Megszűnik magyarbéli otthonuk

Az ország legnagyobb barokk kastélyaSomogyi Tibor felvétele– Senki sem tudja előre megmondani, hogy a költözés miként hat majd az intézetben élő 130 állandó és 28 ideiglenesen elhelyezett szellemi fogyatékos ügyfél lelki állapotára. Hiába próbáljuk felkészíteni őket a változásokra, többnyire nem értik, miről van szó. De nincs mit tenni, a bíróság a magyarbéli kastélyt tíz éven át tartó pereskedés után visszaadta az állítólagos örökösöknek. Nemcsak mi, sokan nem értik, miképp lehetséges a múlt jogtalanságait új igazságtalansággal tetézni – ismerteti a tényállást Viera Tomanová igazgatónő.

Az ország legnagyobb barokk kastélya

Gróf Csáky Imre esztergomi érsek 1722-ben egy neves bécsi építészt bízott meg a kastély felépítésével. A 18. század feléig papnövendékek is lakták, majd a gróf rokonának ajándékozta. Pilda Erzsébet Sipkovitz grófné lett, a lánya Dadányi Sándorhoz ment feleségül. Az első világháború kitörését követően a család miskolci birtokára költözött, s nem tért vissza többé Magyarbélre. (A házasságból született két fiú a háborúban esett el, a harmadik önkezével vetett véget életének.) A második világháborúban találat érte a kastély hátsó részét, nemcsak a jobb szárny és a tetőzet nagyobb része, hanem a kápolna is leégett. A valaha rendezett park fáit a falusiak kivágták és eltüzelték. Később a kastélyt államosították, s enyészetnek indult. Néhány helyiségébe lakókat költöztettek, de használta a helyi szövetkezet is. Csehszlovákia legnagyobb barokk kastélyának felújítási munkálataira 1956—61 között került sor, több mint 100 millió korona értékben. Aggok otthonaként működött, 1988 óta a szellemi fogyatékos és viselkedészavarokban szenvedő nők lakják. A rendszerváltást követően az Ausztriában élő Dadányiék leszármazottja ugyan megpróbálta viszszaszerezni a családi vagyont, ám több „örökös” ügyesebbnek bizonyult. (A községben élő idős polgárok úgy vélik, nagyon is megkérdőjelezhető a bíróságnak benyújtott és elismert bizonyítékok valódisága. Többen kétségbe vonják azt az iratot, amely szerint Dadányi gróf ügyintézőjére hagyta a kastélyát. A valós tények elferdítésének tartják az egyik hölgy kijelentését, hogy a kastélyban töltötte gyermekkorát, ugyanis épp az általa emlegetett szárnyról hiányzott a tetőzet.) Az új tulajdonosok 100 millióért eladnák jussukat, ám Pozsony megye nem hajlandó ennyit fizetni a kastélyért.

Magyarbéli Oszkár

És mert nem megoldás a tetemes bérleti díj térítése sem, az otthon nemsokára kiköltözik az ódon kastélyból. A megye vezetői nem hagyták cserben a lakókat, a szociális otthon több önálló sejtben üzemel majd. – Nyárig elkészül a detrekőváraljai (Plavecké Podhradie) rehabilitációs központ, amelyhez az Európai Fejlesztési Banktól kaptuk az anyagiakat, a szenci rendelőintézet eladásából származó bevételt pedig a városban már üzemelő részleg – az enyhébben károsultak számára – kibővítésére fordítjuk, s ha minden igaz, Báhony is befogadja a kiskorúsított szellemi és testi fogyatékosokat. Jól ismerem a magyarbélieket, nem engedhetjük, hogy a társadalom kirekessze a fogyatékkal élőket – hangsúlyozza Ľubo Roman megyei elnök. Elismeréssel szól az intézet dolgozóiról, akik nemcsak gondozzák a rájuk utalt embereket, hanem megpróbálják „kirángatni” őket saját zárt, többnyire sivár világukból. Munka- és zeneterápiával, és újabban színdarabok betanításával. – Sokakkal „kollégák” vagyunk. Tavaly ugyanis megrendezték a Magyarbéli Oszkár fesztivált, amelyen nyolc intézet kliensei szerepeltek. Óriási lelkesedés, igyekezet jellemezte a produkciókat, szellemes Hamupipőke-, Csipkerózsika-előadásokat láthattunk. Miközben vándordíjat adtunk a legjobbaknak – az elismerésnek hathetente más-más intézetben örültek –, minden egyes résztvevőt is megjutalmaztunk. Egy országos találkozón eldicsekedtem a rendezvénnyel, mire polgármester kollégáim ráharaptak, s az idén kerületi versenyeket szerveztek az intézetekben: A legjobbak újra Magyarbélen mutatkoztak be. Rendszeresíteni szeretnénk az Oszkárt annak ellenére, hogy kiköltözünk a magyarbéli kastélyból. Gondolkodunk arról, hogy jövőre a pozsonyi Aréna Színházban, esetleg a Bábszínházban rendeznénk a versenyt, de arról is, hogy meghívjuk a szomszédos államok intézeteiben élőket is – ecseteli elképzeléseit a megyei elnök.

