Lét és nem lét között annyi minden

Győrffy Ákos Nem mozdul című, válogatott és új verseket tartalmazó, hét ciklusra bomló kötetének tárgya a „létezik és a nem létezik közötti, alig észrevehető különbség”. A fogalmak körüli kerengés, a fogalmisággal és a beléje torkolló tárgyi valósággal bekövetkező különféle találkozások dokumentációja ez a kötet. A költővel szólva: „Olyas?miből meríteni erőt, / ami nem létezett soha.” Győrffy Ákos magabiztosan építkező, elegáns vonalvezetésű költészete nem metaforacentrikus, tudatosan kikerüli a szójátékgyártással, bravúrmutatványokkal, a populáris regiszterrel folytatott divatos üzekedést és üzérkedést, fogalmi-bölcseleti alap?karakterű líráját úgy teremti meg, hogy nem szolgáltatja ki magát a várható értelmezés kedvelt csalétek-szavainak: mondhatni, a divattal szembe megy. Ez a költészet szinte minimális elemmel dolgozik, aprólékosságának és ökonómiájának ez a titka.

A versalkotás a leginkább arra a zenei technikára hasonlít, melyet az amerikai minimalisták dolgoztak ki: a szöveg egy szinte hipnotikus, repetitív karakterű stílusba rendeződik. Győrffy költészetének témáit tekintve gyakran a növényi és az állati lét ember általi megtapasztalhatósága teremt termékeny feszültséget (mint egyes verseiben az olasz Sanro Penna vagy az észt Kaplinski, illetve az osztrák Donhauser), illetve szolgál kiindulási alapul a sosem tüntetően arrogáns, harmonikus zárlathoz (lásd pl. Az övéhez című költeményt).

A halstatti kultúra című kiváló vers gondolatrendszere és technikája talán a leginkább Seamus Heaney geológusi, archeológusi módszerét idézi, de sokkal személyesebbé is válik: amiképp a jelen a földi létezés rétegeire, illetőleg a föld teste földtörténeti korok és kultúrák sávjaira épül, a mindenkori nyelv is hasonló architektonikai alapot biztosít a jelen számára. A lét végességének tragédiája pedig csak visszatérés a földtörténeti sávokká lebomlott mindenkori őskultúrába, a geológia méhébe. A jelen elbizonytalanító, szimultán észleletek sokasága, melyek a képzelet révén ragadják meg a figyelmünket, és nem önnön puszta létük által: „Azt kéne látnom, ami előttem van, de nem azt látom, / hanem valami egészen mást, azt, amit képzelek.” Minden kimondott gondolat azonnal kifordítva is igaz: „a közel / nem közel, a távol nem távol, az itt nem itt...”. A képzelet, mint a tudás megszerzésének eszköze szinte misztifikálódik, s az én alapfunkciójává nemesedik. Az egzaktság, a mérhetőség, a mennyiség és a fizikai létezés megannyi paramétere jelentéktelenné vagy legalábbis elbizonytalanítottá válva teremt költői feszültséget pl. az Ott lett vége c. Krasznahorkai Lászlónak dedikált költeményben is: „Ott lett vége, és aztán onnan / folytatódott tovább.”

Győrffy világa a megannyi bizonytalanság ellenére is rendkívül otthonos, bár olykor talán kissé szűk terep, az olvasó könnyen veszi át e költészet ritmusát, s nem igazak azok az előfeltevések, melyek egy fokozottan filozofikus, leterhelt lírát sejtetnek. E költészet egyetlen hibája ugyanaz, mint a minimalista zenéé: egy idő után a mechanizmusok szervezőereje nyilvánvalóvá, kiszámíthatóvá és épp ezért kissé unalmassá is válik. Ezt kivált az Akutagava noteszéből ciklus olvasásakor érezni. Itt több költemény is szinte vázlatként hat, kidolgozatlan ötletként, konceptuális tárgyként működik, vagy egész egyszerűen variánsa valaminek, amivel már feltöltekeztünk korábban többször is. Pl.: „Odébbrúgsz egy kavicsot a kiszáradt / patakmederben. Leguggolsz és nézed / a helyét.”

(Győrffy Ákos: Nem mozdul, Budapest, Magvető, 2007.)