a tévében. Ez az egyetlen fény az életében. Plusz a vallás, a templomba járás. Ez a menekülés, a kapaszkodó. Akkor érezhet meghallgatást, lelki segítséget, amikor gyón. Tíz Miatyánk, egy Üdvözlégy, és minden rendben lesz. Bízni akar a láthatatlan segítségben. Erzsi sorsa nem csak dunaszerdahelyi sors. Sok helyről ismerős. Ráadásul a rendszerváltás után vagyunk, amikor munkahelyek szűntek meg, és óriási a reménytelenség.”

Erzsi szerepével most, a pandémia után ismét erős fókuszba került Kiss Mari. Volt már légüres térben is, mondja. Rögtön azután, hogy elszerződött Szombathelyről.

„Nem vagyok telefonálgatós, aki bárkit felhív, hogy itt vagyok, hívjál, szívesen dolgozom veled. Már Pesten voltam, amikor Alföldi Robi szerepet adott a Mi történt Baby Jane-nel? című rendezésében. Ennek a lehetőségnek is sokat köszönhetek. Erzsi pedig hozott egy hasonló karaktert. Nem annyira leamortizálódott nőt, mint ő, de ez is rálépett már erre az útra. Egy rövidfilmben fogom majd eljátszani. Utána pedig atomtudós leszek a Rózsavölgyi Szalonban Egri Márta és Hegedűs D. Géza társaságában.”

Filmes alakításáért kapott már díjat, méghozzá Chicagóban. Zsombolyai János Vámmentes házasságában játszotta az egyik női főszerepet.

„A díjat odaítélték, csak éppen nem jutott el hozzám. Azóta sem. Zsombolyai János vette át, aki már nem él. Valahol nála kallódott el. De nem búslakodom. Ez a mostani, szakmai elismerés nagyon jólesik a lelkemnek. Erzsi jelmezét egyébként én állítottam össze otthon őrzött ruhadarabokból. Nagyon nehezen dobok ki dolgokat, amitől a családom agybajt kap. De én pontosan tudom, hogy az még jól jön valamihez. Ilyen volt a fehér csíkos zöld melegítő, ami Erzsié lett. Ennek a nőnek nincs pénze új ruhára. Ez a korosztály a gyereke használt tréningnadrágját hordja. A kötött mellényt, a zoknit is otthon bányásztam elő. Erzsi spórol. Mindent megment, amit csak lehet. Az utolsó használható ruhadarabot is. A haját begumizza. Úgy ramaty, ahogy van. Még a fehér bunda sem változtat rajta.”
Hogy mire költi a díjjal járó nem nagy pénzösszeget? Kiss Mari meglep a válaszával.

„Van egy csodás kertészeti bolt a közelünkben. Vagy egy fát veszek, amit az erkélyemen lehet tartani, vagy kék színű árvácskákat. Sokat. Igyekszem, mert most kell elültetni őket. Szépek lesznek majd télen, amikor kidugják a fejüket a hóból. A legszívesebben az egész kertet kék árvácskákkal ültetném tele.”

A szerző a Vasárnap munkatársa