<p>A Minorma – Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Kulturális Intézete polgári társulásként működik, 2012 őszén jött létre. Szeretnék emancipálni, a többségi kultúrával egyenértékűvé tenni a sokszor elnéző félmosollyal kezelt „kisebbségi kultúra” fogalmát. Hagyományteremtés céljából első ízben rendeztek jótékonysági koncertet Pozsonyban, amelynek sztárvendége Presser Gábor volt.</p>
Mindenhonnan a panaszt hallja
A rendezvény bevételét a kisebbségben élő fiatal tehetségeket felkaroló mentorprogramjának megvalósítására használja fel a Minorma. Ilyenkor, karácsony tájékán gondolom, sokan megkeresik Önt jótékonysági koncerten való részvétel ügyében. Hogyan dönti el, melyik felkérésre mond igent?Egyrészt a jóízlésemre hagyatkozva választok, másrészt ez egy bizalomra épülő dolog. Sokszor megtörténik, hogy a legőszintébb, legtisztább szándékkal indulók is elrontják a végén. Ha bízom abban, hogy jó ügyet szolgálok, hogy a pénz jó helyre megy, akkor elvállalom a felkérést. Több esélyük van a mai fiatal művészeknek az áttörésre, mint az ön idejében?Nem igazán tudom. Szerintem általános választ nem lehet adni erre a kérdésre. Valakinek sikerül, valakinek nem. Ez utóbbiak úgy élik meg a dolgot, hogy manapság kisebbek az esélyek. És nekik is igazuk van. Lehetetlen összehasonlítani a mai feltételeket a hatvanas évek feltételeivel, mert két teljesen különböző korról beszélünk. A szlovákiai magyar kulturális életet nem igazán ismerem. Érdekelni érdekel, de kevés, illetve szűrt információ jut el hozzám arról, ami az önök országában történik, mivel csak „baráti forrásokból” tájékozódom. A többségi, szlovák kultúrát is ismernem kellene ahhoz, hogy lássam, mi hol tart. Hozzáteszem: jelenleg már azt sem tudom, Magyarországon mi hol tart. És olyan Magyarországon tevékenykedő művészt sem mernék kapásból mondani, akiről tudom, hogy Szlovákiából származik. Talán azért, mert nem foglalkozom azzal, ki honnan jött, csak az érdekel, mit tud az illető. Sokan mondják, hogy a kulturális élet Magyarországon válságban van. Ön mit érzékel ebből?Nem tudom, használnám-e a válság szót, de az biztos, hogy a helyzet eléggé kritikus, mivel a mecenatúra, a művészet támogatása meglehetősen visszafogott, hogy finoman fogalmazzak. Mindenhonnan a panaszt hallom, hogy nagyon szűkre szabottak a lehetőségek. Az Ön által kezdeményezett Magyar Dal Napja pont azért érdekes, mert spontán módon nőtt országos üggyé, sőt néhány határon túli város is csatlakozott már a kezdeményezéshez. Számomra ez azt mutatja, hogy nem minden a pénzen múlik...Én tulajdonképpen erre számítottam. A Magyar Dal Napja nem hivatalos zenei ünnepnap, teljesen önkényesen kiáltottam ki, ezért az, hogy megért öt alkalmat, nagyon nagy eredmény. De legbelül azért bíztam benne, hogy egy alulról jövő kezdeményezés ennyit el tud érni ma Magyarországon. Nem lehet tudni, hová fejlődhet még, mert nem egyformák az évek, ha úgy tetszik, hullámzóak, mindegyik más eredményt hozott. Nem célunk, hogy mindig túlszárnyaljuk az előző évet. Az a fontos, hogy megmaradjon őszinte, csak a zenéről szóló, spontán kezdeményezésnek, és úgy sikerüljön, ahogy sikerülni tud. Ön a jótékonykodásba is új ötleteket tud vinni, példa erre az a „hangárverés”, amelyen Szakcsi Lakatos Bélával együtt improvizálnak négykezest. A jelenlévők hangokra licitálnak, amelyekből ott, a helyszínen születik egy mű.Igen, ezt többször csináltuk már, zártkörű rendezvényeken. Ilyenkor a közönség nagyon jól szórakozik, mi pedig azért élvezzük, mert nagy kihívás zenévé formálni az egymás után „elkelt” hangokat. Egy, a zenei logikának mindenképpen ellentmondó dallamtorzó keletkezik, amivel nekünk kezdenünk kell valamit. Szóval ez embert próbáló feladat, de nagyon izgalmas. Ezek szerint mégiscsak van Magyarországon egy réteg, amelyik a válság ellenére a zsebébe nyúl, ha kultúráról van szó.Ezek a hangárverések nem kulturális célt szolgálnak, például a Bátor Tábor részére is összezongoráztunk már vagy tizenötmillió forintot. A művészetek támogatása régen úgy működött, hogy tehetős, egyben jó ízlésű emberek kiválasztottak egy-két konkrét művészt, és rendszeres apanázst biztosítottak számukra, hogy száz százalékban az alkotásra tudjanak koncentrálni. Ezek elismerték az adott művészeket és megtiszteltetésnek tartották, hogy pártolhatják őket. Az ilyesmi ma már rendkívül ritka, bár ma is vannak tehetős emberek, akik támogatják a kultúrát. Magyarországon ilyen kezdeményezés, a Prima Primissima, amely óriási összegeket áldoz a művészetekre, de ott nem művészekből álló zsűri válogat, hanem egy vállalkozói zsűri...
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 07.25.
Egyedül a világ ellen!
2024. 03.06.
Zeneterápia a Galántai Könyvtárban
2023. 11.27.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.