Marie Trintignant még mindig kómában

Vilnius. Egy vilniusi bíróság tegnap elrendelte Bertrand Cantat francia énekes augusztus 14-ig tartó előzetes fogva tartását élettársa, Marie Trintignant életveszélyes bántalmazása miatt. A színésznőt, aki vasárnap óta kómában van, a család kérésére várhatóan hazaszállítják Párizsba.

Vilnius. Egy vilniusi bíróság tegnap elrendelte Bertrand Cantat francia énekes augusztus 14-ig tartó előzetes fogva tartását élettársa, Marie Trintignant életveszélyes bántalmazása miatt. A színésznőt, aki vasárnap óta kómában van, a család kérésére várhatóan hazaszállítják Párizsba. Az énekes a bíróság előtt visszautasította, hogy bűncselekményt követett volna el. Mint mondta, ami a közte és a színésznő között vasárnap kitört verekedés után történt, véletlen baleset volt és nem bűntény. Marie Trintignant, aki Litvániában forgatta anyja irányításával a Colette francia írónő életéről szóló filmet, vasárnap reggel veszett össze élettársával. A vitából verekedés lett, amelynek végén Cantat akkorát lökött a színésznőn, hogy Marie Trintignant elesett és súlyos fejsérülést szenvedett. Azóta már két agyműtétet hajtottak végre rajta, de továbbra is kómában van, és az orvosok nem sok esélyt látnak a felépülésére. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?