Mikszáth Kálmánra emlékeznek születése évfordulóján

Salgótarján |

<p>Mikszáth Kálmán születésének 165. évfordulóján, január 16-án Nógrád megyében, Budapesten és a szlovákiai Szklabonyán szervez megemlékezéseket a salgótarjáni székhelyű Mikszáth Kálmán Társaság.</p>

Bagyinszki Istvánné, a társaság titkára az MTI-nek csütörtökön elmondta: Nógrád megyében Balassagyarmaton és Salgótarjánban koszorút helyeznek el Mikszáth Kálmán szobrainál, a rendezvényeken Selmeczi Zoltán, a balassagyarmati önkormányzat humánszolgáltatási osztályvezetője, illetve Csongrády Béla közíró, a társaság tagja mond ünnepi beszédet.
Pásztón az emléknap keretében tudományos diákköri programokat szerveznek a Mikszáth Kálmán Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépiskolában. Az intézményben rendezik hétfőn a szépprózamondó verseny döntőjét, Kovács Anna, a Mikszáth Társaság elnöke pedig A születés és halál gondolata Mikszáth műveiben címmel tart előadást.
Budapesten az író Mikszáth téri szobrát koszorúzzák meg, mielőtt baráti beszélgetést tartanak a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Mikszáth Kálmán szülőfalujában, Szklabonyán Szászi Zoltán költő mond ünnepi beszédet az emlékház udvarán.
Mikszáth Kálmán 1847. január 16-án született a Nógrád megyei, ma már Szlovákiához tartozó Szklabonyán. 1869-ben a Fővárosi Lapokban kezdett publikálni, 1881-től a Pesti Hírlap munkatársa. Első, Elbeszélések című kötete 1874-ben jelent meg, majd 1881-82-ben adták ki A tót atyafiak és A jó palócok című novelláskötetét. A Beszterce ostroma, a Szent Péter esernyője, a Sipsirica és A fekete város szerzője Budapesten halt meg 1910-ben.
A Nógrád megyei Horpácson 1904-ben vásárolta meg a 420 holdas birtokot, amelyen a földszintes öreg kúria mellé új kastélyt építtetett. Az épület 1954 óta múzeum, Magyarország egyetlen Mikszáth-emlékmúzeuma.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?