Még mindig gyenge a keleti blokk jelenléte

Pozsony./Berlin. Ma kezdődik az 57. Nemzetközi Berlini Filmfesztivál, a Berlinale, melyen, nem tudni, mennyire a véletlen műve, vagy mennyire szándékos, de a nyitó és a záró film is francia produkció.

Pozsony./Berlin. Ma kezdődik az 57. Nemzetközi Berlini Filmfesztivál, a Berlinale, melyen, nem tudni, mennyire a véletlen műve, vagy mennyire szándékos, de a nyitó és a záró film is francia produkció. A szemle Olivier Dahan francia rendező La Vie en Rose című filmjével indul, amely – ahogy a cím is utal rá – az 1963-ban elhunyt világhírű francia sanzonénekes, Edith Piaf életéről szól. Az ünnepélyes záróeseményen pedig Francois Ozon Angel című munkáját mutatják be.

Az 1951-ben életre hívott Berlinale rangját az is bizonyítja, hogy 4921 produkciót jelentettek be részvételre, ebből választotta ki a zsűri azt a közel négyszázat – 52 ország produkciója –, amelyet a fesztivál közönsége láthat. Az Arany Medvéért 22 alkotás mérettetik meg. Ezek közül négy francia – ez is jelzi az erős francia jelenlétet –, két-két német, dél-koreai és kínai, valamint egy-egy olasz, cseh, izraeli, argentin, nagy-britanniai, brazil, amerikai és kanadai, továbbá koprodukcióban készült szlovák, magyar, osztrák és luxemburgi opus küzd majd a Medvékért. A berlini fesztiválra 1989-ig úgy tekintettek, mint a Nyugat és Kelet közötti filmes összekötő hídra, mégis az volt rá jellemző, hogy versenyprogramjába csak elvétve kerültek be a volt keleti blokk országainak filmjei. Ugyanez elmondható Cannes-nal és Velencével kapcsolatban is.

Moritz de Hadelnt több mint húsz év után, 2002-ben Dieter Kosslicek váltotta a fesztiváligazgatói székben. Mostanáig azonban neki sem sikerült elérnie a volt keleti blokk erőteljes részvételét: idén is hiányzik Oroszország és Lengyelország – holott mindkét államban jelentős az éves filmtermés.

Cseh-szlovák koprodukcióban készült film is szerepel a versenyben: az Oscar-díjas Jiří Menzel Őfelsége pincére voltam című, legújabb munkája, amely Csehországban az idei filmtermés legnézettebb mozija – a cseh és a hazai mozikban megközelítően félmillióan látták már. A berlini bemutatón a szlovák szereplők közül a tervek szerint rész vesz Zuzana Fialová és Marián Labuda is.

A Berlinalén a nagyjátékfilmek versenyén kívül megmérettetnek még külön szekcióban a gyermekfilmek, a rövidfilmek, valamint a Teddy Medve-díjért megküzdenek a legújabb meleg- és leszbikus filmek is. A rövidfilmek versenyében szerepel Szilágyi Varga Zoltán Jegyzőkönyv – Mansfeld Péter emlékére című animációs filmetűdje. A Teddy-díjért 21 mozgókép versenyez majd, köztük Esztergályos Károly Férfiakt című munkája Gálffi Lászlóval és Szabó Dáviddal a főszerepben. A Panoráma szekcióban a világ filmművészetének kb. harminc új termése mellett egy-egy magyar és cseh produkció is szerepel: Bogdán Árpád Boldog új élet, valamint David Ondříček Grandhotel című rendezése.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?