Macsovszky Péter írta idén a legjobb szlovák könyvet

A jelenleg Brazíliában élő szerző nem tudta személyesen átvenni a díjat, az országos „ünneplés” is nélküle zajlik.

Miről szól a Tantalópolis? Az ismertető alapján úgy tűnik, tele van önéletrajzi elemekkel.

Egy természettudós története, aki nem találja a helyét Európában, ezért Brazíliába költözik. Csakhogy ebben a hatalmas, számunkra egzotikus országban szembesülnie kell a bürokráciával, az abszurd szabályokkal, a szokatlan klímával. Azt vizsgáltam, hogyan hat egy szlovák–magyar közegben felnőtt ember lelkére az ottani rögvalósággal való találkozás. A különböző kultúrák egymásnak feszülése, az elképzelt és a való élet összecsapása érdekelt. A nyelvezet szaggatott, amivel azt akartam jelezni, hogy az ember nem elegáns, többszörösen összetett mondatokban gondolkodik. Hogy önéletrajz-e? Nem egészen. Sok benne a fiktív elem, csakúgy, mint az előző két könyvemben. Hangsúlyozni szeretném, hogy nincs szándékom írói szerepben tetszelegni. A prózaköteteimet egyszeri akcióknak, amolyan kísérleti projekteknek tekintem, vagy mondjuk irodalmi tréfáknak. Képtelenségnek tartom, hogy valaki komolyan elemezze őket. Sokkal közelebb áll hozzám a vers és a képzőművészet. A prózákat rövid kirándulásoknak tartom egy idegen terepre.

Folyóiratokban itt-ott rábukkantam az utóbbi években született magyar nyelvű verseire, de prózát nem találtam öntől magyarul. Jelent ez valamit nyelvbirtoklási szempontból, vagy csak véletlen?

Az igazat megvallva nincs bátorságom magyarul prózát írni. Ez talán furán hangzik, mivel a közvélekedés szerint a vers jóval fejlettebb nyelvi készségeket igényel. De ha nem merek elbeszélést írni magyarul, akkor honnét veszem a bátorságot a versíráshoz? Nos, az én verseim nem igazi versek, csak amolyan kollázsok, szófürtök kombinációi. Költészetnek azt tartom, ami nem kerül papírra a különböző, legtöbbször nem irodalmi szövegkörnyezetből érkező szókapcsolatok találkozásakor. Az ilyen szövegeket nem verseknek nevezem, hanem még 1993 táján kitaláltam rájuk egy terminust: steril. Ezt használom a szlovákul írt szövegkonstrukcióim megnevezésére is. Szerintem a szövegépítés ezen módszere lehetővé teszi a szerző számára, hogy bármely nyelven kifejezze magát. Talán a prózáimban is ki kellene próbálnom... Az irodalom nagy átka, hogy a nyelv gúzsba köti, és nem engedhet meg magának olyan formai ugrásokat, kísérleteket, mint a zene vagy a képzőművészet.

Mostanában is ír magyarul?

Szeretnék, de nem igazán van rá időm.

Szokott még verseket fordítani magyarról szlovákra?

Nem. Úgy döntöttem, hogy már csak egyéb, nem irodalmi szövegek fordításával fogok foglalkozni.

A Szlovákiai Magyar Írók Társaságának honlapján található szakmai életrajza nagyon gazdag. Sok helyen dolgozott, de mindenütt rövid ideig. Ez alapján két eset lehetséges. Vagy nem tudott beilleszkedni a hazai közegbe, vagy kereste az álommelót, de idehaza nem találta. A harmadik a kalandvágy. Melyik érvényes önre?

Mindhárom. Szeretek még azelőtt lelépni egy munkahelyről, hogy kirúgnának. És kíváncsi vagyok más munkákra, más környezetre, más emberekre. Kétszer fordult elő, hogy elbocsátottak. Először a Reader´s Digest kiadójától, mivel 2001 után nyugaton komoly gazdasági rengések voltak, és az amerikai székhelyű cég kénytelen volt takarékossági intézkedéseket foganatosítani. Ami a gyakorlatban elbocsátásokat jelentett, illetve a lap szlovák nyelvű verziójának megszűnését, ahol szerkesztőként dolgoztam. Másodszor az Ikar kiadótól bocsátottak el. Aztán 2007-ben lehetőségünk nyílt a feleségemmel Hollandiába költözni, és mivel mindketten kíváncsiak voltunk, milyen ott az élet, nem haboztunk. De lényegében valamennyi munkahelyemet szerettem. Azt hiszem, a legjobban egy kórházban éreztem magam, ahol ápolóként dolgoztam, és egy nyelviskolában, ahol külföldieket tanítottam szlovákul. De lehet, hogy csak az idő szépíti meg az emlékeimet.

Milyen tulajdonságokra, adottságokra van szüksége egy kelet-közép-európai embernek ahhoz, hogy Brazíliába költözzön?

Brazília egyáltalán nem olyan, amilyennek Európából elképzeljük. Nemcsak strandokból, pálmafákból, őserdőkből, szambából, fociból és pucér nőkből áll, hanem nagy folyókból és végtelen legelőkből is. A belső területeken élőknek más a mentalitásuk, mint a tengermellékieknek. Brazíliára nem lehet felkészülni. Főleg, ha az ember még nem járt ezen az éghajlaton, és nem élt át például trópusi vihart. Az ottani bürokráciára pedig abszolút nem lehet felkészülni. Sok törvény elavult, egymásnak ellentmondó, észszerűtlen, és senki sem igyekszik változtatni rajtuk. Ezt részben ismerjük Közép-Európából is. Nem ismerjük viszont a tízcentis svábbogarakat, a skorpiókat, a mindenütt jelen lévő papagájokat. De a brazil konyha például kellemes meglepetés volt, mert gyakran idéz szlovák vagy magyar ízeket. Például a mindig friss krumplisaláta a gyorséttermekben. Sok recept származik közép- és kelet-európai bevándorlóktól. A városunktól száz kilométernyire, a Paraná folyó mentén fekszik egy Presidente Epitácio nevű városka, amelynek az egyik kerületét úgy hívják, hogy Colônia Árpád. 1925-ben alapította 140 Magyarországról odatelepült család.

Min dolgozik jelenleg?

Be kell fejeznem egy regényt, amelyre alkotói ösztöndíjat kaptam. Emellett folyamatosan fordítok angolból, és cikkeket írok szlovák lapokba. Egy pillanatig sem unatkozom. Örülök, ha időt tudok szakítani egy kis olvasásra.