Szabadon mozoghatnak

A szociális intézet „nagymama szárnya” az idős ügyfelek otthona. Kétágyas szobák, tágas klubhelyiségek, étterem áll rendelkezésükre. Az orvosok általában házhoz jönnek, de mert a személyzet szigorúan felügyeli a gyógyszeradagolást, a gondozottak jó egészségnek örvendenek. – Annyira ismerjük a „lányokat”, hogy viselkedésükből következni tudunk állapotuk esetleges romlására. Igyekszünk elkerülni a kórházi kezelést, mert nehezen viselik el az idegen közeget, embereket. A legsúlyosabb zavarban szenvedőket külön szárnyban gondozzuk, az önmaga ellen fordulókat – mondjon bárki bármit – míg meg nem nyugszanak, hálós ágyban tartjuk. Nem árt tudni, hogy olyan betegekről van szó, akik súlyos zavarodottságukban embert öltek. Külön odafigyelést igényel az az ügyfelünk, akinek ivási kényszere van. Ha folyadékot lát, akár a vécékagylóban, meginná. Mivel nem érzékeli a hőt, felhörpintené a készülő kakaót, teát. Nem egyszer kijátszotta a személyzet éberségét, s úgy leforrázta a torkát, hogy plasztikára szorult. Van, aki nem tűri testén a ruházatot. Amikor eltörött a lába és begipszelték, néhány órán belül lefejtette a vastag kötést. A kórházban jól leszidtak minket, s a biztonság kedvéért bent tartották. Két óra múlva telefonáltak, vigyük csak vissza az intézetbe, mert újra kibontotta a gipszpólyát – meséli az igazgatónő.

Pénzhiány

Legnagyobb gondja, bár kevesen vannak, nem a gondozottak felügyelete, hanem az anyagiak. Az otthon lakói fedezik az ellátás terheit, az állam csak az üzemelési költségeket téríti. A kisnyugdíjakból kevés zsebpénzt kapnak, abból kénytelenek fedezni az orvosi ellátást, a gyógyszereket, az élvezeti cikkeket. – Az orvosságok mellékhatásait a fiatalabbak nikotinnal, koffeinnel enyhítik. Nem örülünk neki, de nem tiltjuk a dohányzást. S amikor látjuk, nincs pénzük sem cigire, sem kávéra, sem édességre, s ettől érthetően idegesek, megajándékozzuk őket. A sajátunkból, persze. Mert hát az elmebetegeket ellátó intézeteket nem nagyon támogatják a szponzorok. Rendszerint csak a hozzátartozók igyekeznek segíteni, de kevesen tehetősek.

Az igazgatónőt manapság az ügyfelek megfelelő elhelyezése foglalkoztatja. Nem szakíthatja el egymástól azokat, akik megszokták egymás jelenlétét, akik között érzelmi kötelék alakult ki. Bár akadnak, akik képesek lennének visszatérni családjukhoz, hozzátartozóik általában nem merik vállalni a felelősséget. – Megértjük őket, hiszen a 24 órás gondozás fizikai, lelki erőnlétet igényel. Épp most, négy hónap után tért vissza közénk az egyik lakónk, aki nem érezte jól magát a nővérénél. Igaz, az idős hozzátartozó sem tudta megfelelően ellátni, kezelni. Amint az ügyfelünk bement a szobájába, kijelentette, reméli, hogy soha többé nem küldjük el hazulról. Mert neki ott van az otthona, ahol mi vagyunk. S ez nem kis elismerés, igaz?