Meryl Streepnek fogalma sincs a zsűrielnöki munkáról

Berlin |

<p>Meryl&nbsp;Streepnek elképzelése sincs arról, hogy mit kell tennie a zsűri elnökének egy filmfesztiválon, de nem aggódik a kihívás miatt. Erről a zsűrielnöki feladatot először vállaló amerikai színésznő beszélt csütörtökön a 66. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale) legfőbb díjairól döntő testület bemutatkozó sajtótájékoztatóján a német fővárosban.</p>

A háromszoros Oscar-díjas művész azt mondta, ugyan fogalma sincs arról, hogy mi a feladata, de családanyaként szerzett már annyi vezetői tapasztalatot, hogy megbirkózzon a testület irányításával. 

A járatlanság előnyt jelenthet a zsűri többi tagjának, akik így "teljesen szabadok" - tette hozzá Meryl Streep.

A zsűri egy másik tagja, Nick James brit filmkritikus azt mondta, neki semmi mást nem kell tennie, mint eddig; filmeket néz meg és véleményt alkot róluk. Az egyetlen különbség, hogy a Berlinalén "csillogóbb környezetben" végzi munkáját.

Meryl Streep mellett egy másik világhírű filmszínész, a Gloden Globe-díjas brit Clive Owen is elfogadta a Berlinale szervezőinek felkérését, és a bemutatkozó tájékoztatón kiemelte, hogy a zsűrizés nagy felelősség, hiszen a világ legnagyobb filmes közönségfesztiválján szerzett díj nagy ismertséget ad a kitüntetett alkotóknak és ajtókat nyithat meg előttük, a zsűri így nemcsak díjakat oszt, hanem "karriereket is beindít".

A hétfős testületben két másik színész is dolgozik, az olasz Alba Rohrwacher és a német Lars Eidinger. Tagja továbbá Brigitte Lacombe francia fotóművész és Malgorzata Szumowska lengyel rendező, aki tavaly a Berlinalén elnyerte az Ezüst Medve-díjat a Body című alkotásáért.

A legjobb filmnek járó Arany Medvéért és a főbb alkotói kategóriákban kiosztott Ezüst Medvékért az idén 18 alkotás versenyez. További ötöt versenyen kívül mutatnak be a nagyjátékfilmes szekcióban, ahová 21 országból válogattak be filmeket. A 23 munka közül 19-nek a Berlinalén lesz a világpremierje.

A fesztivál az Oscar-díjas Coen-testvérek Ave, Cézár című alkotásának díszvetítésével kezdődik csütörtök este. Az amerikai filmgyártásról szóló szatíra nemzetközi premierjére Berlinbe látogat a film több szereplője, köztük Tilda Swinton, Josh Brolin, Channing Tatum és a Berlinale visszatérő vendégének számító George Clooney, aki feleségével, Amal Clooneyval érkezett a német fővárosba.

A február 21-ig tartó fesztiválra két magyar alkotást hívtak meg, Bucsi Réka LOVE című animációs filmje a rövidfilmes versenyprogramban debütál, Fliegauf Bence Liliom ösvény című játékfilmjének világpremierjét pedig a Forum nevű szekcióban tartják, amelyben formabontó, kísérleti alkotásokat mutatnak be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?