Lepattintva

Nagy nyári filmslágernek szánja a hazai forgalmazó Nicholas Stoller Lepattintva (Kopačky) című amerikai romantikus vígjátékát, amelyre az angolul nem tudóknak  inkább magyarországi mozikba érdemes beülniük, hogy magyar szinkronnal élvezhessék a párbeszédeket. (Állítólag, bár nem olyan, mint az eredeti, jó a magyar fordítás.) Idehaza a képek zavartalan nézése helyett megint olvasni kényszerülünk. Sajnos. A verbális humorra építő film esetében ugyanis nagyon fontos a pontos szóértelmezés, amelyhez a hangsúlyokkal, intonációval (és egyéb metakommunikációs eszközökkel) tökéletesen élezett és fényesített poénok is hozzáteszik a magukét. Márpedig a Lepattintva humora nagyon is a szövegből fakad, a sűrűn pattogó szexuális töltetű verbális sziporkák táplálják. (Abban a domináns jelenetben, amikor webkamerás kapcsolatban beszélgetnek a szereplők, a feliratok olvasása miatt csak fáziseltolódással „sül” el a poén, s derül ki, milyen szennyes verbális szándékot takarnak a túloldalra üzenő utasítások. Vagyis, hogy a párbeszédben részt vevő nő milyen hosszanti csúszásokkal közelítsen a „mikrofonhoz”.) A sajtóvetítésen – az ember mindig annak a közönségnek a reagálására hivatkozik, amellyel látta a filmet – talán csak az ilyen és hasonló késések miatt – a feliratokba sűrített kommunikáció nem töltötte meg a termet az ítészek hahotázásával. Ez azonban semmit sem jelent, s nem is vesz el az élményből fikarcnyit sem, hiszen a látvány pazar. Kész Hawaii. Ezért is nyári film a Lepattintva. Hawaiival, meg a könnyedségével, a mindennapiságával, azzal, hogy nem akar több lenni, mint egy kikapcsoló napozás vagy egy üdítő fekete, zaccal és hosszú lével, amitől – hangulatunktól és közérzetünktől függően – néha feldobódunk, máskor felmegy a vérnyomásunk, de a legtöbbször lekortyintgatjuk különösebb hatás, következmény nélkül. Tallósi Béla
A teljes cikk nyomtatott kiadásunkban olvasható.