Reisz Gábor szlovákiai támogatással készült filmje nyert díjat a velencei filmfesztiválon

rg

Egy kettévált ország hangulatát mutatja be Reisz Gábor Magyarázat mindenre című alkotása, mely elnyerte a legjobb film díját a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Horizontok nevű szekciójában. A fődíjért járó Arany Oroszlánt Jorgosz Lantimosz filmje vitte el.

„Sokat jelent számunkra, hogy elismer minket a nemzetközi filmipar. Kiváltképpen most, amikor Magyarországon óriási kihívásokkal néznek szembe a független filmkészítők. Arra kérem önöket ezért, kövesssék a magyar tehetségek útját” – mondta Reisz Gábor a fesztivál záróceremóniáján, miután átvette a díjat. A rendező elsőként a Szlovák Audiovizális Alap és a szintén hazai MPhilms támogatását köszönte meg, illetve Prikler Mátyás koproducer és Berkes Júlia producer segítségét emelte ki.

Mivel a filmre kiírt pályázatot elutasította a Nemzeti Filmintézet, ezért a filmet nagyon kis költségvetéssel, fiatal, sok esetben pályakezdő emberekből álló 17 fős csapattal, baráti és családi szívességek segítségével forgatták le 20 nap alatt. Az utómunkát az MPhilms és a Szlovák Audiovizuális Alap támogatta. „Reisz Gábor nagyon kritikusan, de ugyanakkor empatikusan ábrázolja a ketté szakadt magyar társadalmat” – jellemezte a produkciót Prikler Mátyás, hozzátéve, reméli, Szlovákia nem jut el a kettészakadtság ilyen szintjére.

A Magyarázat mindenre Reisz Gábor harmadik nagyjátékfilmje – a rendező egyben a forgatókönyvet is jegyzi. A történet főhőse az érettségire készülő Ábel, aki szerelmes legjobb barátjába, Jankába. Janka jó tanuló, a vizsga miatt nem kell izgulnia, viszont ő is reménytelenül szerelmes, csak éppen a történelemtanárukba, Jakabba. Jakabnak családja van, pedagógusként próbál túlélni Magyarországon, és korábban már összetűzésbe került Ábel konzervatív apjával. A két részre szakadt társadalom feszültségei akkor törnek felszínre, amikor Ábel történelemérettségije országos botrányba torkollik, ő pedig valahol a két oldal között áll, mindennek a kellős közepén.

Reisz Gábor számára a magyarországi közéleti történések szolgáltak a forgatókönyv kiindulópontjául – a történetet volt tanárával, Schulze Éva forgatókönyvíróval kezdte el fejleszteni 2021 végén. „Hosszú idő óta érzem fojtogatónak a két részre szakadt ország légkörét, amiben élek, és ami áthatja a mindennapokat. 2021-ben, a Színház- és Filmművészeti Egyetem felülről, államilag irányított teljes átszervezésekor az intézmény elveszítette az autonómiáját, ezzel akkor a tanárok és diákok egyaránt nem értettek egyet” – mondta a rendező, aki egykori hallgatóként és filmkészítőként kiállt az intézményt blokád alá vonó diákok mellett. „Egy demonstrációról hazafelé megfogalmazódott bennem, hogy beszélnünk kell a minket körülvevő helyzetről, és úgy gondolom, hogy ennek minden művészet, így a film is eszköze kell hogy legyen” – fűzte hozzá.

A film főbb szerepeiben Adonyi-Walsh Gáspár, Znamenák István, Rusznák András, Hatházi Rebeka, Sodró Eliza, Kizlinger Lilla és Urbanovits Krisztina láthatók. Az alkotást 2024 tavaszán láthatjuk a hazai mozikban.

A velencei filmfesztivál fődíját, az Arany Oroszlánt Jorgosz Lantimosz görög filmrendező Poor Things című filmje nyerte el. A film Frankenstein történetének kísérleti feldolgozása az amerikai Emma Stone-nal a főszerepben, illetve Willem Dafoe-val és Mark Ruffalóval a további szerepekben. A groteszk mesében Stone egy várandós nőt alakít, akit öngyilkossága után egy tudós újra életre kelt. Lantimosz korábbi nagy sikerű filmjei közé tartozik a Kedvenc, a Homár és az Egy szent szarvas meggyilkolása. A legjobb rendezésért odaítélt Ezüst Oroszlánt az olasz Matteo Garrone vehette át Velencében Io capitano című filmdrámájáért, amely két olyan szenegáli fiatalember történetét meséli el, aki Olaszországba próbál menekülni.

A legjobb színész díjával az amerikai Peter Sarsgaardot jutalmazták a Memory című filmben nyújtott alakításáért. A nagyközönség előtt még kevéssé ismert amerikai Cailee Spaeny nyerte el a legjobb színésznő díját Elvis Presley feleségének megformálásáért a Priscilla című filmben. A 25 éves színésznő a 14 és 29 év közötti Priscilla Beaulieu-Presley szerepét alakította Sofia Coppola filmjében.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?