Ledöntött bástyák

Pár éve épp akkor lépegettem a Nagykörúton, amikor a Bástya mozi bejárata felől leszedték, leemelték a cégtáblát. Nem tartozott kedvenc pesti filmszínházaim közé, de a Bástyának különös hangulata volt: moziban számomra ugyanazt jelentette, mint cigarettában a Munkás vagy a Fecske. A Bástya-felirat eltávolítását nézve lelki szemeim előtt lepergett Tornatore legendás mozisiratója, a Cinema Paradiso, és tudatosult bennem a szomorú mozihalál: a faüléses, olajjal átitatott fapadlós mozitípusnak, a filmimádat régi szentélyeinek kora végleg leáldozott. El kell fogadnom, így van ez rendjén, hiszen a filmszínházak természetes fejlődésében sem lehet és nem is kell megállítani a dinamikus előrelépéseket. Valahol ugyanakkor siratom a múltat, nem a fapadokért és az olajos padlóért, hiszen a kárpitozott, fejtámaszos ülőkék helyett milyen őrült kívánna fapadokat, hanem mert a nagy tömegeknek eladható sekélyes amcsi filmeket kínáló mozik miatt dőlnek a bástyák. Ezért is fogadtam örömmel a hírt, hogy az egyik pozsonyi multiplex, az UCI Palace némileg módosít a profilján. Egyik terméből – amelyben létrehozta művészmoziját, az Art Palace-t – kizárja a szórakoztató amerikai filmipart. Az Art Palace ezentúl az egyetemes filmművészet klasszikusait és az arra kíváncsi nézőt szolgálja majd csúcstechnikával és kényelemmel.

Ujjonghatnék akár, ha az örömbe nem vegyülne némi üröm is. Mivel a minap az a hír is felreppent, hogy inog és dűlőfélben az egyik legnagyobb pozsonyi bástya. Az előrejelzések szerint a 901-es Filmklub március elsejével befejezi tevékenységét. A háttérben anyagi okok állnak: a klubnak otthont adó épület tulajdonosa, a Komenský Egyetem Pedagógiai Kara megemeli a bérleti díjat, s a 901-es Filmklub nem képes a megemelt díjat kifizetni. Bár éppen az Art Palace bizonyítja, hogy a régi filmeket is lehet a film- és moziszakma mai színvonalának megfelelő legmodernebb eszközökhöz adaptálni, én azért féltem a bástyákat, köztük a 901-est is. Részint azért, mert végül is egyet kell értenünk azzal a véleménnyel, amelyet egy neves magyarországi szakember tollából olvastam, hogy a filmtörténet első kilencven esztendejének termését kizárólag a régi mozikban lehetne hiteles módon vetíteni. A 901-es pedig az utolsó mohikánok közül való. Olyan filmklub, amelyben egészen más illúziót tudnak kelteni a filmek. És azért is siratnám, ha a 901-es ajtajára ki kellene tenni a táblát: élt tíz évet, mert ez a klub zömmel a diákoké. A diáklét pedig avantgárd mozgalmakra, minőségjavításra éhes, a civilizációs létrán feljebbemelkedésre predesztinált zárt kategória, amelyen belül egyén és közösség is másképpen fogékony a filmre (is). A 901-es bástya leomlásával ez a zártság is sérül.