Már 2000 zenészt nevelt

Kassa. Alapításának ötvenedik évfordulóját ünnepli a napokban a kassai konzervatórium.

Kassa. Alapításának ötvenedik évfordulóját ünnepli a napokban a kassai konzervatórium.

Az intézményben az eltelt öt évtized alatt mintegy kétezer zenész kapott diplomát, sokan közülük az ország, illetve a világ legjobb szimfonikus és kamarazenekaraiban játszanak, itt végzett többek közt Peter Breiner, a jelenleg Kanadában élő világhírű zeneszerző is.

Az intézmény egyike azon kevés konzervatóriumoknak, ahol valamennyi hangszert oktatják, ezenkívül ének-, tánc- és drámai tagozat is működik, jelenleg ez utóbbi iránt mutatkozik a legnagyobb érdeklődés.

Bartolomej Buraš igazgató szerint az utóbbi időben némiképp csökkent a hangszeres játék vonzereje, százharminc-száznegyven felvételiző helyett idén csupán nyolcvanan jelentkeztek a hatvan szabad helyre.

A konzervatórium diákjai a nagyközönség bevonásával szeretnének ünnepelni, ezért kétnapos programsorozatot állítottak öszsze. Ma a táncosok mutatkoznak be a Szlovák Állami Színház deszkáin, a legtehetségesebb zenészek pedig a Művészetek Házában kaptak fellépési lehetőséget.

Holnap a Szent Erzsébet Dómban, ünnepi szentmisén adhatnak ízelítőt tudásukból a konzervatórium egyházizene-tagozatos növendékei, este pedig ünnepi hangverseny lesz a Művészetek Házában, melyre a belépés ingyenes.

Október tizenötödikén egészen másfajta zene csendül fel a Jedlík utcai kollégium közkedvelt koncerttermében.

A konzervatoristáknak, valamint a szerencsés bekéredzkedőknek a No Name, a Nocadeň, és az I.M.T. Smile zenekarok játszanak. A rockkoncert oka egyszerű: mindhárom élvonalbeli együttes tagjai a kassai konzervatórium egykori diákjai, akik talán a mostani növendékeket szeretnék „mellékútra” téríteni. (juk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?