Harrison Ford utoljára alakítja a belevaló régészprofesszort (Fotó: Shutterstock)
Már forgatják Indiana Jones utolsó kalandjait
Steven Spielberg belevaló régészprofesszora ötödször is hajmeresztő kalandokba keveredik. A 78 éves Harrison Ford utoljára vállalta a főszerepet, a forgatás ma kezdődik. Az egyetlen kis szépséghiba, hogy a negyven éve tartó kalandtúra befejező részét már nem Spielberg rendezi.
Harrison Fordot a napokban már lencsevére is kapták a híres angliai Pinewood filmstúdió előtt, ahol a forgatás nagy része zajlik majd. A másik helyszín a Deadline szerint a bamburgh-i kastély, ahol egy lövöldözős jelenetre készülnek.
A filmet James Mangold rendezi (Az aszfalt királyai, Logan), Steven Spielberg pedig a három producer egyike lesz, de állítólag a legfontosabb jeleneteket az ő instrukciói alapján forgatják le. Az egyelőre cím nélküli filmben szerepet kapott Phoebe Waller-Bridge, a Loganből ismert Boyd Holbrook és a dán Mads Mikkelsen is, akit legutóbb az Oscar-díjas Még egy kört mindenkinek főszerepében láthattunk.
A zenét ezúttal is a leghíresebb amerikai filmzeneszerző, John Williams írja, ahogy az előző négy rész esetében is. Az első Indiana Jones-filmet (Az elveszett frigyláda fosztogatói) épp negyven évvel ezelőtt, 1981 júniusában mutatták be hatalmas sikerrel. A második rész (Indiana Jones és a végzet temploma) 1984-ben került a mozikba, ezt követte az Indiana Jones és az utolsó keresztes lovag 1989-ben, majd az Indiana Jones és a kristálykoponya királysága 2008-ban. Ez utóbbi film vegyes kritikákat kapott, ennek ellenére közel 800 millió dollárt kaszált vele a Lucasfilm. A befejező rész szintén a Lucasfilm égisze alatt készül, de a bevétel már a Disney-t illeti, amely nemrég megvásárolta a George Lucas által alapított céget.
A film tartalma egyelőre hétpecsétes titok, az előkészületi munkálatok jelentősen csúsztak, és nem csak a pandémia miatt. Eredetileg 2019-es bemutatót terveztek, majd tavaly júliusra, később pedig idén júliusra módosították a dátumot. Tavaly februárban jelentették be, hogy az ötödik részt az eddigiekkel ellentétben nem Steven Spielberg rendezi – a világhírű filmes maga döntött úgy, hogy egyéb elfoglaltságai miatt másnak adja át a lehetőséget. Időközben új forgatókönyvírót kellett találni David Koepp helyett, aki megelégelte a huzavonát. Végül Jonathan Kasdan (Az elveszett frigyláda fosztogatói írójának fia) vette át a projektet.
A legfrissebb hírek szerint a premier új dátuma 2022. július 29.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.