Lola, egy öntudatos kassai nő

Vajon ki volt Márai Sándor felesége, műveinek első olva-sója, akit naplóiban csak L. kezdőbetűvel jelölt? Ötvös Anna kassai történész, könyv-táros meg akarta ismerni ezt a titokzatos nőt és felmenőit, akik a múlt század elején fontos szerepet játszottak Kassa szellemi felemelkedé-sében. A Lola könyve – Kassá-tól Márai Sándorig pár hete jelent meg a Helikon Kiadó gondozásában.

Honnét jött a könyv ötlete?

Lola személye már akkor foglalkoztatott, amikor Márai naplóit olvastam. Kíváncsi lettem, ki az a nő, aki hatvanhárom évet kibírt ezzel a meglehetősen nehéz embernek tűnő férfival. Amikor megtudtam, hogy Matzner Lola is kassai volt, elhatároztam, hogy egy nap biztosan belevetem magam a családfakutatásba. Sokáig nem volt erre időm, de amikor három gyermekem közül a legkisebb is óvodás lett, elkezdtem a munkát, ami hét évig tartott. Akkor még nem gondoltam, hogy az eredményeimet publikálni fogom, csupán a személyes érdeklődés vezérelt.

A könyvben megelevenedik az a színes, pezsgő kulturális-társadalmi közeg, amely Kassát jellemezte a 20. század első évtizedeiben. A jómódú Matzner család környezetét is megismerhetjük. Miért találta fontosnak valamennyi barát, rokon, felmenő bemutatását?

Mert mindannyian hatással lehettek Matzner Lola személyiségének fejlődésére. Befolyásolták világlátását, ízlését. Jelentős dolgokat vittek véghez, elismert polgárok voltak, számon tartották őket, olyanynyira, hogy a lapok társasági rovataiban is gyakran szerepeltek. Tulajdonképpen magáról a főszereplőről tudtam meg a legkevesebbet a helyi levéltárban és könyvtárban, mivel ő, miután hozzáment Máraihoz, elkerült Kassáról. Legmesszebb Bécsig jutottam, ahol Lola iskolába járt. Ottani könyvtárakban kutattam iskolai évkönyvek után.

Szó szerint a szemétből került önhöz Lola fotóalbuma, amelynek anyaga ebben a könyvben látható először. Nehéz volt felderíteni a fotókon szereplők kilétét?

Igen, ez volt a legnehezebb. Az album több mint négyszáz képet tartalmaz. Ki kellett nyomoznom, mikor készülhettek a fotók, milyen kontextusba lehet helyezni őket, milyen történetek kapcsolódnak hozzájuk. Az album tényleg meseszerű véletlennek köszönhetően került hozzám. Tulajdonképpen Lola húgától, Zsazsától kaptam, hiszen ő őrizte meg. Felkutattam Zsazsa egykori sofőrjét, és amikor megkérdeztem tőle, maradtak-e esetleg régi fotói, elém tette ezt az albumot. A konténer mellől vette magához, amikor Zsazsa néni kassai lakását kiürítették, mert felismert benne néhány embert. Ha nem kerül elő ez az album, a könyv is másmilyen lenne.

Az egyik fejezetben sajnálkozva ír arról, hogy nem jutott még hozzá Lola naplóihoz...

Lola 1948-ban kezdett naplót írni, amikor Máraival elindult az emigrációba. Ezeket a a naplókat a Petőfi Irodalmi Múzeumban őrzik, és egyelőre nem kutathatók. Mivel Lola korábban halt meg, mint a férje, az ő hagyatéka a Márai-hagyaték részét képezi. Ezért az író jogörököseinek kell engedélyt adniuk a kutatásra, a hagyatékot Mészáros Tibor muzeológus-könyvtáros kezeli. Annyit tudok, hogy elindult a naplók feldolgozása, beszkennelték ezeket a füzeteket, és engem is megszólított a múzeum, hogy hajlandó lennék-e majd gépbe írni őket, ha eljön az ideje. Itt tart most a történet. Nem tudom, mennyire piacfüggő a dolog, például látnak-e ebben fantáziát a kiadók, megéri-e nekik publikálni az anyagot. Szerintem mindenképp Márai naplóival összevetve kellene közölni őket, mert ezek a naplók párhuzamosan íródtak, és valószínű, hogy ugyanazokat a szituációkat más-más szemszögből nézték. Lehetnek olyan helyzetek, amelyekről a férj nem ír, a feleség viszont igen, mert női szemmel fontosnak találta őket. Azért keltette fel az érdeklődésemet ez a szöveg, mert Márai az utolsó naplójában nagyon sokat emlegeti. Amikor meghalt a felesége, elővette a naplóit, levelezését. Ő maga írja, hogy ez rengeteget adott neki. Ezért lehet, hogy nekünk, olvasóknak is új információkkal szolgálhat egy nagy író életével kapcsolatban.

Ön szerint Lola milyen mértékben adta fel önmagát, saját álmait, ambícióit azért, hogy jó írófeleség lehessen?

Ezt nehéz megmondani. Olvastam néhány levelét, de ezek többnyire hivatalos levelek voltak, mert ő levelezett a férje helyett kiadókkal, jogirodákkal. Egy kórházi tartózkodás alatt írt naplójához sikerült hozzájutnom, ebből egy rendkívül intelligens, jó humorú, önironikus, bölcs és kedves személyiség bontakozik ki. Találkoztam néhány emberrel, akik ismerték, és tőlük is csupa jót hallottam róla. Zárkózott személyiség volt, és szerintem az egész életét arra tette fel, hogy Márait védje, óvja, kiszolgálja. Ezt a támasz szerepkört önként vállalta és szívesen látta el. Ők ketten nagyon fiatalon találkoztak, azaz még nem az érett, kiforrott íróhoz ment hozzá, hanem egy bohém kassai fiatalemberhez, aki nyilván passzolt az egyéniségéhez. Márai abban az időben újságíró volt, méghozzá Lola édesapjának lapjába írogatott Berlinből. A nagypolgárság köreiben a „firkász” nem számított elismert foglalkozásnak, vagyis Sándor nem volt jó parti Lolának. A húga, Zsazsa mondta egy interjúban, hogy Lolát hozzá akarták adni egy dúsgazdag kassai polgárhoz, de ő szembeszállt a szülői akarattal. Elutazott Berlinbe, ott ismerkedett meg Máraival. Aztán Budapestre szökött, hogy titokban egybekelhessenek. Ami bizony lázadás volt a javából! Ez a lány vállalta, hogy mindent a nulláról kezdjen. És az első években tényleg sokat nélkülöztek Nyugat-Európában. Szóval már fiatalon öntudatos nő volt, saját akarattal, és semmiképp sem adta fel önmagát, legfeljebb a kassai társasági életben betöltött pozícióját.

Szerintem nemcsak a Kassára látogatók, de az ott élők is sok mindent megtudhatnak a város múltjáról ebből a könyvből. Szerepelt a céljai között ez a fajta ismeretterjesztés?

Igen, és örülök, ha segíthettem árnyalni az emberek fejében élő Kassa-képet. De mindenek előtt azért adtam közre, amit találtam, hogy ugródeszkát kínáljak fel a kollégáknak. Ez egy alap, amelyre támaszkodva folytatni lehet a kutatást. Az albumban szereplő utolsó fotót 1926 körül készíthette André Kertész a Márai házaspárról, az én könyvem is itt ér véget, a közös életük kezdetén. Mivel nincs lehetőségem elutazni azokra a helyekre, ahol később éltek, ez a feladat másokra vár. Szóval szabad a pálya!