Más nézőpontok

A pozsonyi Fotóhónap kiállításai közül ezúttal kettőt látogatunk meg. Az idei rendezvény két fő témája a nomádok és ezzel szembe-állítva az otthon. Az előbbi témakörből Alex Levac izraeli, az utóbbiból Sopronyi Gyula magyarországi fotós kiállítását választottuk.

Névtelenek paparazzója

Alex Levac izraeli fotográfus az utca emberét, az utcán zajló életet, illetve azokat a helyzeteket lesi ki, amelyek kint a szabad ég alatt, a szabad természetben érdekes, szokatlan, meghökkentő, egyben megmosolyogtató, humoros életképeket kínálnák. A „kilesi a helyzeteket” megfogalmazás azért helytálló, mivel Alex Levac a paparazzó magatartásából és pózából fotóz, vagyis „ellopja” azokat a pikáns, leleplező, árulkodó pillanatokat, amelyeket a meglesett figurák – általában híres emberek – nem szívesen tesznek közszemlére. Az izraeli fotográfus paparazzóként abban különbözik hasonszőrű kollégáitól, hogy ő mégsem a szenzációkra „utazik”, nem a hírességeket, hanem az ismeretleneket, a hétköznapi, anonim emberek megnyilvánulásait kapja lencsevégre. Az Egyetemi Könyvtár kiállítótermében november 27-ig látható kiállításának a címe, A névtelenek paparazzója is ezt fejezi ki. Egyben utal arra, hogy ezek a fotók Izraelnek nem azt az arcát mutatják, amelyet a médiából ismerünk, hanem – ahogy a fotós fogalmaz – „arról az életről őriznek pillanatokat, amelyet a mindennapokban élünk”.

Terebélyes fákról, amelyek ruhafogasként szolgálnak; egy legényke által pórázon vezetett kakasról, amely fenevad kutyával találja szembe magát; a katonai erőd árnyékában hűsölő nyájról; duzzadó izmú kemény legényről, aki rózsaszín hátizsákba pakolja a cókmókját; jól nevelt fiúkákról, akik a faágakról falra vetülő geometrikus alakzatokba végzik a kisdolgukat…

Alex Levac nomád képeit 1982 és 2015 között gyűjtötte a Sahne természetvédelmi parkban, a Holt-tenger partján, Tel-Avivban, Jeruzsálemben és más izraeli városokban.

Uszályok felülnézetből

Bár Sopronyi Gyula Lebegő nézőpont című fotósorozatát valamiféleképpen az otthont megfogalmazó kiállítások sorába csoportosították a Fotóhónapon, a nomád életvitel is belemagyarázható ezekbe a színes „folyami” felvételekbe. A magyarországi fotográfus képein, pontosabban szűk képkivágásain ugyanis egyrészt az állandóság és a mozgás, az elmozdulás pillanata vetül egymásra, másrészt kétféle – természetes és meghajtott – mozgás találkozik egymással.

Sopronyi Gyula felvételein különös szituációt, helyzetet, nézőpontot teremt: első ránézésre egy – tetszőleges, bármely – folyófelszínen közlekedő hajó nyitott rakterére néz le (az objektíven keresztül) valahonnan a magasból. A rögzített és megvágott kép egy megtört, fodrozó vízfelületen sikló hajótorzót ábrázol. Olyan illúziót kelt a látvány, mintha egy teherszállításra alkalmas úszó eszköz torzójának absztrahált, síkba leképezett képzőművészeti objektje lenne a felvételen.

Sopronyi Gyula absztrakt fotósorozatán ezek az objektek azonban konkrét tartalmat kapnak, ha megpróbálunk belehelyezkedni a fotográfus helyzetébe (konkrétan a párizsi Pont des Arts hídon), megkeressük az ő nézőpontját (lefelé néz), és rájövünk arra, kitaláljuk, mit figyel az objektíven keresztül (az uszályokat).

Ahogy Gellér Judit, a kiállítás kurátora fogalmaz, ilyen figyeléssel megtaláljuk a fénykép punctumát. Ez nem más, mint az a véletlen valami, ami rögtön belénk szúr. „A képek punctuma mindenkinek más lehet: legyen az a hajók rakománya – a sóder közé fonódott kék ruhadarab, egy kiskutya a ruháskosárban, egy szépen megterített asztal, építkezési törmelék vagy a hajóponyván áthúzódó zsinórok kuszasága. És punctum lehet a hullámok fodrozódása, a folyó kékjének, zöldjének végtelen árnyalatai, amelyekből nemcsak a kép készítésének körülményeire, például az időjárásra következtethetünk, hanem a hangulatot befolyásoló tényezőként is jelentősek” – fejti ki a kurátor.

A Lebegő nézőpont című kiállítás november 30-ig látogatható a Pod knižnicou kiállítótérben (Klariská 16). A tárlat anyagát a budapesti Capa Kortárs Fotográfiai Központ állította össze.