„Ment, mendegélt, száz útra tért…”

Hangulatfilm, érzetfilm – így határozza meg tizenöt perces opusát Groó Diána, a Csoda Krakkóban és a Vespa fiatal rendezője.

„Eredetileg a tereket és lépcsőket rajzoló dán-holland grafikus, M. C. Escher háromdimenziós képét vettem alapul, amely a végtelen vándorlásról szól. Lovagok mennek föl-le egy ódon vár lépcsőin. Ehhez találtam meg Edgar Allen Poe Eldorado című versét. »Valaha rég / Egy drága-szép / Lovag nagy útra szállott. / Ment, mendegélt / Száz útra tért, / Kereste Eldorádót.« Csakhogy a festményhez nem kaptam meg a felhasználási jogokat Amszterdamból. Mivel a pénz megvolt a filmhez, a témán, a koncepción pedig nem akartam változtatni, más képet kellett találnom. Kardos Sándor operatőr gyűjteményéből válogattam fotókat, amelyek közé néhány családi képet is becsempésztem. Kardos képeinek egyikén óriási csizma mögött állt egy kisgyerek, és ez indította el bennem a történetet. Belebújik a hétmérföldes csizmába a kisfiú, és emeletről emeletre jut, miközben minden ablak mögött különböző világot lát. Fotókat, amelyek érdekes pillanatokat, történelmi időszakokat ábrázolnak. Nem akartam megfogalmazni történeteket, inkább egy-egy villanást, mozaikot akartam megmutatni, ami az ablakokból feltűnik. Néha észre sem vesszük, hogy ez van körülöttünk, vagy hogy a múltbeli dolgok mennyire befolyásolják az életünket. Látunk egy fotót, amellyel még nem találkoztunk, mégis a múltunkban van, az évek során magunkban hordozzuk. Nem kell logikát keresni a filmben, elég hátradőlni és szárnyalni. Én például így élem ki, hogy repülni szeretnék. Lebegni egy kicsit álom és valóság határán. Ha kinézek a szobám ablakából, akkor a szemközti Főnix-házat látom, s bár nem szeretek leskelődni, téli estéken, amikor hamar sötétedik, a késő délutáni fényekben csodás hangulatokat kapok el a legfelső emeletről nézelődve. Nem ismerem a szemközti lakókat, de egy-egy villanás mindig megfog az életükből, más és más világokba avatódom be. Itt ellibben a függöny, ott ül valaki, ott átmegy a szobán egy idős ember, valaki zongorán játszik, vagy éppen hegedül… nagyon imádom ezeket a hangokat, mozzanatokat.”

Egy kisfiú lép ki a fotóból – így indul a film. Kétnapos forgatás a stúdióban, zöld háttér előtt, a többi komputeranimáció. A kisfiú Tóth Sándor, egy szentesi cigánytelep lakója.

„Óriási szerencsém volt, hogy 2008 novemberében már tudtam, hogy a Vespa főszerepét Sanyika játssza. A játékfilmet 2009 júniusában forgattuk, az Eldorádót 2008 decemberében. Sanyika gyönyörűen szaval, amint az a Vespából kiderül. Elmentem hozzá a telepre, és megpróbáltam elmagyarázni neki, hogy ez olyan film lesz, amelybe később kerülnek be a dolgok, ő egy üres háttér előtt fog játszani. És megkértem őt, hogy tanulja meg a nem éppen rövid Poe-verset. Több mint egy hónapot kapott rá, de mire felértem Pestre, már hívott is az édesanyja, hogy kívülről fújja. Én ettől nagyon meghatódtam. Fel is hívtam őket két-három napra Budapestre, hogy előkészítsem Sanyikának a nagyváros-érzetet, ami teljesen ismeretlen volt számára, a Vespához viszont nagyon kellett. És először látott közelről kamerát, mikrofont, az Eldorádó forgatása során pedig hetvenfős stábot. Meg kellett szoknia, hogy öltöztetik, sminkelik, felvételre készül és jelben áll. A verset aztán mégis kihagytam, mivel a képek önmagukért beszéltek, de amikor kamerán kívül elmondta, én könnyeztem, a stáb pedig hangosan megtapsolta őt. Boldogan mászott a kötélen, játszott az almával, a kalappal a filmben, az Eldorádóban szerzett alapélményei nagyban segítették őt a Vespában. Okos, intelligens, érzékeny kiskamasz, aki nem szállt el a filmezéstől, és már felállította a saját értékrendjét. Az édesanyja határtalan szeretettel, emberi tisztasággal, ugyanakkor keményen fogva neveli, hogy erős lélekkel, bátran vegye majd az élet akadályait.”

Groó Diána tervei szerint a két film együtt kerül majd a mozikba, a világ különböző fesztiváljaira azonban külön-külön utaznak. A Vespa Vancouver és Seattle fesztiválján képviseli majd Magyarországot, az Eldorádót nemsokára a Duna Televízió nézői is láthatják.

„Engem a kisfilmek tartanak életben – folytatja a rendező –, és formában is a következő játékfilmemhez. De azt megelőzően, remélhetőleg még az idén ősszel, dokumentumfilmet szeretnék készíteni a világ első rabbinőjéről. Három évvel ezelőtt merült fel a film ötlete. Amszterdamban, a zsidófesztiválon bemutatták a Csoda Krakkóbant, és egy ottani rabbinő konferálta fel a filmet. Mivel nagyon tetszett neki, megkérdezte tőlem, hallottam-e már Regina Jonas nevét. 1935-ben avatták fel Berlinben, nem sokkal a nürnbergi törvények életbelépése után. A legvadabb náci időkben, amikor még az ortodox zsidók is ellene fordultak, Regina Jonas komoly reformlépéseket tett. Felavatása hosszú idő után történt meg, ám pulpitust nem kapott. Jó, jó, okos, zsinagógát azonban egyelőre nem adunk neki, mondták az illetékesek. Művelt, kulturált, humánusan érző, nyitott, zseniálisan író nő volt. Csillag az égen. Az életét tette rá, hogy rabbi legyen, beszédeivel erőt adott az embereknek. 1938 és 1941 között, amikor Berlinből deportálják a zsidókat, Regina Jonas zsinagógát kap. A hitközség jelezte, hogy szükség van rá. A sors azonban vele sem tett kivételt. A terezíni koncentrációs táborba deportálják, de ott sem adja fel, hihetetlen erőt ad az ottaniaknak. 1942-ben Auschwitzba viszik, az már a végállomás, onnan nem kerül vissza.”

Előbb a dokumentumfilm, aztán a játékfilm. Ez most Groó Diána álma. Regina Jonas életében ugyanis vonzza egy másik vonal is, amely már a nagyjátékfilmhez vezet.

„Volt egy nála sokkal idősebb szerelme, egy frankfurti rabbi. Sokáig leveleztek, Terezienstadtban aztán találkoztak végre. Megnősülni nem akart a rabbi, bár Regina szeretett volna hozzámenni. Talán, ha túlélik a tábort… hiszen egész idő alatt a férfi tartotta benne a lelket, kiállt mellette, elhitette vele, hogy szüksége van rá. Nagyon sokrétű a történet, sok minden érdekel benne. Két hónapos ösztöndíjat kaptam Berlinbe, a májust és a júniust kutatással ott töltöm. Nem holokauszt filmet akarok forgatni, hanem megmutatni egy fantasztikus embert, aki sokakban tartotta a lelket. Merész hasonlattal élve: nekem ez olyan, mintha Regina sorsával a dalai láma üzenne. A sorsa izgat, egy kivételes ember nagysága. Hatalmas történelmi súlya van az életútjának.”