<p>Május 12. és 17. között rendezi meg az Új Dráma (Nová dráma) kortárs drámafesztivált a pozsonyi Színházi Intézet. A fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő, a szlovák és külföldi kortárs drámákat bemutató rendezvény minden évben egy-egy európai ország drámaírására fókuszál: idén a kiemelt vendég Magyarország.<br /> </p>
Magyar előadások az Új Dráma fókuszában
A versenyprogramon kívüli Fókusz szekcióban Mundruczó Kornél film- és színházi rendező két alkotásával képviselteti magát. A Mundruczó és Wéber Kata által jegyzett, Demencia című előadás május 15-én, csütörtökön 19 órakor tekinthető meg a Szlovák Nemzeti Színházban.
Mundruczó színháza, Mundruczó filmje
A Demencia egyebek mellett arról mesél, hogyan bánik a társadalom az időskori elbutulásban szenvedőkkel, az idősekkel és a szellemi fogyatékosokkal. „A demencia számomra metafora. Ha demensek leszünk, elfelejtjük a múltunkat, elveszítjük a tudásunk egy részét. Én ezt a mai Magyarországgal, illetve Európával állítottam párhuzamba – mondta el a címadás kapcsán Mundruczó Kornél, a darab rendezője. – Visszatekintek a múltba, és azt látom, hogy a történelem rendszeresen ismétli önmagát, még a saját életemen belül is. Ez vajon azt jelenti, hogy semmit sem tanulunk a múlt eseményeiből? És innen nézve mit várjak a jövőtől?” A Demenciát tavaly mutatták be a Trafó Kortárs Művészetek Házában Budapesten, ott játsszák rendszeresen a Mundruczó Kornél által 2009- ben alapított, független színházként működő Proton Színház többi előadását is. A Pozsonyban megtekinthető darab az öngyilkosság témakörét boncolgató trilógia második része, az első rész, a Denevér elsősorban az eutanázia kérdését járja körbe. Ezzel kapcsolatban Mundruczó úgy fogalmazott: számára az öngyilkosság nem elkeseredésből fakadó aktus, sokkal inkább az egyetlen lehetséges megoldás egy lehetetlen helyzetben. A szabadság megélésének pillanata, hiszen a saját életünk felett való döntést nem vehetik el tőlünk.
Filmvetítések a Lumiere moziban
Az Új Dráma fesztivál keretében szintén május 15-én, 17 órakor Mundruczó Kornél Szelíd teremtés – A Frankenstein-terv című filmje lesz látható a Lumiere művészmoziban. Az apa és fia, rendező és színész találkozásáról szóló filmet 2010- ben a cannes-i filmfesztiválon Arany Pálma díjra jelölték. (A Proton Színház Frankenstein-terv című előadása már vendégszerepelt Szlovákiában: 2008- ban meghívták a Nyitrai Nemzetközi Színházi Fesztiválra.) És még egy magyar filmes ajánlat: május 13-án 17 órakor Fliegauf Bence Ezüst Medve díjas Csak a szél című filmje tekinthető meg a Lumiere moziban, amelyet a rendező a magyarországi romagyilkosságok hatására forgatott amatőr színészekkel.
X&Y, avagy a nő és a férfi tekintete
Május 17-én 19 órai kezdettel a nemzetközi hírű Frenák Pál Társulat X&Y – Battement de coeur című táncelőadása látható a Hviezdoslav Városi Színházban. A majd egyórás produkció koreográfiáját és szcenográfiáját Frenák jegyzi, akiről köztudott, táncművészeti formanyelvét nagyban befolyásolta, hogy szülei siketek és nagyothallók voltak, ennek hatására különösen fogékonnyá vált a testi kifejezési módok iránt. Frenák 1989-ben alapította meg a Frenák Pál Társulatot Franciaországban, tíz évvel később pedig Magyarországon is hivatalosan létrejött az immár francia–magyar társulat. Az X&Y a női-férfi kapcsolatok mibenlétét dolgozza fel. Hogyan szeretünk most, és hogyan fogunk évtizedek múlva? Milyen lehet a testhez, a férfiassághoz, a nőiességhez való viszonyunk? Vajon a férfi jelenléte és tekintete teremti meg a másikban a nőt és viszont? A táncelőadás háromszereplős: Marie-Julie Debeaulieu francia táncművész, Holoda Péter, valamint Frenák Pál lép színpadra. A színpad központi eleme egy képzőművészeti installációt idéző, a térben több pontban kifeszített háló, amely új lehetőségeket teremt a táncosok számára. (A Hviezdoslav Színházban ezen az esten hirdetik ki a fesztivál versenyprogramjának a győzteseit.)
A dokumentarista színház lehetőségei
A pozsonyi drámafesztivál további magyarországi meghívott vendége a Lengyel Anna nevével fémjelzett PanoDráma független színházi alkotóműhely, amely főként aktuális társadalmi és szociális kérdéseket dolgoz fel. Május 15-én 14 órától a Pozsonyi Magyar Intézetben a PanoDráma két állandó dramaturgja, Garai Judit és Hárs Anna tart előadást a dokumentarista színház és a verbatimszínház – azaz az adott témában megszólaló interjúalanyok mondatait változtatás nélkül felhasználó színház – lehetőségeiről.
A színházi szakma jeles képviselői vesznek részt a Színházi Intézet Új dramaturgia, új dramaturg című nemzetközi konferenciáján május 13-án, amely a kortárs színház helyzetét és a színházi dramaturgok feladatát hivatott megvitatni. Magyarországot Németh Ákos József Attila-díjas drámaíró, fordító, rendező képviseli.
GARAJSZKI MARGIT
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.