Min dolgozik most Benkő Géza?

<p>Min dolgozik most? rovatunkban művészeket faggatunk aktuális ténykedésükről, most éppen Benkő Géza színművészt.</p>

Amellett, hogy rendszeresen forgat egy népszerű magyar szappanoperában, tavasszal két alkalommal izgalmas felolvasószínházat is csinált Komáromban. Ezúttal mire készül?

Egy majdnem „stand up” egyszemélyes előadói estre, címe Csak egy menet. A bemutató november 12-én lesz Komáromban, a Mokka caféban. Úgy is fogalmazhatnék, hogy ez már nem stand up, de még nem is monodráma. Az előbbi műfajban általában aktuálpolitikai, társadalmi-közéleti eseményekre reagálnak az előadók, kissé hektikus formában, poént poénra halmozva. Én nem szűkítem le ennyire a témát, a velünk általában történő dolgokra reagálok, az előadás pedig az elejétől a végéig tudatosan megszerkesztett, dramaturgiailag is jól leképezhető íven fut. Két amerikai humorista szövegeiből válogattam, ezeket egészítve ki saját gondolataimmal. A 70 perc alatt szó lesz életről, halálról, dínóürülékről, vén trottyokról, emberről, istenről, szexről, politikáról. Elsősorban kérdéseket vetek fel, a válaszokat azonban többnyire mindenkinek magának kell megfogalmaznia.

Tizenhat éven felülieknek ajánlja műsorát. Miért?

A 16-os karikát nem elsősorban az itt-ott elhangzó, nyomdafestéket nem tűrő szavak, sokkal inkább a mondandó miatt tüntettem fel. Úgy gondolom, bizonyos szellemi érettség, politikai, közéleli tájékozottság, tapasztalat kell ahhoz, hogy érthető és élvezhető legyen az előadás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?