Lengyel botrány Berlinben

Kiiktatták a kiállítás anyagából.

Kivették, mert botrányt kavart.

Artur Zmijewski a lengyel mozi egyik legmarkánsabb egyénisége. Maja Komorowska növendékeként szerzett színészi diplomát, s pályakezdése óta a legjelesebb lengyel filmrendezőkkel dolgozik. Andrzej Wajda Katynjában is főszerepet játszott, de van egy magyar filmje is: a Szökés, amelyet Gyarmathy Lívia rendezett.

Zmijewski érzékeny művész, még ha a német főváros zsidó közösségének egy magát megnevezni nem akaró befolyásos tagja épp ezt kérdőjelezte meg a videó láttán. Nem hivatalos források szerint épp az ő felháborodottságának eredménye, hogy a Szorosan egymás mellett, Lengyelország–Németország: 1000 év a művészetben és a történelemben című, nagyszabású kiállítás anyagából anélkül, hogy az alkotót értesítették volna, kivették a háromperces filmet. A tíz évszázad közös gyökereit feldolgozó kiállítás több mint ötszáz tárgya közül úgy került ki egy, hogy arról sem a lengyel anyag kurátorát, sem a mű tulajdonosát, a varsói Zacheta Galeriát nem értesítették a németek.

Kulturális botránynak már ez is megteszi. Ám az is elgondolkodtató: szabhat-e határt valaki a művészi önkifejezésnek?

Nézzük hát az 1999-ben forgatott „provokatív” filmet, amelyet már több helyen bemutattak (kiállítottak) anélkül, hogy bárhol vihart (botrányt) kavart volna.

Ruhátlan emberek, férfiak és nők, idősebbek és fiatalok csoportja kergetőzik egy üres pincehelyiségben. Később ugyanezek az emberek egy koncentrációs tábor gázkamrájában folytatják „kapj el, ha tudsz!” játékukat. Eleinte csendben, félve, mezítelenségüket szemérmesen viselve játszanak, később egyre inkább felszabadulnak, és úgy tűnik, bele is feledkeznek a lehangoló, csupasz falak közötti különös hangulatú fogócskába.

Ennyi a film, egy kicsivel sem több. A negyvenöt éves színész-rendező ezzel került most a vezető német és lengyel lapok címoldalára. A varsói Gazeta Wyborcza megállapítása szerint politikai döntés eredménye, hogy Zmijewski alkotása „eltűnt” a kiállításról. A lengyelek világos választ várnak, s mint hangsúlyozzák: nem szeretnék felkavarni a német–zsidó kapcsolatokat. A berlini galériának azonban meg kell indokolnia döntését. Amire egyébként úgy derült fény, hogy a lengyel anyag kurátorának egyik barátja egy hónappal a kiállítás megnyitása után már hiába kereste Zmijewski Baba című filmjét. Létezéséről, illetve rövid ottlétéről csupán a katalógusból értesülhetett.

Provokatőrnek Artur Zmijewski egyáltalán nem nevezhető. Érzéketlen alkotónak végképp. Nemzetközileg elismertnek annál inkább. Önálló projektjei már a New York-i Modern Művészetek Múzeumába és a Velencei Biennáléra is eljutottak, most pedig Prágában, a Kortárs Művészetek Centrumában látható egy újabb videofilmje. Alkotásai valóban felkavarják, nyugtalanná teszik az embert, ugyanakkor konfrontálásra is késztetik, határokat lép át velük, hogy olyan jelenségekre hívja fel a figyelmet, amelyekről még ma is inkább hallgatunk, ahelyett, hogy nyíltan beszélnénk róluk. Berlinben bevont hárompercesét jelképes csoportterápiaként interpretálta, mintegy megoldást keresve az elszenvedett, mind a mai napig traumaként cipelt lelki fájdalmakra.

Hatás vagy ellenhatás?

Berlin hallgat, Varsó várakozó állásponton.

Artur Zmijewski mindenesetre nem tétlenkedik. Már a 2012-es Berlini Biennále anyagán dolgozik. Ő lett ugyanis a rendezvény lengyel anyagának kurátora.

Vajon milyen meglepetést tartogat a német metropolisznak?