Megcselekedték, amit megkövetelt a haza

Újra egy ókori történet. Kegyetlen, durva, sötét, komor színekkel. Egy spártai film, amely nyíltan vállalja, hogy nem törekszik történelmi hűségre, csupán látványt szándékszik kínálni vérfürdős harci jelenetekkel, ahogy kaszabolják egymást perzsa és spártai acélos vitézek. Műfaját is akciófilmként, és nem történelmi kalandfilmként határozzák meg.

A históriai alapkövek azért ott vannak, Leonidasz király háromszáz hős, halálra elszánt katonájával megütközik Xerxész perzsa uralkodó hatalmas seregével a Thermopülai-szorosnál. És elhangzik a filmben az elesettek sírfeliratának szövege is: „Itt nyugszunk. Vándor, vidd hírül a spártaiaknak: megcselekedtük, amit megkövetelt a haza.”

A többi mese a túlexponált hősiességről: némi figyelmeztető üzenettel (amiket egyébként is tudunk), mint például, hogy vigyázzunk a cselszövőkre és árulókra, vagy hogy aki nem velünk, az ellenünk. Aztán egy félreértelmezhető kegyetlen spártai sugallat is ott bujkál a filmben: a harcba menés idején a szálfaegyenes, kicsattanóan izmos katonák között feltűnik egy torz spártai férfi, akinek egész Spártában nincsen párja. Valamilyen trükk, csalás folytán ugyanis – talán az egyetlen, aki – megúszta a nem ép csecsemőkre sújtó kegyetlen halálbüntetést. Ez a nyomorék – aki magamagát képezte, hogy ugyanolyan képességeket szerezzen, mint mások – könyörögve kéri Leonidaszt, hogy vegye be harcosai sorába, ő is hős és „spártai” akar lenni. A király elutasítja, legfeljebb a holttestek eltakarításában segíthetne, mondja neki. Az elutasított torzszülött másképp próbál érvényesülni és megfelelni: nem tud ellenállni Xerxész ígéretének, hogy gyönyörűbbnél gyönyörűbb nők juttatják majd púpos, korcs testét állandó gyönyörökhöz, és elárulja a spártai népet. Mintha ez a vonulat valamelyest a spártai gyerekek életét „szabályozó” törvények helyességén filozofálna.

De az is lehet, hogy nem, csak úgy hozták a véletlenek és hangsúlyok, hiszen ez a film semmi mást nem akar, mint erős, maradandó, mágikus látványt nyújtani. A hősiességről rajzolt-festett erőteljes comics-képekkel heroikusabbá tenni a heroikusság legvégső fokát is. Igazi mozgóképes képregény. Élő figurák és a környezet animált látványából épült, káprázatosan színezett, trendivé tett hőseposz, amelyben csak a spártaiak köpenye vörös, a fröcskölő vér is már-már feketébe sűrűsödő olajzöld. Szóval a látvánnyal nincs baj, tökéletes számítógépes munkával teremt meg egy új filmnyelvet, de nem lenne jó, hogyha ezt a technikát más műfajokban is alkalmaznák.

Becsap a film, végig hazudik a figuráival, figuráinak termetességével és képességeivel. Illúziót kelt olyan értelemben, ahogy a szabadulóművészek vagy napjaink mágusai: eltúlozva ábrázol, de elkábulunk a képi varázslattól. Ám amikor már nagyon eltúloz, mint például az „ókorosított” Molotov-koktélok használatával, meg az óriásira növesztett szörnyekkel és egyéb, már képbe nem illő elemekkel, mint a fűrészkarú hóhér, azért az már nagyon tud ártani a történelmi háttérnek. Na és amikor tragikus helyzeteket komikussá tesz, az kimondottan zavaró.

Aki nem eleve elutasítóan giccsnek ítéli meg az ilyen képregény-mozit, s erősen illeszkedő, hatásosan alákevert zene mellett vérbő harci képek nézésével akar szórakozni, az bizonyára elkápráztatva jön ki a 300 vetítéséről.