Három évvel ezelőtt szerte e világon az egyik legnagyobb sikert elért hollywoodi film, a Csak egy kis pánik című vígjáték volt.
Még egy kis pánik
A siker nem késett, ezért várható volt, hogy a folytatás sem fog. Az új epizód néhány évvel azután kezdődik, ahol az előző abbamaradt: Vitti (de Niro) maffiafőnök büntetése utolsó szakaszát tölti, ám viselkedésével nap mint nap felborzolja a megfigyelésére kirendelt FBI-ügynökök kedélyét, ugyanis amikor éppen nem katatón állapotban járkál fel-alá cellájában, táncra perdül, és a West Side Story dalait dúdolgatja. Az igazi problémák akkor kezdődnek, amikor az FBI illetékesei Vitti egykori pszichiáterének (Billy Crystal) a házában szállásolják el a maffiózót, hogy így próbáljanak meg rájönni különös magatartásának okaira. A Még egy kis pánik alkotógárdája szinte a legutolsó statisztáig és műszakosig megegyezik az első részével. A film stílusa és megközelítésmódja is ennek megfelelően hasonló az első epizódéhoz: humora a hagyományos komédiákéra rímel, a poénok elsősorban a helyzetkomikumban rejlő lehetőségek kiaknázását célozzák. Épp ezért sajnálatos, hogy az ígéretes kezdés után röviddel elfárad a produkció, és az első rész bevált ötleteinek ismételgetésénél többre nem jut. (est)
Még egy kis pánik (Analyze That), színes, amerikai film, 95 perc, Rendezte: Harold Ramis, Szereplők: Billy Crystal, Robert De Niro, Cathy Moriarty-Gentile, Joe Viterelli, Lisa Kudrow
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.