Maguk is példaképpé váltak

Az akkoriban igen népszerű Kalyi Jag zenekar mindannyiunknak példaképül szolgált, csodáltuk az archaikus ősi feldolgozásaikat, ritmusmegoldásaikat, az egyszerű témákból merítő motívumgazdagságukat. A cigány népzene nekünk is a vérünkben volt, gyerekkorom óta álmodtam arról, hogy megtanulok gitározni, s talán saját zenekarom is lesz. Az álom kezdett realitássá válni, amikor elindultam a megvalósításhoz vezető úton, s a barátaimból és unokatestvéreimből verbuválódott csapattal elkezdtük „ütni a vasat”. Utólag visszagondolva nem voltunk bátorság híján, nulla zenei tudással vágtunk bele, egyedül az énekórán tanultakra számíthattunk. Az akkori lengyel piacról – édesanyám segítségével – szert tettem egy gitárra, eléggé lerobbant hangszer volt. Szorgalmasan pengettem három húrját, az egyakkordnyi tudásból lassan két akkord lett, s elértem egy olyan pontra, amikor már érezhettem a zenét. A Kalyi Jag említett példája bátorságot is nyújtott, hiszen jó ritmusérzékünk volt. Négyen vágtunk bele mint alapító tagok, később egy fiatal srác is csatlakozott hozzánk.

E ponton bukkant fel életünkben Kovács Norbert. Első fellépésünkre az Ajkai Művelődési Házban került sor, ahol Cimbi maga is beérett, s az Ajka-Padragkút Táncegyüttest vezette. Akkoriban felajánlottak nekünk egy húszperces fellépést. Az öltözőben gyakoroltunk, amikor Cimbit odavonzotta a zene. Beköszönt, bekéredzkedett, s innentől számítjuk az ismeretséget. Gyorsan kerített két alumíniumkanalat, s maga is beszállt muzsikálni velünk. Cimbi a közös zenélés után elmondta őszinte véleményét, pontosságot tanácsolt meglévő készségünkhöz, kérte a zeneszámok időtartamának rögzítését is, valamint a táncrészhez is hozzászólt. Tanácsait megszívlelve bátrabban színpadra léphettünk. Mindenben önzetlenül támogatott,  azóta is segít. A hagyományápolás regionális fellegvárában, Kiscsőszön visszatérő vendégek vagyunk, a legtöbb hivatalos programsorozaton gondolnak ránk. A régi kapcsolat minket is kötelez, sokszor barátilag megyünk hozzájuk.

Ha már a hagyományok kerültek szóba, Devecserben egy tragédia volt a vízválasztó. A város lakosságának negyven százaléka – a 2010-es vörösiszap-katasztrófa előtt – cigány volt. Ezt bátran kijelenthetem, mivel öt évig a nemzetiségi önkormányzat vezetősége alatt dolgoztam mint kisebbségi önkormányzati vezető, s hozzáférhettem a pontos adatokhoz. A katasztrófa alapjaiban változtatta meg az összetételt, mára a cigányság aránya tizenöt százalékra esett vissza.

Elgondolkodtatóbb, hogy e körben nagyon kevés a hagyományápoló. Itt javarészt beás cigányok laktak, akik közül igen sokan teknővájással, fafaragással keresték a kenyerüket. Messzebb vidékeken is ismertek voltak a Dankó telepen dolgozó mesterek disznóvágáshoz használt kerek teknői, melencéi, fakanalai. Javarészt nyárfát használtak: szépen, s könnyebben lehetett az anyaggal dolgozni. A szakma utolsó űzője öt éve hagyott itt minket. Szomorúan kell említenem, a cigány kulturális életben csak magunkra számíthatunk, nemcsak a városban, de a megyében is, az autentikus cigányzene már nem lelhető fel.

A hagyományt viszont folytatni kell, ezért nagyon sok zenei anyagot magunk gyűjtünk messzebb vidékekről. Tolna megyében, Somogy megyében még élnek adatközlők, akik őrzik a nemzedékről nemzedékre hagyományozott értékeket. Az utóbbi tájegységről említhetem a Balatontól délre eső Somogyszentpált. Elég nehezen lehet az ott élő beás cigányok bizalmába férkőzni, jól megvannak magukban, kerülik a nyilvánosságot. Hosszabb időbe telt, míg befogadtak, többször tértünk vissza, míg kicsit megnyíltak. Először csak beszélgettünk, másodszor már egy kis itókával állítottunk be. Az udvarban tüzet gyújtottak, a beszélgetés közben oldódott a hangulat. Ők is érdeklődtek felőlünk, mi is szívesen meséltünk a vidékünkről. Közben kialakult a rituálé. Először egy pohár bor mellett meséltek nekünk, s vannak dalaink, amelyeket az ott felvett szöveg alapján dolgoztunk fel. Gyakran balladai és groteszk történetek hangzottak el. Emlékezetes, amikor egy idősebb ember elmesélte, hogy feleségét az egyik szomszédja elrabolta, az ágyából vitte el mellőle. A sértett kihívta a csendőröket, akiket nem túlzottan érdekelt a családi konfliktus. A férj kezébe vette a dolgot, bosszút esküdött, s jól helyben hagyta a kurafit. A történetet mi dalba öntöttük. Baráti szálak szövődtek, visszahívtak minket egy falunapra, ahol egy fiatal lány, némi kísérettel, a Kalyi Jag ismertebb számait adta elő. Nekünk sem kellett több, a kocsiból előkaptuk a hangszereket, s örömzenélésbe kezdtünk velük. A kapcsolatokat mind a mai napig ápoljuk.

