Milosevics késő éjjel üzent értük

„Fontos számomra, hogy roma vagyok, az etnikum zenei tradíciói szinte kiaknázhatatlanok, nagyban hatottak a balkáni népzenékre is.” Zsélyi Katalin felvételeTöbbször végigturnézták már a kontinenst, a világhírt azonban Emir Kusturica 1995-ös kultuszfilmje, az Underground hozta meg számukra.

Mennyit „dobott” a bandán ez a filmzene?

Nagyon sokat. Akkoriban bátorodtak fel a koncertszervezők, és azóta hívnak minket rockfesztiválokra. Sokan mondják, hogy ugyanaz az energia jön le a színpadról, mint egy rock-koncerten, ezért a közönség összetétele is meglehetősen vegyes. Eleinte furcsa volt tarajos punkokat pogózni látni odalent, aztán lassan megszoktuk a dolgot. Az is érdekes volt, hogy egész Európában kórusban ordították a dalaink szövegét, és nem csak a szláv országokban.

A stáblistán Goran Bregovič neve szerepel szerzőként. Ön ezzel kapcsolatban többször nyilatkozta, hogy kisemmizték. Mi a helyzet a szerzői jogokkal?

Ez kényes téma, nem szívesen beszélek róla. De ha már szóba hozta, elmondom, hogy a dalok többségét közösen írtuk. Felhasználtunk népzenei elemeket is, ezek ugyanis közkézen forognak, jogilag nincs tulajdonosuk. Bregovič sok olyan dallamot is saját szerzeményként jegyez, amelyek valójában a közös szerb népdalkincs részei. Ez engem a kezdetektől zavart, szóvá is tettem, sőt emiatt váltak szét útjaink.

A trencséni Pohoda fesztiválon, ahol másodszor léptek fel, észrevettem néhány új arcot a zenekarban. Kik ők?

Két éve volt nálunk egy átfogó fiatalítás, akkor kerültek a bandába. Nagyon lelkes és tehetséges roma fiatalok, imádják, amit csinálnak, ezért optimista vagyok a zenekar jövőjét illetően. Elárulom, hogy Marko fiam is a zenekarban játszik. Úgy tervezem, hogy három-négy éven belül átadom neki a stafétabotot, rá hagyom a bandát. A trencséni koncert felét már ő vezényelte le.

Tudatosan készítette fel fiát a zenei pályára?

Nem alkalmaztam „szülői kényszert”, csak azt mondogattam neki, hogy bármibe is kezd, igyekezzen a legjobbnak lenni. Úgy érzem, megfogadta a tanácsomat. Kis korától ebben a közegben élt, a zene természetes része lett életének.

Élénken emlékszem 2001-es koncertjükre a Pepsi Sziget világzenei színpadán. A közeli nagyszínpadon folyó Oasis koncert helyett választottam önöket, mintegy tizenötezer emberrel együtt.

Erre a fellépésre én is nagyon jól emlékszem. Nekünk azt mondták a szervezők, az Oasis harminc percet várt miattunk a kezdéssel, csak akkor vágtak bele, amikor mi már a vége felé tartottunk, hogy az emberek átérjenek a nagyszínpadhoz. Nem tudom, igaz-e ez, mindenesetre nagyon hízelgő. Ugyanolyan szívesen játszunk 150 személyes lakodalmakon, mint egy 1500 személyes hangversenyteremben, vagy egy 15 ezres fesztiválon...

Vagy egy diktátor buliján. Úgy tudom, Milosevics is nagy rajongójuk volt. A legenda szerint egyszer éjjel kettőkor üzent, a banda pedig mikrobuszba pattant, és hajnali ötkor elkezdődött a házikoncert.

Erre most mit mondjak? Milosevics talán nem szeretheti a jó zenét? Busásan megfizette a produkciót, mi pedig ebből élünk. Nem értünk a politikához, nem ennek alapján válogatunk a felkérések között. Több politikus meghívásának is eleget tettünk, és semmiféle lelkifurdalást nem érzek emiatt, hiszen csak a dolgomat végeztem. Ha egy lakodalomba hívnak játszani, szintén nem kérdezem meg, kik házasodnak össze. Beszéljünk inkább másról!

Rendben, térjünk vissza a zenéhez. Változott a banda stílusa az Underground óta?

Természetesen, állandóan újítunk, a régi dalok sem úgy szólnak már, mint tizenöt évvel ezelőtt. Ragaszkodunk a tradicionális alapokhoz, de igyekszünk minden más hatást belesűríteni a zenébe, legyen az dzsessz, zsidó zene vagy éppen klasszikus zene. Az új tagoktól magam is sokat tanulok e téren. Fontos számomra, hogy roma vagyok, az etnikum zenei tradíciói szinte kiaknázhatatlanok, nagyban hatottak a balkáni népzenékre is. Ezért a Balkánon minden összekeveredik, nehéz megmondani, mi honnan származik. De nem is ez a fontos.