Megjelent a Pink Floyd utolsó stúdióalbuma

<p>Minden bizonnyal a Pink Floyd utolsó stúdióalbuma jelent meg hétfőn. Az 50. születésnapját jövőre ünneplő brit rockegyüttes The Endless River című anyaga az ezt megelőző lemezről, a húsz évvel ezelőtt kiadott The Division Bellről lemaradt felvételek gyűjteménye.</p>

A zenekar az elmúlt húsz évben nem jelentetett meg anyagot, a billentyűs Richard Wright 2008-as halála pedig végleg eldöntötte az együttes sorsát. De David Gilmour gitáros és Nick Mason dobos még érzett a Pink Floydban egy fejezetet, amit mindenképpen meg akartak mutatni a világnak - szerepel a Warner kiadó magyarországi forgalmazója, a Magneoton MTI-hez eljuttatott közleményében.    A The Endless River az 1993-as stúdiózás során feljátszott mintegy húszórás anyag terméke, a megírt, felskiccelt dalokat önti végleges formájába, emléket állítva Richard Wrightnak. Ezek voltak az utolsó pillanatok, amikor a három tag közösen zenélt. Ahogy David Gilmour korábban elmondta, a kiadványhoz az együttes új részeket tett hozzá, másokat újra felvett, általában véve maximálisan kihasználták a stúdiótechnikát, "hogy egy igazi 21. századi Pink Floyd-album szülessen".    Az album teljes egészében instrumentális, leszámítva a beharangozó dalt, a Louder Than Words című szerzeményt, amely a lemez záródarabja. Polly Samson írónő, Gilmour felesége írt rá szöveget, és természetesen a gitáros énekli el. A felvételhez készült videoklip az albumhoz hasonlóan hétfőn jelent meg.    A The Endless River már a megjelenés előtt rekordot döntött, hiszen az Amazon.com-on idén eddig ebből az albumból rendeltek előre a legtöbbet. A lemez alapváltozatán 18 szám hallható, a deluxe kiadáson még három felvétel szerepel. Az anyag egyik érdekessége a Talkin' Hawkin' című szám, amelyen a világhírű brit elméleti fizikus, Steven Hawking elektronikus hangja is megszólal, egy 1994-ben elmondott beszédéből.    A Pink Floyd a lemezhez mellékelt füzetkében emléket állít Storm Thorgerson grafikusnak, számos Pink Floyd-lemezborító készítőjének, aki tavaly hunyt el. A The Endless River művészi munkája Thorgerson kollégája, Aubrey Powell nevéhez fűződik.    Az 1965-ben alakult Pink Floyd hosszú - ám szünetekkel tűzdelt - pályafutása során 250 millió albumot adott el és a pszichedelikus rock legfontosabb együttese lett az évek során. Roger Waters 1985-ben feloszlatta a csapatot, ezután jogvita kezdődött közte és a többi tag között a név használatáért. A Pink Floydot végül David Gilmour, Nick Mason és Richard Wright billentyűs vitte tovább. Ők és Waters egyetlen alkalommal, 2005 júliusában álltak újra össze a londoni Live 8 koncerten. Az induláskor meghatározó tag, Syd Barrett 2006-ban, Wright 2008 szeptemberében hunyt el. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?