Michael Cretu, az Enigma utazója

Ki hinné, idén már negyvenhét éves az Enigma álnév mögé bújó Michael Cretu. A román származású billentyűs-zeneszerző tizenévesen Bukarestből menekült Németországba, ahol rövidesen létrehozta a Moti Special nevű zenekart.

Ki hinné, idén már negyvenhét éves az Enigma álnév mögé bújó Michael Cretu. A román származású billentyűs-zeneszerző tizenévesen Bukarestből menekült Németországba, ahol rövidesen létrehozta a Moti Special nevű zenekart. A csapat feloszlása után producerkedésbe kezdett, és első patronáltja éppen későbbi felesége, az addig az Arabesque lánycsapatban éneklő Sandra volt. Az énekesnő 1989-ig évente jelentkezett a férje által írt albumokkal, a következő évben azonban a családfenntartó, Michael került előtérbe Enigma nevű egyszemélyes vállalkozásával.

A Voyageur az ötödik Enigma-stúdióalbum. Tizenhárom évi pályafutás után mi ösztökélt a lemez elkészítésére?

Voltak pillanatok, amikor úgy éreztem, nincs már mondanivalóm. Viszont mindig is tudtam, hogyha új Enigma-lemez készül, akkor semmiképpen sem a már megszokott stílusban. Ez az első album, amely nem tartalmaz hangmintákat. Az egyedüli tervem még a munka előtt az volt, hogy poplemezt készítsek.

Hová vezet a Voyageur-al az út? Egy új korszak kezdete talán?

Nincs semmiféle nagy tervem. A lemez címe, az utazás inkább a megfigyelésre utal. Utazni és észrevenni mindent, ami körülöttünk van. Például ilyen jellegű dolgokkal sem foglalkozott korábban az Enigma.

Te vagy az Enigma zeneszerzője, producere, te vagy maga a csapat. Ezeket a dolgokat hogyan lehet összeegyeztetni?

Talán azért tudtam mindig is jól kezelni a dolgokat, mert karmesternek készültem, annak tanultam. Egy karmesternek pedig összetett személyiségnek kell lennie.

Az aktuális albumon sokkal többet énekelsz, mint bármelyik előző lemezen.

Igen. Már említettem, hogy most nem használtam hangmintákat. Csak én voltam magamnak.

Az a hír járja, hogy csak éjjel tudsz dolgozni.

Imádom az éjszaka atmoszféráját, amikor a telihold világít az óceán felett... (A Cretu házaspár Ibiza szigetén lakik.) Egyébként a Voyageur-ön nappal is dolgoztam. De valóban az éjszaka az én időszakom!

Nem túl magányos munka ez?

Én magamnak való vagyok, és az ilyen emberek nem érzik jól magukat társaságban. Egyedül találom meg a boldogságomat. Hát, ez vagyok én. (zenefórum)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?