Mesébe illő húsz esztendő

Már a név is jelzi, hogy ez nem hagyományos bábszínház, sem szimpla gyerekszínház...

Olyan stílust próbáltunk megteremteni, amelyben ötvöződik a mesemondás, a bábokkal való játék, az interaktív színházi kommunikáció és a zenei sokszínűség. Ez egyfajta beavató színház, amely a gyerekek számára nagyon fontos, mivel ők maguk is szereplőivé válhatnak a történetnek. Egy ilyen kis színház, mint a miénk, évente maximum egy előadást tud létrehozni. Ezért szinte az összes eddigi előadást repertoáron tartjuk. Persze igyekszünk minden alkalommal valami újat létrehozni. Nem kizárólag az általunk kitalált stílus határain belül mozgunk, és nem is csak a magyar népmesékre fókuszálunk, hiszen azóta hozzányúltunk Mikszáth Kálmán elbeszéléseihez, francia, cigány, burját népmesékhez, és legközelebb egy indián mesét állítunk színpadra. Ezek újabb és újabb világokat nyitnak meg előttünk.

Ön annak idején a kecskeméti Ciróka Bábszínházból jött haza, és kezdte a nulláról. A bábjáték-technikák közül elsőként a tárgyjátékot alkalmazták akkori munkatársával, Écsi Gyöngyivel. Miért esett erre a választás?

Tulajdonképpen kényszerből. Nem volt pénzünk bábokra, ezért a királynőnk például egy átalakított demizson volt. Ez a technika a műfaj alapja, hiszen a gyerekek fantáziája nem ismer korlátokat, ha egy madzagból lehet óriáskígyó, két vadgesztenyéből és néhány gyufaszálból ember, akkor egy demizsonból miért ne lehetne királynő? Tudtam, hogy részükről nem lesz probléma ezzel, és igazam volt, azonnal vették a lapot. A második előadásban már annyit léptünk előre, hogy szalmabábokat csináltunk. Ez volt Az őzzé változott fiú, amivel nagy szakmai sikert arattunk, több díjat nyertünk, pedig ezt a megoldást is a kényszer szülte. Sokat köszönhetünk Környei Aliznak, aki egy teljesen egyedi játékstílust teremtett Magyarországon: ő kezdte el használni a népzenét és a naiv, népi figurákat a gyermekekkel való közvetlen játékban. Sokat inspirálódtunk a munkáiból, ami segített kifejleszteni a saját stílusunkat.

Mi a legfontosabb különbség a Meseszínház és az összes többi, gyerekeknek szóló színház között?

Az, hogy ez a műfaj nagyon személyiségfüggő. Tulajdonképpen lehetetlen másokra „átírni” az előadásainkat, esetleg utánozni minket, mert csak azok a konkrét személyek tudják működésbe hozni az adott mesét, akikre ki lett találva, rá lett szabva. A klasszikus bábszínházakban egy-egy színész bármikor helyettesíthető, és többnyire észre sem lehet venni a változást.

Rendezett klasszikus bábszínházban is Kassán, méghozzá a Braček jelenček című mesét, amely akkora siker lett, hogy a társulat körbeturnézta vele Európát.

Azt kérték, tanítsam meg nekik a mi stílusunkat, amelyet egyébként „magyar stílusnak” neveznek a szlovákok és a csehek. A szlovák folklór alapján összeállítottam egy dramatikus és zenei alapanyagot, valamint igyekeztem nekik átadni az interaktív játék alapjait, ami nem volt egyszerű, mivel teljesen másféle képzést kaptak, máshoz voltak szokva. A színészek ugyanis alapból félnek mindenfajta interaktivitástól, mert kockázatos dolognak tartják. Uralniuk kell a helyzetet, kezelni a váratlan történéseket. Erre csak az képes, akinek van hozzá érzéke, illetve némi tapasztalata. Irányítaniuk kell a gyereket, közben arra is vigyázni, hogy semmit se kényszerítsenek rá, de ne is zökkenjenek ki az eredeti meséből.

Változtak a gyerekek az elmúlt húsz év alatt? Másképp reagál a közönség ma, mint a Meseszínház első előadásain?

Valamennyire igen, de a gyermeki lélek szerintem alapvetően nem változik. Ebből a szempontból ugyanolyan nyitottak, ugyanúgy rácsodálkoznak a világra, mint húsz évvel ezelőtti társaik. Viszont tele van a fejük a tévében látható, meséknek nevezett förmedvényekkel, amelyek nem segítik a fejlődésüket, maximum lefoglalják őket egy darabig. Ezáltal már egész kis korban elferdülhet a gondolkozásuk. Ráadásul sokan nem kapnak otthon kellő odafigyelést, egyre kevesebb idő jut a szülőkkel, nagyszülőkkel való közös mesélésre, az élő szóra. Ennek ellenére azt mondom, a gyerekek minden korban gyerekek maradnak, nem lehet megrontani őket, még akkor sem, ha óriási adag szemetet kapnak mese gyanánt. Ezt onnét tudom, hogy a mai gyerekek is abszolút nyitottak a mi stílusunkra. Az új, egyszemélyes előadásom, az Ogajlo csodaszarva például egy finom, csöndes, nyugodt tempójú burját népmese, és olyan érzékeny témákat érint, mint a beteg és az egészséges ember viszonya, az önfeláldozás, a testvéri szeretet. A mai színházcsinálók egy része azt hiszi, harsánynak, hangosnak, villogónak kell lennie egy előadásnak ahhoz, hogy lekösse a gyereket. Szerintem ez nem így van, sőt, egyenesen igénylik ezt a fajta elcsendesülést, amiben manapság oly ritkán lehet részük.