Milyen a wellness-színház?

Ez a csere önmagában is megérne egy misét, feltehetnénk például a kérdést, hogy kiválthatja-e a Szentivánéji álmot egy néhol szellemes, másutt inkább szellemeskedő „nemzetdiagnózis”.

De inkább induljunk ki abból, amiből vélhetően Czajlik is kiindult, hogy tudniillik Lackfi János karcolatgyűjteménye pár éve rendkívüli közönségsikert aratott. Akkorát, hogy a szerző gyorsan megírta a második részt is, Milyenek még a magyarok? címmel. Készült belőle rádiósorozat és hangoskönyv, utóbbi a videa.hu megosztón is elérhető. Színdarab azonban – a borítékolható közönségérdeklődés ellenére – eddig még nem készült belőle. Talán nem véletlenül.

Ez ugyanis egy tipikusan narratív, magányos olvasásra, továbbgondolásra, esetleg csoportos hallgatásra szánt szöveg. Hogyan lehetne színpadra vinni például ezt : „Ha tengerünk nincs is, van világhírű termálvizünk. És itt nyújtózik Európa legnagyobb tava, melyet az itteniek szerényen csak magyar tengernek becéznek. A dombtetőkön festői romok. Osztrák barátaink robbantották fel várainkat, ne lázadozzunk már folyton ellenük. A föld alatt olaj helyett cizellált cseppkőbarlangok. /.../A futball átmenetileg gyengélkedik, de az 1950-es években világbajnoki döntőt játszó híres-nevezetes Aranycsapat összeállítását minden magyar állampolgár kívülről fújja.” Sehogy. Ezt, és számos ehhez hasonló, pár mondatban sok információt közlő bekezdést szépen elmondanak a szereplők, jobb esetben egymást váltva, rosszabb esetben monológszerűen. Ezeket a legtöbbször derűs, de gyakran csipkelődő, elgondolkodtató részeket kabaré-szerű jelenetek tarkítják, ahol egy-egy jellemzően magyar tulajdonságot mutatnak be a színészek (a túlzott szerénység, a hivatal útvesztői, a leleményes magyar buhera, számlázási trükkök, bunkó magyar árus kontra japán turista stb.). Az előadás harmadik pillére pedig a zene, illetve azok a magyar slágerek, amelyek szövegei a rendező szerint jól jellemzik a magyar nép mentalitását. Vannak köztük humoros lélekrajzok, mint a Hello Tourist (Emil RuleZ!), a Pálinka dal (Magna Cum Laude), a Nekem a Balaton a Riviéra, de szívszorító dalok is, a Születtem Magyarországon (Cseh/Bereményi) például az előadás egyik csúcspontja, pedig Ollé Erik egyedül van a színpadon. Máskor viszont kevésnek tűnik, hogy kiáll valaki és elénekel valamit, hiányzik a körítés, némi színpadi cselekmény. Van persze operett és magyar népdal is, mindkettőt a társulat legjobb hangú színésznője, Dégner Lilla kapta. És nemcsak az anyaországi ma-gyarokról/tól hallunk dalokat, hanem a kisebbségiekről/től is. Lakatos Róbert, a Thália zenei vezetője újrahasznosította két szerzeményét (Jöttünk külhonból, Hotel História) arról a lemezről, amelyet Gál Tamással együtt készített a Budapesten született, ám Szlovákiában élő Tóth László verseiből. Az a zenés est nyilván kevesebb nézőhöz jutott el, mint ez a nagy szériával kecsegtető előadás.

Czajlik József egyébként kitalált egy új kifejezést: „wellness színház”. Sejthetjük, mi lehet ez. Olyan szórakoztató előadás, amely nem akar mélyen szántó gondolatokat a fejekbe plántálni, csak kényeztetni, masszírozni, langyos vízben áztatni a nézőt. Sietek megjegyezni: nincs semmi baj a kellemes kikapcsolódás elősegítésének szándékával, még akkor sem, ha sokan nem szeretik a relaxációs masszázst, a pezsgőfürdőt, vagy a gőzkabint. A gond ott kezdődik, amikor kevés a gőz a kabinban, gyengén masszíroz a jakuzzi, termálvíz helyett pedig melegített csapvizet kapunk. Persze sok vendégnek fel sem tűnik az ilyesmi, de az igényesebb wellnesszezők azért észreveszik. A Milyenek a magyarok? olyan lett, mint egy zenés irodalmi színpad, vagy egy iskolai ünnepi műsor, ahol minden szereplő bemutatja azt, amiben a legjobb. A monológok, jelenetek és dalok nem igazán állnak össze kerek egésszé, Fodor Viola első látásra izgalmas, térképszerű díszlete húsz perc után már unalmassá válik (két órán keresztül ezt kell néznünk), a színészek pedig gyakran nem tudnak mit kezdeni a rájuk háruló népszórakoztatási feladattal – túltolják a karaktert, vagy ellenkezőleg, épp csak reprodukálják a szöveget.

Forgács Miklós dramaturg szerint ez az előadás a Kassa, a szerelem városa című sanzonestjükhöz kötődik, az ott megkezdett hagyományt szeretné folytatni. A sanzonest egy várost vett górcső alá, a Milyenek a magyarok? egy egész országot jár be. Az előző séta után ez most egy utazás. Az elgondolás szép, hiszen a földrajz és a lélekrajz összefüggései, egy nemzet mentalitásának jellemzői szórakoztató köntösben is izgalmasak lehet(né)nek – egy kis abszurd humorral, paródiával, a szöveg és a színpadi játék bátrabb ellenpontozásával. Ez az előadás csupán bemutatja a magyar sztereotípiákat. Például néhány szakállas anyósviccet, amelyeket követően a fekete kendős anyósok adják elő Kató nénis stílusban a Bëlga Készüljél fel a hangulatra című gyöngyszemét – csökkentve a dal zsenialitását. A férfi színészek bakanótákat énekeltetnek a közönséggel, a dalok pedig a Milyenekamagyarok rádió slágerlistájáról valók. Életképek, riportok, hírek, közszolgálat. Aha, szóval ez hivatott összekötni a jeleneteket?!