Már nemzedékeket kötnek össze

mm

Ötvenedik koncertjére készül A Grund – vígszínházi fiú-zenekar. Június 30-án a Budapest Parkban lép közönség elé az együttes. Az est vendége Dés László lesz.

Hét évvel ezelőtt, 2017. május elsején, a Vígszínház előtti lépcsőkön hallhatta először a közönség a Fesztbaum Béla vezetésével megalakult zenekart, amelynek tagjai: Wunderlich József, Ember Márk, Zoltán Áron és Medveczky Balázs. Százhuszonegyedik születésnapját ünnepelte akkor a teátrum, amelynek falai között 2016. november 5-én mutatták be a Molnár Ferenc regénye alapján, Dés László–Geszti Péter–Grecsó Krisztián alkotói közreműködésével, Marton László rendezésében készült és azóta is töretlen sikerrel futó előadást. A zenekar öt tagja a premier óta látható a darabban.

„Akárcsak a színpadi mű, a zenekar is igazi szívügyünk – mondja a Jászai Mari-díjas Fesztbaum Béla. – Még mielőtt színész szerettem volna lenni, szerettem volna egy kicsit rocksztár is lenni, és lehet, hogy még jobban rockzenész, mint színész. De nemcsak bennem élt ez a vágy, a zenekar többi tagja is hasonlóképpen lehetett ezzel, hiszen korábban mindenkinek volt valamilyen típusú zenekara, vagy játszott már valamilyen jellegű formátumban. Aztán mégis mindenki a színészetet választotta alapvetően. Viszont jött egy olyan hívó szó az életünkbe, mint A Pál utcai fiúk című zenés darab, amelynek mindannyian a szereplői vagyunk, és bár tőlem jött igazából az érzet, nagyon gyorsan rá tudtam venni a srácokat, hogy ami ennek az előadásnak a végén hangulatilag kialakul köztünk, plusz a színpad és a nézőtér között, az több mint ritka, ezért valahogy tovább kellene vinni és éltetni. Úgy gondoltam, ez az ügy nem érhet véget a tapsrendnél. Ezek a kedves fiúk pedig örömmel jöttek velem, mert ők is ráéreztek ennek az ízére.”

Nem túlzás: ez a történet mára mindannyiuk életének a részévé vált, noha rengeteg színházi és egyéb elfoglaltságuk mellett nem könnyű egyeztetni öt embert.

„A zenekar ennek ellenére remekül működik, egyszerűen beékelődött az életünkbe. Szervezem, irányítom, összetartom, kitalálom a dolgokat – mondja a darabbeli Rácz tanár urat alakító Fesztbaum Béla. – A többiekben is van azonban annyi ambíció, hogy azon a kevés zenekari próbán, amit tartani tudunk, kivétel nélkül mindenki jelen legyen, egymásra hangolódjunk, és gyakoroljuk az egyre bővülő repertoárt. Új számokat tanulunk be, sőt van már saját szerzeményünk is. Nem könnyű a dolgok egyben tartása, a helyzet mégis azt mutatja, életképes a történet. Megalakulásunk óta 49 koncertet adtunk. Az 50. különleges helyszínen, a Budapest Parkban lesz.”

A zenekar tagjai között összetartó erő A Pál utcai fiúk. Ötük közül négyen vígszínházi színészek. Egyedül Ember Márk nem, de ő is az volt. Most már szabadúszó, és vendégként jár vissza az előadásba.

„Szándékaink szerint a zenekar a Vígszínház nevét, hírnevét öregbíti. Rácz tanár úr szerepét sokáig tartottam. Másfél évvel ezelőtt, amikor beteg voltam, szükség volt a beugróra. Aztán jöttek hónapok, amikor nyolcszor-kilencszer műsoron volt a darab. Addigra minden szerep le volt kettőzve. Ember Márk például hol az idősebb Pásztort, hol Áts Ferit játssza. És eljött a nap, amikor azt kellett mondanom, hogy minden eddigi tartásommal ellentétben nagy segítség lenne számomra, ha valakivel felváltva vihetnénk Rácz tanár urat. Azóta olykor-olykor kitűnő kollégám, Seress Zoltán is játssza a szerepet. De továbbra is a szívem csücske, és remélem, hogy még sokáig játszhatom.”

Dés László nem először lép színpadra az öt fiúval.

„Kétszer koncertezett már velünk a Vígszínházban, nem sokkal a megalakulásunk után. Ezek nagyon emlékezetes esték voltak. Az eddigi legnagyszabásúbb közös koncertünk két évvel ezelőtt Kolozsváron, a főtéren volt, ahol közel tízezer néző előtt léptünk színpadra. Különleges este volt. Beleborzongok, ha erre az élményre gondolok. Nagyon szépnek ígérkezik a mostani koncert is. Izgatottan várjuk, hogy újra együtt muzsikálhassunk. Embereket, generációkat köt össze a zenekar. Együtt énekelünk, tétre játszunk a saját grundunkon. Dés László most is fantasztikusat fog majd fújni a szaxofonjával. Nagyon jó lesz az ő kis zenei blokkja, amelyben egy szál zongorával is előad majd dalokat, és beáll közénk is pár számba. Megszólaltatjuk a Nagy utazást is, ami mindig felemelő élmény a közönségnek, és nagyon várom én is. A nemzedékek közti kapocs, kéznyújtás, örömzenélés fontos üzenete a zenekarnak.”

A Pál utcai fiúk zenei anyagának negyven százaléka csendül majd fel, de ez csak a koncert egyharmada.

„Lévén, hogy vígszínházi zenekar vagyunk, küldetésünknek tekintjük, hogy megszólaljon Presser Gábor életműve is. Lesznek dalok az LGT-től, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című, immár legendás vígszínházi musicalből, de felcsendül jó néhány klasszikus magyar rocksláger is. A Pink Floydtól Brian Adamsig pedig bemutatunk olyan külföldi dalokat, amelyek illenek és passzolnak hozzánk. Mindannyiunk kedvencei ezek a szerzemények. Igazi nagykoncert lesz a mostani. Olyan örömzenélés, amely reményeink szerint gyorsan átragad majd a közönségre.”

S hogy ugyanazt az örömet érzi-e Fesztbaum Béla egy-egy ilyen koncert után, mint például egy színházi előadást vagy valamelyik önálló estjét követően?

„Az öröm gyökere ugyanaz – szól határozottan. – Jóleső érzés adni a közönségnek. Egy koncert élménye azonban intenzívebb helyzet. A Kosztolányi-, a Molnár Ferenc- vagy a Seress Rezső-dalokból összeállított estemet kevesebben látják-hallják. A koncerteken nagyon komoly energia mozdul meg. Az a része pedig ennek az energiának, amelyet mi kapunk a nézőktől, semmivel sem mérhető. Mindannyiunk számára ugyanaz a lényeg: valami fontosat, örömtelit adni a közönségnek.”

A szerző a Vasárnap munkatársa

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?