Menekülnek az iszlamisták

Moszul. Tegnap búcsúbeszédet intézett híveihez Abu Bakr al-Baghdadi.

Moszul. Tegnap búcsúbeszédet intézett híveihez Abu Bakr al-Baghdadi. A terroristavezér beismerte, hogy az Iszlám Állam vereséget szenvedett Irakban, miután Moszul körül bezárult az ostromgyűrű.

Abu Bakr al-Baghdadi a még Irakban tartózkodó terroristákat arra szólította fel, hogy meneküljenek vagy öngyilkos merényletben végezzenek magukkal. Az iszlamista vezér nyilatkozatának híre azután terjedt el, hogy az amerikai támogatású iraki hadsereg átvette az irányítást az egyik legforgalmasabb nyugat-moszuli út felett. Azt továbbra sem tudni, hol tartózkodik pontosan a terroristavezér. Korábban olyan hírek is napvilágra kerültek, hogy súlyosan megsérült és meghalt a harcok során, ezeket azonban végül megcáfolták.

Az iraki hadsereg bekerítette tegnap az Iszlám Állam szervezet Moszul nyugati részén maradt harcosait, miután a városból kivezető utolsó jelentős főutat is ellenőrzése alá vonta. A katonák mindössze egy kilométerre vannak a nagyváros északnyugati szélétől. Egy másik iraki tábornok azt mondta, a katonák 800 m-re közelítették meg a fő kormányzati épületegyüttest, amelynek visszafoglalása szimbolikus győzelmet jelentene az iszlamisták ellen harcoló iraki erők számára. A hadsereg által elfoglalt út az Iszlám Állam egyik fellegvárával, Tal Afarral köti össze Moszult, és onnan a szíriai határig vezet tovább.

A második legnagyobb iraki városnak számító Moszul keleti felét az iraki biztonsági erők az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció támogatásával januárban foglalták vissza, majd február 19-én hadműveletet indítottak a nyugati városrész felszabadítására. A feltételezések szerint még több ezer dzsihádista – köztük sok külföldi – tartózkodik az Iszlám Állam által 2014-ben elfoglalt Moszulban. A szélsőségesek elsősorban orvlövészek, öngyilkos merényletek és gránáttűz segítségével védekeznek a kormányhoz hű, nagyjából 100 ezer fős támadó csapatok ellen. Csak kedden a terrorszervezet legalább 173 harcosával végeztek, tavaly szeptember óta pedig az együttes veszteségük elérhette a 45 ezer főt.

Hirtelen megugrott az iraki Moszul nyugati feléből menekülő civilek száma, amint az iraki erők elérték a város lakott negyedeit – közölte Stephane Dujarric ENSZ-szóvivő. Összességben eddig közel 180 ezer ember hagyta el Moszult és környékét, csak az elmúlt két napban 12 700-an hagyták el Nyugat-Moszult. (MTI, MfD, 888.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?