A mesék és a dalok témaköre igen változatos. A hagyományos szerelmi énekek mellett kesergők, vagy ahogy mi nevezzük, hallgatók is megmaradtak, halálesetet vagy a börtön szenvedéseit regélik el, de vicces témák is előfordulnak.

A repertoárunk szépen gyarapodott, amivel évente mintegy félszázszor lépünk fel az egész országban. Beás hagyományokat ápolunk, ez nem zárja ki, hogy lovári dalokat ne adjunk elő. A zene mellett egyik tagunk táncol is, a beás motívumokon alapuló koreográfiát is maga készíti, csiszolgatja. Az évek során szinte minden hazai városban megfordultunk, de a kisebb községekben is megismerhettek minket. Először szájról szájra terjedt a hírünk, de az internetkorszakban már ez is alapjaiban változott. Saját honlapunk is reklámot jelent nekünk, hollétünkről, fellépéseinkről is lehet közreadni információkat, fotókat és videókat. Leginkább viszont a koncertjeink színvonala lehet saját menedzserünk, egy nagyobb rendezvényen már az ország minden részéből megfordulnak nézők, s ha sikert aratunk, akkor a következő megkeresés már előrelátható. Ünnepekre, falunapokra kapunk meghívást a helyi kisebbségi önkormányzattól vagy művelődési háztól, de polgármester és országgyűlési képviselő meghívóját is kézbe vehettük már. Esküvői felkéréseknek is gyakran teszünk eleget, s nemcsak romák, hanem „magyarok” is hívnak fellépni. A szerepléseket magunk intézzük, ami az adminisztráció miatt sem egyszerű. Külföldön is megfordultunk, bejártuk egész Európát. Lengyelországban visszatérő vendégek vagyunk, Varsó, Krakkó, Mysłowice és Katowice közönsége nagy szeretettel fogadta az együttest. Szlovákia ugyancsak megérintett minket, hiszen az országban nagyon sok cigány él. A hivatalos számok a cigányság arányát két százalékban határozzák meg, a valóság viszont ennek a többszöröse lehet. Ugyancsak szívesen láttak, de zenénk igencsak különbözik, ők a populárisabb irányba mentek el.   Cimbi jóvoltából keletre, Törökországba is eljutottunk. A Mediawave filmes stábjával utaztunk, így amellett, hogy a helyi közönségnek zenéltünk, egy dokumentumfilmnek is részesei lehettünk. Egy szegényebb vidéken vendégeskedtünk, az ottani látvány és életszínvonal a hazai cigánytelepeket idézte.

Visszatérve a fellépésekre, a közönség általában vegyes, de nagyon érdeklődő. Egy ősi kultúrának vagyunk képviselői, s az együtt töltött három évtized bebizonyította, hogy ha az előadó szívét-lelkét beleadja a játékába, akkor a közönség is lelkesen reagál, mindenkiben nyomot hagyunk. Cigányellenességgel nem találkoztunk.

Életpályánk sikerének tartom, hogy amíg mi a Kalyi Jagra, a Parno Grasztra, a Ternipe együttesre tekintettünk fel, addig már mi is példaképpé váltunk mások számára. A 2007-ben alakult csornai Romungro Gipsy Band nagyon sokat merített a mi játékunkból, repertoárunkban is nagyon sok a közös. Szép sikereket értek el itthon és külföldön, de olyan hírek terjednek, hogy az együttes már nincs együtt. Nagyon sajnálnám.

Az oroszlányi Kale Lulugyi együttesre is hatottunk, múltunk igen jó ajánlólevél, így felnéznek ránk. Velük baráti kapcsolatba is kerültünk, s mindketten tanultunk a másik művészetéből. Magunk is gondolunk az utánpótlásra, hetente egyszer a devecseri művelődési házban cigánytánc-zenei oktatást tartunk. Nagyon hasznosnak tartom, mivel sok az érdeklődő, gyerekek, felnőttek. A pandémia alatt az online oktatásba is bekapcsolódtunk.

Egy tartalmas pályára tekinthetünk vissza, de halkan kell megjegyeznem, hogy a zenélésből megélni nem lehet. Közhasznú egyesület vagyunk, így nem a profit orientálhat minket, magyarán nem foghat vastagon a ceruzánk. Minden tagunknak van egy főállása, magam is egy cégnél dolgozom. Mikor viszont összegyűlünk, már csak a zene számít.