Martin Scorsese és Woody Allen is jelölt a rendezői díjra

Los Angeles |

<p>Martin Scorsese A leleményes Hugo, Woody Allen pedig az Éjfélkor Párizsban című filmjéért került be az Amerikai Rendezők Céhének (DGA) díjára jelöltek közé.</p>

A további jelöltek David Fincher (A tetovált lány), Michel Hazanavicius (The Artist) és Alexander Payne (Utódok).
A francia származású Hazanavicius számára ez az első DGA-jelölés, de a többiek mindegyike szerepelt már a listán, Scorsese és Allen pedig már meg is kapták a díjat.
Idén immár 64. alkalommal, január 28-án adják át a legjobb rendezőnek járó elismerést, amely megbízható tippet ad az Oscar-díj nyertesének kilétéről is.
1948 óta csupán hat olyan DGA-győztes volt, aki nem kapta meg abban az évben az Oscar-díjat is. 2011-ben Tom Hooper brit filmrendezőnek A király beszéde című filmjéért ítélték oda az Amerikai Rendezők Céhének díját.
A hat peches rendező között volt legutóbb Rob Marshall, aki a 2002-es Chicago című filmjéért megkapta DGA-díjat, az Oscart viszont nem ő, hanem Roman Polanski kapta A zongorista című drámáért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?