Marcel Proust, az eltűnt idő kutatója 140 éve született

Proust életében nem sok érdekes történt. Kiváló iskolákba járt, majd katonáskodott, irodalomból és jogból szerzett képesítést. Egyetemi évei alatt unokabátyja, Henri Bergson hatott rá erősen, tőle tanulta meg: az idő valódi múlásának semmi köze ahhoz a belső időhöz, melyet átélünk. Az arisztokrácia és nagypolgárság szalonjaiba járt, első írásai 1892-ben jelentek meg, összegyűjtött novelláit Gyönyörűségek és napok címmel adta ki.

A Dreyfus-ügyben aktív szerepe volt, vállalta a kirekesztés kockázatát is. Ekkor szerzett élményei fokozták kiábrándultságát az arisztokráciából, s allergikus asztmája miatt mindinkább visszavonult a társasági élettől. 1899-ben talált rá John Ruskin művészeti írásaira, ennek hatására a természet és a gótikus építészet felé fordult. Velencébe utazott, majd végigjárta hazája katedrálisait.

Szüleitől örökölt vagyona lehetővé tette nagy regényének elkezdését. Az első változatokat félretéve paródiasorozatot írt, többek közt Balzacról, Saint-Simonról, Flaubert-ről. 1909-ben teájának és madeleine süteményének íze felidézte a gyermekkort. Sorra megjelentek előtte regényhősei, s elkezdte Az eltűnt idő nyomában-t, a Swann című rész első változatát saját költségén adta ki.

Élete utolsó tíz évében igen beteg volt, parafával hangszigetelt szobában írt, szemét rejtett fényforrások kímélték. Csak éjszaka járt levegőre, s néma félhomályban emlékezett érdektelen életére, amelyet hét részben, 16 kötetben, érdekesen és újszerűen idézett fel. Már nem is élt szinte, csak emlékezett - átdolgozta a folytatást, az érzelmek mélyebbek, a szerkezet gazdagabb, sokrétűbb, a terjedelem háromszoros lett. A Swann új kiadásával együtt jelent meg a Bimbózó lányok árnyékában, amely 1919-ben Goncourt-díjat kapott, írója pedig egyszerre világhírű lett. Életében a Guermantes-ék (1921-ben), a Szodoma és Gomorra két kötete (1922-ben) látott napvilágot, ezek szövegét még Proust javította.

1922. november 18-án halt meg Párizsban, tüdőgyulladásban. A fogolynőt már nem tudta átdolgozni, ez a rész 1923-ban, az Albertine eltűnik 1925-ben, A megtalált idő 1927-ben jelent meg, magyarul az első három részt adták ki.

Proust a flaubert-i szűkített regényfogalmat újra kitágítva mindent belezsúfolt, amit kora elé tárt. A cselekmény lazán összefüggő fonalát az író napi élményei alapján feltámadó emlékei teszik szövevényessé. Lélekelemző módszere, laza szerkesztése a két háború közti dekadens, formabontó irányzatok forrása volt, hatására kibővültek az irodalom nyelvi és szerkezeti eszközei. "Nem a világot tárja fel, amelyen keresztülment, kifelé nézve, hanem emlékezetét, befelé nézve, amint a világ keresztülszűrődött rajta" - írja Szerb Antal. Babits Mihály szerint műve úgy tetőzi be az első világháború előtti időt, mint Dante a középkort.