Meseország tündéri párosa

Rudolf Péter Bolhamadarat röpteOláh Csaba felvételeiA Meseház rövid időn belül aranylemez lett, hiszen egyformán szeretik gyerekek és felnőttek. Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter – gyakorló szülőkként – pontosan tudják, mivel lehet megindítani népes közönségük fantáziáját. Bele is adnak apait-anyait a versekbe. Minden sor, minden szó olyan érzelmi töltetet kap, rím úgy épül rímre, hogy a költői szellemesség és a színészi hitelesség teljes pompájával ragyog. Egy egész állatsereg, egy csodás tárgyi világ kel életre a lemezen, jól ismert és talán sosem hallott költemények derítik jó kedvre a hallgatót. Kellemes kiegészítőként a Kaláka együttes és a Szélkiáltóból kivált T. Horváth József zenéje szól.

„Nem a mi ötletünk volt a lemez – mondja Rudolf Péter. – A lemezkiadó kért fel bennünket, és rögtön egy irodalmi étlapot tett le elénk. Gazdag és izgalmas volt a menü. Sok minden volt benne. Többek között jó néhány olyan sikermese, amelyet a gyerekkorunkból mindannyian ismerünk. Ebből adódóan természetesen a veszélyeket is azonnal láttuk. Kormos István meséje, Márkus László hangján, azonnal megszólalt a fülemben. Ettől függetlenül mindketten tudtuk, hogy ez olyan felkérés, amelyet nem lehet visszautasítani, sőt, Eszter is, én is örömmel fogjuk csinálni. Ráadásul még azt a lehetőséget is megkaptuk, hogy ami nekünk vagy a gyerekeinknek fontos valamiért, azt is rátehetjük az albumra. Rengeteg ötletünk volt, hiszen imádtunk mesét olvasni a gyerekeknek, ők pedig minden alkalommal hihetetlen örömmel fogadták, mert teljes felszabadultsággal játszottuk el a karaktereket. A színészi »sok« kifejezést egyszerűen ki kellett törölnünk a meseolvasás szótárából, és a gyerekek nagy boldogságára bátor figurateremtéssel operáltunk esténként. Nem előadóművészi teljesítményre törekedtünk tehát, hanem kifejezetten a gyerekek szórakoztatására irányuló, esti elalvás előtti élményszerzés céljából mondtuk ezeket a meséket.”

Az álomba ringató vagy iskolai-óvodai szórakoztatásnak is remek válogatás hosszú, kalandos útra tereli a gyerekeket. Weöres Sándor, Móra Ferenc, Móricz Zsigmond, József Attila, Kosztolányi Dezső, Radnóti Miklós, Zelk Zoltán, Tamkó Sirató Károly, Csoóri Sándor és a többiek művei a lehető legszínesebb hangokon szólalnak meg.

„Romhányi József írása, az Interjú a farkassal, aki állítólag megette Piroskát, kifejezetten a kislányunk kérésére került fel a lemezre. Szonja egyébként még mindig abban a korban van, amikor alkalmas a válogatás tesztelésére. Olivér fiam, mint ifjú macho, már csak elvétve ragad ott egy rajzfilm előtt, ő már abban a korban van, amikor ezt szégyenletes cselekedetnek tartja, ám a meséket még most is szívesen hallgatja. Flóra pedig már nagylány, az ő világa egészen más.”

Az album egyik legfényesebb gyöngyszeme Benjámin László Bolhamadár című verse. Rudolf Péter életében ez meghatározó emlék.

