Lazán, de fergetegesen

SZABÓ G. LÁSZLÓ

A Kukucskában ugyanis nincs előre megírt szöveg. Minden jelenet ott, helyben születik meg, a nézők irányításával alakul, sőt még az aláfestő zenét, Marián Čurko improvizálását is a szituációk szülik.

„Korábban ki sem próbáltam ezt a műfajt, úgy csöppentem bele – mondja Gubík Ági. – Csak a téma adott, amelyet a rendező és a producer határoz meg, a szituációkat nekünk, színészeknek kell kidolgoznunk a nézők előtt. Elkezdjük a játékot, és fülesben kapjuk az instrukciót, hogy melyikünk milyen állapotba kerül, a többiek pedig anélkül, hogy erről tudnának, az adott szituációból nem kiesve reagálnak. Ami lényeges eleme a játéknak: a nézők döntenek arról, hogy milyen irányba terelődjön a jelenet vagy az egész történet. Kezükben a kütyü, és azzal szavaznak, hogy leálljon-e a cselekmény vagy egy váratlan fordulattal pörögjön tovább. De például azt is megszavazhatják, hogy mi legyen a foglalkozása az adott karakternek. Ami azt jelenti, arra sem tudunk felkészülni, hogy kit fogunk játszani.”

Ez teszi módfelett izgalmassá a műsort. A nézők ott, helyben, illetve a tévé előtt ülve pontosan tudják, milyen feladatokkal kell megküzdenie egy-egy színésznek, a partnereik viszont nincsenek felkészülve semmire, ők mindent váratlanul kapnak.

„Nem hogy felkészülnünk, még gondolnunk sem szabad a játék előtt semmire, hiszen ez csak rossz irányba vinne bennünket – vélekedik a Pozsonyban végzett, Budapesten élő színésznő. – De épp az a szép, hogy előre semmit sem tudunk, nincsenek még fogódzók sem, csak a szituáció, azon belül pedig a partnerre reagálhatunk. Egyedül abban bízhatunk, hogy a koncentráció, az adrenalinszint és a lazaság valami jó dolgot hoz ki belőlünk. Csodálatos érzés megtapasztalni, ha ez maradéktalanul sikerül.”

Eddig hat adást vettek fel, mind a hatot Kassán. Nem véletlenül. A stáb szerint az ottani közönség hálásabb, jobban tud örülni és főleg fogékonyabb, mint a fővárosi. Ez mind fontos együtthatója annak, hogy a színészek fantáziája igazán beinduljon.

„Kétórás előadásokból ötvenperces anyagot vágnak össze a műsor készítői, ehhez pedig rengeteg energia, nagyfokú koncentráció szükséges a részünkről – mondja Gubík Ági. – A nézők szeretete és azonnali visszajelzése nélkül ez talán nem is menne. A keleti országrész közönsége nagyon megindító, általuk pedig jobbak, ötletesebbek vagyunk, s a végletekbe, egészen extrém őrületekbe hajtjuk magunkat, sőt még egymást is. Ennek a műfajnak persze ez a sajátossága. Nem is tudom, színpadon éreztem-e magam ennyire felszabadultnak, mint most. Ehhez az kell, hogy olyan partnerekkel játszhatok, akiket jól ismerek, hiszen a fiúk osztálytársaim voltak a főiskolán. Vagyis remekül kiegészítjük egymást. Juraj Kemkának a bravúrossága jön kapóra minden egyes alkalommal, Jakab Róbert az érzékenységét, Marián Miezga a pontos dramaturgiai érzékét adja a játékhoz, Lukáš Latinákban pedig azt szeretem, ahogy a kisembert érzi és láttatja. Petra Polnišovát nem annyira ismertem, de úgy gondolom, jól játszunk együtt. Én a butácska cicababát hozom, ő a kissé molett háziasszonyt. Remek az öniróniája, kitűnően alkalmazza. Olyanok vagyunk együtt, hatan, mint egy jó kis zenekar. Vannak jelenetek, amelyek annyira tökéletesre sikerednek, hogy az ember el sem hinné, hogy nem próbáltuk hosszú heteken át. Pedig csak együtt csiszolódtunk a fiúkkal, a múltunk van abban, ahol most tartunk.”

A nézők számára természetesen azok a szituációk is fölöttébb szórakoztatók, amelyekből a színész nem elég ügyesen jön ki, vagy a partnere olyan váratlan dologgal rukkol elő, hogy a szerepéből kilépve egyszercsak elneveti magát.

„Minden sajátosságával együtt én ezt a műfajt mégiscsak színháznak tekintem, hiszen ez a játék is egyszeri és megismételhetetlen – állapítja meg a Kukucska színésznője. – Nem mély művészet, de az ősi dolgokhoz vezet vissza. Ott és akkor, abban a helyzetben létrejön valami, hatást keltesz, érzelmeket kavarsz. Még akkor is, ha a karakterek elrajzoltak, netán elnagyoltak. Ehhez is kell emberismeret, empátia, hiszen nem magamat kell megmutatnom, hanem egy élő embert, minden hibájával, gyarlóságával. Boldoggá tesz, hogy részese lehetek ennek a játéknak, és hogy Jurajjal, Robival, Mariánnal és Lukášsal ugyanúgy találkozik a tekintetünk, mint tíz-tizenöt évvel ezelőtt.”