Magyar Pozsony – kültéri kiállítás a fővárosban

kép
Pozsony |

Magyar Pozsony címmel kültéri (pop-up) kiállítást készített és nyitott meg a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás. A rendezvény a Több mint szomszéd – Magyar Kulturális Hét Pozsonyban elnevezésű kulturális fesztivál keretében valósult meg a pozsony-óvárosi Hviezdoslav téren.

A pop-up kiállítás tíz oszlopon, harminc oldalon, három nyelven – magyarul, szlovákul és angolul – mutatja be az egykori legtipikusabb pozsonyi magyar történelmi emlékeket, ugyanakkor a mai magyar jelenlétre is szeretné felhívni a figyelmet.

Pozsony 1563-tól 1830-ig volt a magyar királyok koronázóvárosa, és 1848-ig számított a történelmi Magyarország fővárosának, pontosabban a legfőbb kormányzati szervek székhelyének. A városnak máig fontos szerepe van a magyar nemzeti és történelmi tudatban, művelődéstörténetben – fogalmaz a Pozsonyi Kifli sajtóközleménye, hozzátéve, hogy „a 2021-es népszámlálás során Pozsony 475 503 lakosából 11 297 (2,3 százalék) tüntette fel a magyart egyedüli nemzetiségként. A pozsonyi illetőségű magyarok száma 2011-ben még 14 119 (3,4 százalék) volt.”

Ifj. Papp Sándor, a kiállítás koncepciójának megalkotója szerint nem könnyű feladat az egykori magyar koronázó főváros történetéből a legtipikusabb történeteket röviden összegyűjteni, hiszen Pozsony máig nagyon jelentős szerepet tölt be a magyar történelmi és kulturális emlékezetben.”

Megnyitóbeszédében Korpás Árpád, a kiállítás kurátora, a Pozsonyi Kifli PT alelnöke is hangsúlyozta, hogy a kiállítás paneljei a teljesség igénye nélkül, csupán példákat felvillantó áttekintést adnak arról, hogy milyen szerepet játszott egykor Pozsony a Magyar Királyság évszázadaiban, miért volt fontos később a helyi és szlovákiai magyarság számára, és miért fontos ez a város nemcsak a ma itt és az országban élő magyarok, hanem az összmagyarság szempontjából is.

Korpás Árpád a kiállítás címére rávilágítva is ezt érzékeltette. „A Magyar Pozsony címmel nem azt hangoztatjuk, hogy Pozsony kizárólag magyar, mert ez a valóság tagadása lenne, hanem azt hangsúlyozzuk, hogy Pozsony magyar is. Nemcsak múltja, nemcsak a magyarok hajdani nagyobb hányada kapcsán, hanem azért is, mert a tavalyi népszámlálás alapján mintegy 12 ezer magyar nemzetiségű állandó lakosa van a városnak, és magyarok további ezrei élnek itt átmenetileg, tanulnak vagy dolgoznak Pozsonyban. Nem véletlen tehát, hogy paneljeink közül külön fontosnak tartjuk azokat, amelyek a város mai magyarságát, a magyar jelenlétet mutatják be.”

Néhány panelcím, melyek a szöveges-képes információs felületekkel prezentált témaköröket is meghatározzák: A zene fővárosa, Utcák és terek, Egyesületek, Alma mater, Magyar irodalom, Pozsonyból Bratislava, Kultuszok. Az itteni egykori és mai magyar sajtóról áttekintést nyújtó A sajtó bölcsője című panelen lapunk, az Új Szó, valamint a Vasárnap is szerepel: „Pozsonyban működik az 1948. december 15-től megjelenő Új Szó napilap, valamint a Vasárnap családi magazin (hetilap) szerkesztősége”. Tovább bővül ez az információ azzal, hogy a szlovákiai magyar hírportálok közül az Új Szó online változatát szintén pozsonyi szerkesztőség készíti.

Mivel a Magyar Pozsony című kültéri kiállítás a Több mint szomszéd kulturális fesztivál részeként nyílt meg, megtekinteni is a Magyar Kulturális Hét rendezvénysorozatának időtartama alatt, vagyis június 12-ig lehet a pozsonyi Hviezdoslav téren.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?