Lakótelepi himnusz lett a dala

Felvételről szólaltak meg a Molnár Ferenc-mű alapján készült előadás fiatal színészei, a Levendula lakópark az ott élők „kíséretétől” volt hangos. Valaki fel is vette ezt a különleges, szívet melengető produkciót, és most videóklipként terjed a közösségi médiában. Boka dala önálló életre kelt.

„Csodás, hogy született egy ilyen dal, amelyet azóta, hogy a Vígszínházban bemutattuk a darabot, sokan megismertek, megszerettek és énekelnek – mondja Wunderlich József, Boka megformálója. – Kellőképpen tisztán és egyszerűen szól arról, hogy bármi is lesz, bárhogy is lesz, mindig lesz, ami sokkal fontosabb másnál, az pedig az összetartás, az összetartozás. Tenni, küzdeni egymásért és egy közösségért. Nekem ezt jelenti ez a dal. Ezt a lakótelepi közös éneklést most látta valaki a neten, és elküldte, hogy lássam én is. Hogy mi volt az első érzésem? Nagyon meghatódtam. Jólesett megbizonyosodni arról, hogy ezekben a nehéz napokban sokan érzik azt, hogy így vagy úgy, valahogy össze kell tartanunk. Örömmel tölt el, hogy ez a dal most sokaknak erőt ad. De semmiképpen nem gondolom, hogy ez az én érdemem vagy, hogy ezért taps járna nekem. Nem is engem tapsolnak a végén, hanem azokat az orvosokat, egészségügyi dolgozókat, akik kitartóan küzdenek ebben a helyzetben. Én is küzdök magammal. Próbálok otthon maradni, és csak akkor kimozdulni, ha alapvető dolgokat kell beszerezni.”

Szolgálatukat a közelükben lakó idős embereknek is felajánlotta Wunderlich József. Feleségével, Bach Katával, akivel a Háború és béke nagy párosát, Andrej Bolkonszkijt és Natasa Rosztovát alakítják, több mindenkivel vették fel a kapcsolatot, hogy ha szükségét érzik, szívesen segítenek nekik a bevásárlásban. 

„Költőien hangzik, de való igaz: mára Boka lett minden orvos, aki segít a bajban, és összefog csapatokat. Nagyon jó látni, hogy amikor tényleg megkívánja a helyzet, rengeteg ember kiáll, és azt mondja: erre gyertek, kövessetek, most ez az egyetlen járható út! Nekünk, többieknek pedig hinnünk kell benne. Boka is csak úgy tudott vezérré válni, hogy hitt a közösség erejében, a közös célban. Mindig van persze egy-egy ember, akit a helyzet élére emel a tömeg. Épp ez a bokaság lényege. Megfogalmazódik egy igény a közösségben, hogy kiválaszt valakit a csapatból, akinek aztán küldetése lesz, feladata hangosan, közérthetően megfogalmazni a közös célt, a közös hitet. Hogy márpedig nekünk meg kell védeni a grundot, a hazát, vagy most éppen magunkat, a hozzátartozóinkat, a barátainkat, a közeli és távoli ismerőseinket. Ez igenis közös érdek. Egy kórházban, de másutt is, ahol segítséget nyújtanak emberek másoknak, ezt meg kell szervezni, és akik képesek erre, azok igazán nagy felelősséget vállalnak másokért. Ez valóban tapsot érdemel, és csodálatra méltó. Hogy az ember nemcsak a saját kis életéért, hanem másokért is képes tenni valamit. Még akkor is, ha az illetőhöz látszólag semmi köze. Egyszerűen csak azt szeretné, hogy ő is egészséges maradjon, jól érezze magát, és úgy jöjjön ki ebből a nehéz helyzetből, hogy jaj, de jó, hogy túl vagyok rajta!”

