Megcselekedtük, amit...?

„Itt fekszünk, vándor, vidd hírül a spártaiaknak: / Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza.” Van-e valaki, aki e sorokat ne ismerné kívülről? De ha azt kérdeznénk, ki fordította azokat, már alighanem sokan haboznának. Mi tagadás, a műfordítókkal szemben meglehetősen hálátlan az utókor: még egy adott mű ki sem kopik a használatból, s máris feledik a magyarító nevét. Ponori Thewrewk Emil (1838–1917) kimagasló műfor?dító volt: a görög és latin költészet nagyszerű átlényegítője, akit kétszeresen is kiiktattak a műfordítás-történet fontosabb alakjai közül. Először a nyugatosok „szipolyozták” ki: nem egy, Babits, Radnóti és Szabó Lőrinc kezéből kikerült görög epigrammafordítás ugyanis az ő ihletésében, nyomán (minek szépítsünk: szinte az ő fordításának kreatív átírásával) keletkezett. Másodszor a Devecseri Gábor nevével fémjelzett műfordításeszmény diadalra jutása és régiségellenessége tette zárójelbe Ponori Thewrewk munkásságát: Íliász-átültetéséből és epigrammafordítási ötleteiből kölcsönzött ugyan Devecseri is, de az általa hirdetett kizárólagosság elve igyekezett eltörölni mind a jelenkori, mind a történeti fordítói többszólamúságot.

A 2006-ban megjelent kötet, melynek címéből (Ponori Thewrewk Emil műfordításai ókori görög és római költészetből) a fantázia mellett a névelő is hiányzik, azonban nem szerencsés hiánypótlás, hanem egyenesen filológiai botrány. A könyv döntő hányada gyakorlatilag korábbi Ponori Thewrewk-műfordításkötetek fénymásolt egybefűzése. Ezzel nincs is nagyobb baj, legfeljebb esztétikai kételyek merülhetnek fel. Amit viszont nehezményezni kell, az elsősorban a pluszban begépelt szövegek elképesztően hanyag minősége, másodsorban a kaotikus, tudománytalan szerkesztés. Félregépelések tömkelege jelzi az avatatlan, hozzá nem értő szöveggondozást (ráadásul a szerkesztő köszönetet mond a nyelvi szerkesztőnek „odaadó és figyelmes szerkesztői munkájáért”). A találomra kiválasztott 173. oldalon például első olvasásra nyolc hibát számoltam össze. Ponori Thewrewk epigrammafordításai közt nem egy egyenesen értelmét veszti a hibás szövegközlés eredményeképpen, például Aszklépiadész híres verse, melyet egyesek a spleen első megjelenésének tartanak a világirodalomban, így kezdődik: „Húsz meg két éves se vagyok s már éltemet írnom. / Mért vagy, Erosok, e baj? mért van a szívbeli tűz?” (Kiemelés: Cs. Z.) Csak az 1891-es kiadást felütve sikerül korrigálni a sorokat: „Húsz meg két éves se vagyok s már éltemet únom. / Mért van, Erosok, e baj? mért van a szívbeli tűz?” Glaukosz versében sem a „járadékon” kapnak a fiúk, hanem szeretőik ajándékain (172. o.). Egy Meleagros-versből idézek: „Ismerem íjadat is. Cak szórd lelkembe a lángot. / Nem nyujtod többé: mert hamu már az egész.” Természetesen, nem valamiféle léleknyújtásról van itt szó, hanem: „Ismerem íjadat is. Csak szórd lelkembe a lángot. / Nem gyújtod többé: mert hamu már az egész.” (173. o.) A mitológiai alakok nevei vagy egyéb görög nevek külön hibacsoportot jelentettek a gépíró számára: Kiypris Kypris helyett (174. o.), Myskos Myiskos helyett stb. (173.). A könyv előszava inkább csak a kötet születését kísérő körülményrajz, a függelék pedig valóságos paródia: nem Kicsi Sándor András hibájából, hanem a szerkesztőéből. Hogy kerülhet egy, a cigányzenéről szóló kisdolgozat egy antik műfordításokat tartalmazó verskötet végére, melyben Ponori Thewrewk a túldimenzionált címen kívül csupán egy bekezdésben szerepel? Kétségtelenül jelentős Ponori Thewrewk zenei és zeneelméleti munkássága is, de miért épp itt kap teret, s ha már elkerülhetetlennek érezte is a szerkesztő (Szepes Erika) e tárgy feszegetését is, miért nem arról szól az írás, ami a címe (Ponori Thewrewk Emil a cigányzenéről)? Iam debuisset et pridem – valóban régen tartozunk Ponori Thewrewk Emilnek, de már itt lenne az ideje a tisztességes, szakmailag megalapozott törlesztésnek is.

(Ponori Thewrewk Emil műfordításai ókori görög és római költészetből, válogatta és szerkesztette Szepes Erika, Budapest, 2006)