Lolka és Bolka 50. születésnapját ünneplik Lengyelországban

<p>A Lolka és Bolka, minden idők legsikeresebb lengyel rajzfilmsorozata idén ötvenéves. Utazásaikkal és kalandjaikkal a világ több mint 80 országában lettek népszerűek.</p>

Fekete gombszemek, óriási kerek fej, elálló fülek, fülig érő száj: a testvérpár 1963 és 1986 között szórakoztatta nézőit. Idén "szülőhelyükön", a délnyugat-lengyelországi Bielsko-Bialában hivatalosan is megünneplik első epizódjuk öt évtizeddel ezelőtti bemutatását. A városban található a filmeket készítő stúdió, két éve pedig szobrot is kapott a két rosszcsont.    A bielsko-bialai rajzfilmstúdió igazgatója, Andrzej Orzechowski becslése szerint mintegy egymilliárdan látták a sorozat öt-tízperces epizódjait. Elmondta: a Lolka és Bolka volt a stúdió és a lengyel rajzfilmgyártás legnagyobb gazdasági sikere, világszerte több mint 80 országban játszották, a két kisfiú alakjára ma is emlékeznek.    Lolka és Bolka végigutazta a világot, érdekes embereket és helyeket ismertek meg, közben pontosan úgy veszekedtek egymással, mint a valódi testvérek. Sikerük egyik titka, hogy sosem vetült rájuk az ideológiai propaganda gyanúja.    Egy kérést azonban teljesíteniük kellett az alkotóknak: azért, hogy a kislányoknak is legyen kivel azonosulniuk, 1973-ban megteremtették Tola figuráját, aki harminc részen át csatlakozott a két kisfiúhoz.    Lolka és Bolka "apja", Wladyslaw Nehrebecki rendező saját két fiáról, az akkor 12 éves Janról és a tízéves Romanról mintázta hőseit. "Elég élénk gyerekek voltunk. Apa figyelt bennünket, és néhány viselt dolgunkat viszontláthattuk a képernyőn" - mesélte Roman Nehrebecki a PAP lengyel hírügynökségnek.    Lolka neve eredetileg Lolek, és a Karol becézése, Bolka pedig Bolek, a Boleslaw becéző alakja. Angolul a rajzfilm Jym and Jam, illetve Bennie and Lennie címen volt látható.[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"127256","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?