Bár a színházi évadnak hirtelen vége szakadt, A Pál utcai fiúk továbbra is műsoron marad a Vígszínházban: Wunderlich József a bemutató óta tizenöt-húsz előadást kényszerült kihagyni a balesete miatt. Beszakadt alatta a díszlet, és a térde komoly sérülést szenvedett.

„Őszintén mondom, örültem, hogy e váratlan helyzetnek köszönhetően Medveczky Balázs kollégámnak lehetősége nyílt eljátszani Boka szerepét. Ő ugrott be helyettem. Neki nagy élmény lehetett. Közben persze mindig volt egy kis lelkifurdalásom, mert úgy éreztem, mintha magukra hagytam volna a többieket a grundon. Mintha nem küzdöttem volna értük. De otthon kellett maradnom, fizikailag nem tudtam ott lenni velük.”

A dal, Boka dala mindenesetre elkezdett önálló életet élni. Tavaly karácsonykor a Parlamentbe is elvitte a csapat, ahol vidéki kisiskolásoknak adták elő. Egy nemes cél érdekében csendült fel ott is.

„Emlékszem, pécsi kisdiák voltam, amikor az ország különböző pontjairól minket is felhoztak a fővárosba. Jutalomutazás volt ez sok tehetséges zenészgyerek számára. Elvittek bennünket az Operaházba, megnéztük A diótörőt. Engem már az a csodálatos épület is a hatalmába kerített. És az oda-vissza buszozás! Hogy feljöhettünk Budapestre! 
S karácsonykor, a Parlamentben ugyanezt a meghatottságot, megilletődöttséget láttam a gyerekek arcán. Hátborzongató, hogy a Mi vagyunk a Grund szövege erre a mostani helyzetre is mennyire érvényes. Az ember ugyanis minden helyzetben túlélni szeretne, meghalni a legkevésbé sem. És addig, amíg élni akar, el lehet mondani, hogy nagy baj nincsen. Nagyobb probléma, ha az ember feladja ezt a célt. De ez a dal elsősorban az élet szeretetéről szól, arról, hogy ne csak a saját életedet szeresd, hanem az embertársaidét is. S tegyél meg mindent azért, hogy ők is életben maradjanak, és szép, tartalmas élet adassék nekik.”

Hogy mivel telnek a napjai két színésznek ebben a különös bezártságban? Hogy mit kezdenek a kreatív energiájukkal? Kisgyermekes szülőként otthon is játszhatnak eleget. És játszanak is.

„A színészet legfontosabb része 
az önismeret, önmagam megismerése – vélekedik Wunderlich József. – A kutatás, az elmélyülés, ami most tökéletesen meg tud valósulni. Ez a helyzet nagyon alkalmas arra, hogy alapvető dolgokon gondolkodjunk, hogy valójában mire van és mire nincs szükségünk. Most sok mindent meg tudunk beszélni. Ráérősen vitázhatunk arról, hogy mi kell az életünkhöz és mi nem. Ha őszinte magához az ember, akkor el is tud mélyedni ebben. De el tud mélyülni egy párkapcsolat, egy házasság is. Mi most azon viccelődünk Katussal, hogy bizonyára jön majd egy baby boom, hiszen mindenki otthon van. Azt gondoljuk, hogy itt a világvége, aztán egy csomó baba születik majd. A kreativitásomat sok mindenben ki tudom élni. Olvasásban, zenélésben, főzésben, gyereknevelésben. Katus is sok mindenben kreatív. Ez a világ, amelyben eddig éltünk, fenntarthatatlan. Minek ez az őrült tempó? Ezzel is csak önmagunkat pusztítjuk. Most megállhatunk és átgondolhatjuk, hova vezet ez. Hiszen még arra sincs időnk, hogy örüljünk azoknak a dolgoknak, amelyek körbevesznek bennünket. Sokan észre sem veszik azt a sok szépet, ami mellett naponta elmennek. Nekünk most ezt kell gyakorolnunk. Megtanulni becsülni mindazt, amire eddig oda sem figyeltünk.”