Magyar filmek külföldi fesztiválsikerei

Budapest. Sikeresen szerepeltek a magyar filmek a külföldi fesztiválokon, bemutatókon, filmheteken: az idén mintegy nyolcvan rendező alkotása került közönség elé négyszázharminc bemutató alkalmával.

Budapest. Sikeresen szerepeltek a magyar filmek a külföldi fesztiválokon, bemutatókon, filmheteken: az idén mintegy nyolcvan rendező alkotása került közönség elé négyszázharminc bemutató alkalmával. A Magyar Filmunió adatai szerint huszonhét rendező alkotását – játék-, kisjáték- és dokumentumfilmjét, animációs munkáját – összesen hetvenöt alkalommal vetítették fesztiválok versenyprogramjában, amelyekről huszonnyolc díjat, elismerést hoztak el.

Az egy évvel ezelőtt készült játékfilmek közül még az idén is nagy érdeklődés kísérte A kis utazás, az Egy tél az Isten háta mögött, a Balra a nap nyugszik, az Észak, észak, az Egyszer élünk, a Glamour, a Kisvilma és a Simon mágus című filmeket. Tarr Béla Werckmeister harmóniák című munkája is tavaly debütált Cannes-ban, ám sikere azóta is töretlen; idén huszonnégy nemzetközi bemutató programjában szerepelt, San Franciscótól Buenos Airesen át Rotterdamig, de vetítették például Londonban, Párizsban, Splitben, Strasbourgban és New Yorkban is. Ugyancsak a nemzetközi mustrák kedvencei közé tartozott Gothár Péter alkotása, a Paszport, amelyet a világ több mint húsz városában mutattak be; díjat nyert többek között Wiesbadenben és Leccében. Sopsits Árpád a Torzókkal a Montreali Nemzetközi Filmfesztivál legjobb rendezésért járó fődíját nyerte el, s további díjakkal ismerték el Berlinben, Strasbourgban és Belgrádban. Sopsits Árpád rendezését hivatalosan nevezték az Oscar-díjra a legjobb külföldi film kategóriában. Fekete Ibolya alkotása, a Chico a Karlovy Vary-i fesztiválon elnyert legjobb rendezésért járó díj után szintén sikeres nemzetközi karriert futott be. Több mint tíz országban mutatták már be, egyebek között Haifában, Londonban, Mannheimben, Chicagóban és a koreai Pusanban. Tímár Péter filmjét, a Vakvagányokat nyolc fesztiválon vetítették, a moszkvai mustráról a nemzetközi kritikusok díját hozta el.

Az elsőfilmes alkotók is sikerrel szerepeltek az idei fesztiválokon; Incze Ágnes I love Budapest című munkája előbb Karlovy Varyban mutatkozott be, majd Alexandriában megkapta a legjobb első filmnek járó díjat. Hajdu Szabolcs Macerás ügyek című munkája is sikerrel mutatkozott be Kijevben, Török Ferenc Moszkva tér című első rendezése pedig a franciaországi magyar évad (MAGYart) filmes programjának egyik legjobban fogadott bemutatója volt.

Jelentős nemzetközi elismerést hozott az év a kisjáték- és a dokumentumfilmek számára is. Mundruczó Kornél Afta című filmje bizonyult az egyik legsikeresebb alkotásnak, hiszen a világ tizenöt különböző fesztiválján mutatták be, s összesen hat jelentős elismerést nyert el. Nyitrai Márton 2000 méter című alkotását négy nemzetközi fesztivál versenyprogramjába hívták meg.

A magyar dokumentumfilmek közül világsikert aratott Moldoványi Ferenc Gyerekek – Koszovo 2000 című filmje, amely tizenhat fesztiválon szerepelt és három díjat hódított el; Mohi András Ahogy az isten elrendeli című munkája Neubrandenburgból hozott fődíjat, míg Groó Diána Vityebszk felett című munkája két fesztivál elismerésével dicsekedhet. Az animációs filmeket felvonultató fesztiválokon Cakó Ferenc munkái közül a Kövek és a Vízió öszszesen tizennyolc alkalommal szerepelt, ebből hétszer versenyben. Több ízben bemutatták Fischer Ferenc Karavánját is. A franciaországi MAGYart rendezvénysorozata filmes szempontból rendkívülinek mondható, mivel 1960 óta nem vetítettek annyi (francia feliratos) magyar filmet, mint a kulturális évad ideje alatt. Franciaországban több mint kétszázötven filmbemutatón mintegy hetven magyar rendező alkotását láthatta a közönség.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?