Nagy-Kálózy Eszteré lett az Altató „Szüleim, magyartanárként, mindig hasznos tanácsokkal láttak el, ha szavalóversenyre készültem. Jöttek ugyanis a nyolc-tíz-tizenkét éves lányok József Attila Kései siratójával, ami soha nem szólalhatott meg igazán pontosan, megélten az ő ajkukon. Anyuék mindig rám bízták, hogy milyen verset választok, csak irányítottak, hogy mindig az alkatomnak, lelkületemnek, koromnak megfelelő mű legyen az. És elém tették egyszer a Bolhamadarat. Akkoriban viszont inkább a focival töltöttem több időt, és ezt a verset is hosszúnak találtam. Nem is tanultam meg. Átálltam inkább Petőfi Sándor Levél egy goromba tábornokhoz című utolsó költeményére. Miközben a Bolhamadár nagyon tetszett. Ezzel tehát tartoztam az életnek, és most elő is vettem. A lemezzel kapcsolatos legnagyobb élményem is ehhez a vershez köt: egy hároméves kislány lépett hozzám nemrég, és elmondott három sort belőle. Annyi megkérdőjelezhető dolog van az életemben! Sok mindenről nem tudom, jól tettem-e, hogy elvállaltam és megcsináltam, de annak, hogy ezt a lemezt Eszterrel létrehoztuk, elmondhatatlanul örülök. Ilyen típusú anyagot, ezt megelőzően, sosem jelentetett meg a lemezcég, ez az első ilyen vállalkozása, tehát nem kis kockázatot vett magára. De nagyon helyesen viselkedtek velünk, mert amikor felvettük a verseket, sem én, sem Eszter nem voltunk igazán elégedettek, és ők, látva a megszállottságunkat, zokszó nélkül újra kibérelték a stúdiót, hogy másodszor is felmondhassuk az anyagot.”

Rudolf Péter húsz éve nem lép fel irodalmi esteken. Korábban rengeteget szavalt. Most, érett fejjel, e lemez által visszatért a versekhez.

„Tudtam, hogy ki kell várnom azt az időt, amikor felnőttként tudom tolmácsolni mindazt, amit helyettem ezek a zsenik sokkal jobban megfogalmaztak. Gyűlt is szépen a mondanivalóm a világról. Tavaly ősszel, amikor felkértek bennünket erre a lemezre, épp az volt bennem, hogy elő is kellene állnom már egy ilyen összeállítással. És tudtam: nem úgy veszem kezembe például Kosztolányi Dezső Mostan színes tintákról álmodom című versét, mint az egyik legtöbbet mondott költeményt, hanem mintha egy barátom írta volna a gyerekeknek. Választásunkban az is szerepet játszott, hogy hangban hol tudunk a legtöbbet adni, mutatni. Hogy hol lehet a leginkább figurát teremteni. Óvodában tartottuk a lemez bemutatóját. Fergeteges élmény volt. Nézni a gyerekek szemét, hallgatni a kuncogásukat... ez mindkettőnk számára felejthetetlen élmény.”

Hogy voltak-e viták a versek elosztása során?

„Én, mint úriember, természetesen felkínáltam a feleségemnek a választás lehetőségét. Ismerjük egymást. Tudjuk, mire fáj a foga a másiknak. Arra pedig még csak gondolnom sem kellett, hogy nekem maradnak a szürkébb kis darabok, hiszen nívós összeállítást kaptunk. Olyan jól szerkesztett anyaggal leptek meg bennünket, amelybe tényleg csak bele-belecsempésztünk néhány számunkra nagyon fontos dolgot. És persze vannak versek, amelyek nyilvánvalóan női versek, és vannak, amelyek férfi hangra íródtak. József Attila Altatóját Eszter kapta, bár én is szívesen elmondtam volna. Weöres Sándor A vásár című versét viszont ketten szólaltatjuk meg.”

Meseház a lemez címe, egykor „meseszoba” volt Rudolf Péter birodalma.

„Ebben a szobában a gyerekek laktak. Itt azt rajzoltak a falra, amit akartak, itt finoman engedélyezett kupleráj volt. Most én költöztem ide, és a »freskókat« lefestettük. Kénytelenek voltunk, mert olyan rétegek rakódtak egymásra, hogy vesztett művészi értékéből a falfelület. De aki nálunk jár, az hamar észreveszi, hogy nagy család vagyunk. Rendet tartani nálunk képtelenség. Öt perc múlva minden szanaszét hever. A szecessziós őrület hangulatába nálunk minden belefér. A tárgyak különös helyekről kerülnek elő, és furcsa helyeken landolnak. A használatuk sem rendeltetésszerű. Mi talán egy burleszkkel kevert neorealista film hangulatában élünk.”