Mediawave tizenkilencedszer

Győr |

<p>Immár 19. alkalommal rendezik meg Győrben április 25. és május 2. között a Mediawave Nemzetközi Film és Zenei Fesztivált, amelynek szervezői – dacolva a gazdasági válsággal - igyekeznek a már megszokott magas színvonalú zenei, filmes, színházi, tánc, képzőművészeti, irodalmi programokat nyújtani az érdeklődőknek.</p>

A fő hangsúlyt idén is a filmes versenyprogramra helyezték, amelyre 78 országból érkeztek animációs, kisjáték-, kísérleti és dokumentumfilmek, illetve egészestés játékfilmek. Az előzsűri 1334 filmből választotta ki a versenyprogramba kerülő 67 alkotást, amelyeket a közönség is láthat. A Mediawave egyébként idén először hirdetett versenyt játékfilm kategóriában, amelyben számos olyan, a Sundance Filmfesztiválon és a Cannes-i Filmfesztiválon díjnyertes alkotás is van, amiket Magyarországon még nem mutattak be.

A nagyjátékfilmeket külön nemzetközi zsűri értékeli majd, amelynek tagjai a világhírű, amerikai Oscar-díjas vágó Alan Heim, Vivi Drăgan Vasile román operatőr és Nyakó Júlia színésznő lesznek. A nemzetközi filmverseny programjait a közönség egész héten a Rómer Házban láthatja, emellett a Győri Filmarchívum a fesztivál idejére megnyíló mozijában, az Európa Teremben is zajlanak majd vetítések.  A versenyprogram mellett láthat a közönség zenei dokumentumfilmeket, válogatást a Balázs Béla Stúdió megalakításának 50. évfordulója alkalmából, valamint Szomjas György rendező teljes életművét. A fesztivál idei kiemelt vendége Románia, a szervezők igyekeznek a kísérleti filmektől az animáción át a dokumentumfilmekig, illetve játékfilmekig bemutatni az ország izgalmas filmművészetét.

Ahogy a Mediawave előző éveiben, idén is speciális tematikák köré szervezik a programsorozat egy részét. Ennek keretében az 1969-es év kerül fókuszba, azon belül is a szexuális forradalom, amelynek a mozgóképen, illetve a vásznon is volt hatása. Olyan művészi, erotikus filmek vetítésével igyekeznek körbejárni a témát, amelyek a Mediawave 19 éves történetének legjobb alkotásai voltak.

A győri fesztivál szervezői eredetileg kísérőrendezvényként, a vetítések között kínáltak zenei programokat, később azonban kiderült, hogy az igényes könnyűzenére, dzsesszre és világzenére nagy a kereslet a városban, és a fesztivál résztvevői is zömmel vájtfülűek.

A Mediawave nyitónapjára két híres dél- és közép-amerikai zenekart sikerült Győrbe csábítani. Argentínából, Buenos Aires gettóiból nőtte ki magát az Astillero, akik a „tango nuevo”, azaz a vérbő új tangó és Piazzola hagyományát egy roppant energikus produkcióban értelmezik újra, tartalmas vizualizációval kísérve, igazi kuriózumnak számító produkciót hozva létre. Azt est másik fellépője Kubából érkezik és a latin dzsessz képviselője. A kiváló zongorista, Omar Sosa először jár Magyarországon, de külföldön már első vonalas előadóként a neves dzsesszfesztiválok sztárjának számít.  A fesztivál talán legismertebb vendége az amerikai dzsesszlegenda: Lee Konitz. A Chicagóban született altszaxofonos már 1949-ben, 22 évesen csatlakozott Miles Davis zenekarához, hogy a következő évben együtt rögzítsék a korszakalkotó „Birth of the Cool” című albumot. Zenei karrierjének főbb állomásai olyan nevekhez köthető, mint Charlie Parker, Dave Brubeck, Ornette Coleman, Charles Mingus, Gerry Muligan, Elvin Jones vagy Gil Evans. A 82 éves mesterrel egy beszélgetést is terveznek a koncertnap délutánján.

Szintén április 30-án lép színpadra Jamaaladeen Tacuma „Coltrane Configurations” nevű formációjával. A basszusgitárost a győri közönség 2005-ben ismerhette meg, mikor a blues nagy újítójának számító James Blood Ulmer klasszikus triójának tagjaként adták a fesztivál zárókoncertjét. Mostani formációjával John Coltrane, a modern jazz stílusösszegző legendájának állít emléket.

Győrbe várják még a free dzsesszt experimentális rockba fojtó olasz Zu-t, Marokkóból Abdeljalil Kodssi és gnawa törzsi zenészek érkeznek transzállapotot előidéző zenéjükkel. A torokéneklést mesterfokon művelő Artem Oroszországból, az Altaj hegységből érkezik, tiszteletüket teszik Győrben a fesztivál nélkülözhetetlen hangadói, a kurd Sarikamis zenekar is, és fellép a Kínából érkező, ujgur nemzetiségű Kahriman zenekar, akik népük hangszereivel színesített flamencót játszanak. .

A fesztivált kezdetektől egyedi hangulatú közösségteremtő erő jellemzi mind zenei, mind filmes, mind a többi társművészetet bemutató programjainak kialakításában, éppen ezért nagy hangsúlyt fektetnek az ingyenes, mindenki számára hozzáférhető, szabadtéri rendezvényekre, ahol egyebek mellett folytatásos teleregénnyel is szórakoztatják a közönséget, az Import Impró Színház csoportjának jóvoltából. A győri diákokra épülő csapat estéről estére rögtönzött, szórakoztató formában számol be a fesztivál programjairól, és előzetest mutatnak a másnapi eseményekből.

A koncertek előtt, a kora délutáni órákban óriáskivetítőn olyan népszerű cseh, lengyel és magyar animációs gyerekfilmek láthatóak, mint a Bob és Bobek, a Kisvakond, Lolka és Bolka, Magyar népmesék, Leo és Fred. Továbbá ingyenesen megtekinthető lesz a legnagyobb magyar futballistáról készült Puskás-film, illetve a Papírkutyák is, Mucsi Zoltán és Scherer Péter főszereplésével.

A győriek legkedveltebb szabadidős kikapcsolódási helyén, az Aranyparton a hétvégén három színpadon  folynak majd zenei programok és kísérő rendezvények. A szervezők idén is számos fiatal civil csoportnak biztosítanak frekventált bemutatkozási lehetőséget. A Civilek pikniken természetvédő egyesületek ismertetik tevékenységüket az érdeklődőkkel. Az irodalomról sem feledkeztek el a szervezők, lesznek felolvasások, könyvbemutatók, valamint zenés író-olvasó találkozók neves kortárs írókkal és költőkkel.  A fesztiválról további információkat találnak a következő internetes címen: www.mediawavefestival.hu

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?